Mikor aztán jól kisírta magát, fölczihelődött, a haját összebogozta,
fölállt.
Akkor aztán a két öklével fenyegetőzött az ég felé.
Olyan volt, mint egy boszúállásra felgyürkőzött sorsnemtő.
Odament az iróasztalhoz, kezébe vette a lúdtollat.
Milyen gyönyör! Azt tudni, hogy ebben a csöpp tintában tartjuk annak az
életét, a kit szeretünk!
Az a csöpp tinta az utolsó gondolatjegyig ki lett irva.
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –