Edit. Szerelmes vagyok.
_Szünet. Litvay gyorsan hozzálép és megcsókolja a kezét._
Litvay. Itt hagyja. Velem jön. Az enyém lesz.
Edit. Nem.
_Szünet_.
Litvay. Rettenetes. Ilyen égő szó után ez a jéghideg «nem».
Edit _idegesen_. Kérem, engedje meg, hogy behívjam az uramat.
Litvay. Elég volt belőlem?
Edit. Nyugtalan vagyok. Nem jó magával ennyit beszélnem.
Litvay. Hiába, mert én úgy se nyugszom. Mindig és mindenütt a nyomában
leszek. A másodperceket is kihasználom, hogy a fülébe súghassak, hogy
hívjam… most már láthatja, hogy nem valami szegény kis kalandra kérem.
Az életét akarom és az életemet adom.
Edit. Nem akarom ezt hallani.
Litvay. A szeme nem ezt mondja.
Edit. Imre, óvakodjék tőlem. Fogadja el azt, amit kap és ne kívánjon
többet. Lássa, milyen őszintén mondtam meg, hogy szerelmes vagyok
magába. Épp ilyen őszintén kérem, ne lázítson. Hagyjon meg az életemben.
Most még talán kiheverem ezt…
Litvay. Kiheveri?
Edit. Most még… talán. Elég volt ennyi. Ez jól esett, ez kellett. De
több?… nem, nem! Égjen mellettem valaki, de csak addig, amíg nem fáj.
Tüzeljen és ragyogjon minden, de csak amíg a szemem bírja. Óvakodjék
tőlem Imre.
Litvay. Én nem félek a tűzhaláltól. És épp, mert tudom, hogy nem szabad
abbahagynom ezt a harcot, épp ezért vagyok most itt. És folytatom,
szünet nélkül. Nem engedem kihűlni Edit, üldözni fogom az égő
akaratommal. Itt maradok. Nem, nem megyek holnap vadászni, Edit.
Elárulom magának. Azzal jöttem ide, hogy ez lesz az utolsó, a nagy
küzdelem. Ürügyet találok és holnap itt maradok maga mellett egész nap,
és az életemet teszem rá, hogy dűlőre jut a sorsunk. Vagy nem látjuk
egymást többé, vagy velem jön és a feleségem lesz.
Edit _nyugtalanul_. Nem megy a vadászatra?
Litvay. Nem.
Edit. Nagyon kérem, ne tegye ezt. Nagyon kérem, vigyázzon. Rám is,
magára is.
Litvay. Nem akarok vigyázni. Most már játszani akarok mindennel, még az
életemmel is. Tudom, hogy nem érem el magát Edit, ha mindent fel nem
gyujtok.