_Kis szünet._
Szerző. Elragadó kis teremtés.
Igazgató _szórakozottan lapozgat a piros füzetben._ Sok természetes báj
van benne. _Lapozgat._ Az okosságát szeretem. Az a legjobbízű okosság,
ami a buta kis nőkben van meg. Az okos nők okossága bosszantó.
_Lapozgat._ De a buta nők okossága, az olyan jóízű, mint az őszibarack.
Szerző. Van benne valami.
Igazgató. Hja, ja. Furcsa is az élet. _Ábrándozva dől hátra székében és
lassan apró darabokra tépi a piros füzetet, beleszórja a papirkosárba._
_Kis szünet._
Szerző. Hát akkor ebben maradunk.
Igazgató. Úgy van. Ebben maradunk.
_Kis szünet._
_Szolga belép, szó nélkül elveszi a lámpa alól Szeniczey szerepét és
kiviszi._
_Nagy szünet._
Igazgató. Szép idő van.
Szerző. Igen. Süt a nap. Meleg van.
Igazgató. Legalább tizennyolc fok Celziusz.
Szerző. Ön Celziuszban számít?
Igazgató. Igen. Pesszimista vagyok.
Szerző. Én a Reaumurt jobban szeretem.
Igazgató. Azt mondják, az se rossz.
_Szünet_.
Szerző _fölkel_. Hát akkor… egyéb megbeszélni valónk egyelőre nincs.
Igazgató. Nincs.
Szerző. Hát akkor… a viszontlátásra direktor.
Igazgató _írásai közt, zavarban_. A viszontlátásra.
_A szerző elmegy._
Igazgató _meglátja az esernyőt, amelyet Ilonka ottfelejtett. Kinyitja.
Az esernyő csupa lyuk. Mosolyogva nézi, a fejét csóválja. Halkan,
magában mondja._ Kedves… kedves…