Jánosy. Csudálatos ez a lelkierő.
Litvay. Ők azt hiszik, akkor komédiáztam. Most már tudja, úgy-e, mért
játszottam olyan jól a sebesültet. Mert nem játszottam. Mindjárt
megpróbáltam eltitkolni, de hirtelen rosszul lettem. Azt hittem,
meghalok. Elhiszem, hogy tetszett nekik. De aztán… mikor a keserűség
kicsordult bennem, erőre kaptam, legyűrtem a fájdalmat és akkor
elkezdtem játszani.
Jánosy. Hát… most már csak gyerünk minél hamarább. Ez már nem orvosnak
való színház.
Litvay. Engedje meg, hogy megfogjam a kezét. Milyen szimpatikus ön
nekem. Végre egy idegen ember, annyi ismerős után.
_Inas jobbról jövet átmegy a színen._
Litvay _az inashoz_. Kérem… csomagolja be gyorsan a holmimat… Csak épp
be kell zárni a táskát, még benne van minden… és tegyék az autóra. A
főorvos úrral megyek Felvárra.