A Borodinszky-szinházban búcsú-előadás volt hirdetve.
A belépti jegyeket csak agiotage mellett lehetett kapni fölliczitált
áron.
A gömbölyű asztal habituéi között már előre el volt terjedve a nesze,
hogy ez az utolsó előadás valami rendkívüli sensatiós látványt fog
nyújtani, mely okot ád a szemfüles rendőrségnek is a további előadások
betiltására. Prokopin úr engedé ezt sejtetni.
Az előadás ment a maga szokott vágásában. Az előkelő nézők már tartották
készen az Uppmann-szivart, mely a levágott fő szájában ereklyévé válni
prædestináltatott.
Minden komédia ment rendén odáig, a hol a bohóczok a szép delnők
fényképeit vettetik a laterna magikával a felhőre. A faodúban rejtőző
Fedorra volt bízva gondoskodni e tárgyban a változatosságról. Minden
napra került valami meglepetés, valami újdonság. Tegnap Lurline
kisasszony volt a versengés pályadíja: a víz alatt lakomázó sellő. Fedor
a testvéreinek sem mondta meg előre, hogy mi lesz ma a napi renden?
Egyszer aztán jött a meglepetés.
A bűvlámpa szivárvány-udvarából elővillant – a Magnéta.
Az alme-öv nélkül.
A hogy a tengertajtékból előtámadt Aphrodite!
Csak a Venus-öv volt a derekán. Egy két ujjnyi széles rószaszín
selyemszalag. Semmi más.
«Ah! Ah!» hangzott minden ajkról a nézőseregben. Mintha száz csók
hangzanék egyszerre, száz kéjéhes ajknak a czuppanása.
Ez már igazi meglepetés.
Olympi látvány.
Csak egy dühös ordítás hangzott a fölpezsdült luxuries
tetszés-czuppogásain keresztül. A Demeter ordítása.
Neki is meglepetés volt ez!
Látni a bálványozott alakot, a kit ő magáévá akart tenni, a kinek kezét
ajánlotta föl, profanálva, leleplezve szájtátó faunok és egipánok
kecskelábú csordája előtt!
Ordított, mint egy behemóth.
Szitkozódott – oroszul. Olyan hatalmas idioma az orosz a fenyegetőzésre!
Ököllel ütötte fejbe a másik bohóczot. Az meghunyászkodva húzta a válla
közé a fejét, mutatva, hogy ő nem tud semmiről. A lábával rugdalta a
fatörzset.
A közönség tapsolt.
Drasztikus jelenet volt. A szavakat nem értették, a miket a bohócz
kiabált, a festett maszk eltakart minden indulatkifejezést az arczon;
annak vigyorognia kellett; csak a tomboló toporzékolás, a dühös
hadonázás volt érthető, furcsa ellentétben a nevető arczczal.
Ki gondolhatná azt, hogy a bohócznak is van szíve?
Az egyik bohócz ugyan a szívét is meg hagyta vásárolni, mert hát okos
ember volt, de ez a másik bohócz igazán bolond volt, a ki valóban
szerelmes volt a tündérnőjébe, a ki azt a világ minden drága kincseért
el nem adta volna másnak, ha az övé lett volna.
Az ifjabb Borodinszky összetett kézzel könyörgött a bátyjának, letérdelt
előtte, szívéhez szorongatta a kezét. Mind a ketten kiestek a
szerepükből. A közönség tapsolt; azt hitte, hogy most valami improvisált
parodiát producálnak: Othello és Jágó közti jelenet parodiáját.
– Épen úgy játszik, mint Ira Aldridge. Mondá Prokopin úr a
szomszédjának, Sonnenfeger lovagnak.
– Csakhogy annak fekete volt az arcza.
– Nem az! Othelloban az is fehérre volt festve.
Végre az öcsnek sikerült rábirni a bátyát, hogy folytassák a
bűvelőadást. Elkezdtek kártyázni.
Folyott a cseh párbeszéd a kártyázók között, de közbe dörmögött
Demeternek egy-egy mérges mordulása – oroszul. Bizonyosan az üregben
elbujt Fedornak szólt oda: «tüntesd el azt a képet onnan!»
(Nem lehetett. Ez volt az ára a Judás-csóknak: vagy az igazi tündér
viszoncsókja, vagy a Golgotha! Ezért fizetik a félmilliót.)
A Magnétának (a tündér-szűznek!) ott kell lebegni – ilyen alakban – a
fölfaló szemek előtt. Ez a keresztrefeszítés!
A mutatvány tovább folyt.
A fejlevágás is végbement – minden baj nélkül. Pedig ezuttal ugyan
reszketett a keze Demeternek.
A gépfej megtette a magáét. El lett helyezve az arany tálra, leborítva a
mesterséges kendővel.
Demeter megtöltötte a poharát a megfúrt fatörzs veres borából s aztán a
proscenium szélére lépett, szerep szerint áldomást mondani a lebegő
tündérre.
De mielőtt az áldomást elköszönthette volna, valami közbe jött, a mi
megzavarta az előadást.
(A habitüéknak protekcziós kulcsuk volt a prosceniumajtóhoz, a melylyel
bejárhattak időközben.)
Iván úr jött be a nézőtérre, s egy levelet tartva a kezében magasra,
erőszakosan keresztül törte magát a közönségen.
«Egy levél Magnétától Demeter úrnak! Igen sürgős!»
S fölnyujtotta a levelet a szinpadra Demeternek.
A bohócz letette a kezéből a poharat, hogy balkezével a levelet
elfogadhassa. Jobbjában volt a pallos.
A levél le sem volt ragasztva; nyitott borítékban hozták.
A tartalma nem volt irás, hanem nyomtatvány.
A világváros legolvasottabb lapjának, a «Tagblatt»-nak holnap reggeli
tárczája volt benne – kefelevonatban.
Ez volt a czíme:
«A Borodinszky-szinpad beszélő levágott fejének titka.»
S abban elejétől végig érdekes részletezéssel leirva mindaz, a mit Fedor
Magnétának elmondott. Az egész mechanikus bohózat.