Egyik előadás alkalmával egy nagyon előkelő főúr próbára akarta tenni a
szemfényvesztőket.
Az volt a kitudandó, hogy az a szivar, a melyet Demeter a levágott fő
szájába dug, ugyanaz-e, a melyet Fedor a fogai között tart, mikor ismét
a fejéhez kerül?
Ezt igen egyszerű módon lehetett kitudni.
A főúr ott ült az első sorban: a notabilitások számára föntartott
dísz-zsöllyében. Mikor a szivarozás jelenetére került a sor, elővett a
tárczájából egy ezüsttel borított s piros szalaggal övezett havannát
(darabja Londonban három shilling) s azt nyújtá oda Demeternek, hogy
kinálja meg ezzel a levágott főt.
Ez még nem nagy veszedelem.
Hasonló szivar bizonyosan van a bohócz zsebében is. El van az készülve
az ilyen gáncsvetésre.
Hanem a Danaus-ajándék még más furfangot is rejtett magában. Ebbe a
szivarba egy hosszú aranytű volt elrejtve, melynek gombját az ajándékozó
monogrammja ékesíté.
A rémjelenet alatt a szivarnak körülbelül fele el szokott hamvadni.
Mikor a hatásos jelenetnek vége volt, a fölszabadított Fedor talpra
ugrott, a magasrangú főúr fölszólalt: «szeretném azt a szivart látni».
Fedor kivette a félig elégett szivart a szájából s odanyújtá a főúrnak.
A szivarba dugott arany tűnek a feje már meszsze kiállt az elégett
csutakból. – Bizony ugyanaz a szivar volt az, a melyből a levágott fő
fujta a füstkarikákat, mely folytatta a pöfékelést, mikor Demeter
üstökénél fogva a levegőbe emelve tartotta. Az volt a Fedor szájában. A
főúr szivara kézről-kézre járt; mindenki láthatta benne az arany tűt.
Ezzel aztán még kitalálhatlanabbá lett a varázsló mutatvány.
Az a szivar tanuskodott mellette, hogy a levágott és helyretett fő
ugyanaz.