Ernő. Ezt az urat tehát elintéztem. Most feleljen ön, akiről még most
sem tudom, hogy kicsoda. Ön volt-e az, aki a konyhám ablakán kiugrott.
Lear. Semmiesetre sem voltam az, aki az ön hitveséhez egy nemtelen
gondolatnak még csak árnyékával is közeledett.
Ernő. Ön ugrott ki az ablakon?
Lear. Négy felnőtt gyermekem van, uram.
Burgundi. Ő… és ablakon? Nézzen rá! E tisztes agg.
Ernő. Az állatkertben nem ön sétált vele? Figyelmeztetem, hogy ő
megmondta nekem az ön nevét. Szíveskedjék felvilágosítani engem… hogy
rossz magyarsággal mondjam: hogy néz ön ki? Öreg? Fiatal? Szép? Rút?
Borzasztó az, hogy szemben állok nőm csábítójával és nem tudom, hogy néz
ki. Öreg ön?
Lear. Ez nem fontos.
Ernő. De fontos. Egy világ választ el most öntől. Nem tudom, kivel
beszélek, ez fojtja belém a mondanivalót. Mintha telefonon beszélnék
önnel. Milyen az arca? Bátor? Sastekintet? Akkor szembe szegezném vele
haragomat. Gyáva, szerény? Akkor lenézéssel szólnék. Szelíd és
becsületes arca van? Akkor talán hinnék abban, amit mond. Kihívó,
gúnyos? Akkor ingerelne és talán megütném.
Burgundi. Módjával, jó úr.
Ernő. Csak hipotetikusan. Elemezem a különös helyzetet, amelybe mint
civilizált ember jutottam. Nőm csábítója elbujt előlem e maszkba, és
most itt áll a felséges alak köntösében, boldogtalan mithikus király és
apa, akinek sorsán annyiszor megrendültem. És mögötte és fölötte s az én
kis porszem-bánatom fölött a shakespearei egetverő fájdalom, mely az
őrületbe hág s mindkettőnk fölött a brit költőóriás idegenszerű és
hatalmas alakja, – mint Taine mondja róla – sötét és teremtő,
mértéktelen, erőszakos, erkölcstelen és rendkívüli, a legnagyobb, aki
valaha a formák egész világát tárta fel és élő alakokat állított szemünk
elé. _Learre mutat._
Burgundi. Én Shakespearet egyszerű, iszákos színésznek és
színigazgatónak tartom. Darabjait Bacon írta.
Ernő _leinti_. Felületes beszéd. Én olvastam Holmest, Appleton Morgant,
Pottot, Donnellyt, Wigstont, a német Bormannt, Schippert, Wülkert, ezek
mind a Bacon-kérdéssel foglalkoznak, de engem nem tántorít meg semmi. De
nem is ez a fontos: Shakespeare-e vagy Bacon, a fontos az az agyvelő,
amelyet a hagyomány Shakespearenek nevez: a fontos a költői mű. _Learre
mutat._ Lear a fontos, íme ez a fontos, az alak, amely háromszáz év óta
él, szenved és megindít bennünket. Így hát rám nézve a kérdés két részre
oszlik: külső és belső akadályok forognak fenn. Fizikaiak és
pszichikaiak. Kezdjük a külső vagyis fizikai gátlásokkal. Én a testi
fenyíték gondolatával jöttem ide. _Lear mozdulatot tesz._ A testi
fenyíték minden szokásos nemét akartam alkalmazni. _Lear mozdulatot
tesz._ De itt bukkanok a fizikai akadályokra. Teszem, én őt
szíves-örömest megpofoznám…