A két önfejű férfi érzelem és gondolatvilágát, a melyet csak még jobban
eltávolítottak egymástól az érvek, a rimánkodás, egyszóval a szó, így
hozta, forrasztotta össze a könny. Egy órai meghitt beszélgetés folyamán
megtudtak egyezni a részletekben is. Egyik is, másik is engedett
sarkalatos elveiből. Zádor Miklós rászánta magát, hogy sajtópere
eldőlteig távoltartja magát a lapjától s a permanens bizottság elnöki
tisztéről a következő ülésen lemond. Nem lényeges, ki aratja le az ő
magvetését, a fő, hogy az aratásból a nemzetnek legyen haszna.
Hirtelenében valóságos átlényegülésen ment át a lelke: szivére vette a
jelenségek figyelmeztetését; a lap anyagi sorvadását, a Kaszinónak a
Csábrágh által tolmácsolt konzervativ felfogását, egyszóval úgy a
nagyközönségnek, mint barátjainak vele szembe helyezkedő itélkezését s
legyőzte önmagát csaknem minden vonalon. Csak a sajtóperből nem
engedett. A vezérségről kész volt lemondani, de arról nem, hogy a
kapandott elégtétel után tovább szolgálja a közügyet, ha csak mint
közkatona is.
Bodonyi viszont abban engedett barátjának, hogy a bizottság legközelebbi
üléséig hajlandó volt előadói kötelességeinek eleget tenni.
Megfogalmazta s széjjelküldte a meghivót a tárgysorozattal s megirta
jelentését. Természetesen felvette a tárgysorozatba az ő lemondásukat
is. Mindent megtett, hogy a második bizottsági ülést teljes számban
összehozhassa…