A jó társaságban az volt a szokás, hogy ha a gentlemanek egymás között
fogadásokat kötöttek, a fogadott összeget a vendéglős kezébe deponálták.
Iván herczeg igaz jó orosz bankjegyekben adta át a maga tételét, öt ezer
rubelt, Prokopin úr pedig egy darab csekkben (írjad checks). Szólt az
ötszázezer rubelre – «saját rendeletre». A hátlapján «fizetendő…
rendeletére» a csekk-tulajdonos nevével. A rendelő neve kitöltetlen
maradt.
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
Az éjfél utáni tábldótnál Prokopin úr száz pezsgőt rendelt
frappiroztatni.
– Ah! Ma ön traktál? kérdé Iván.
Mind a ketten theater paré mintán voltak öltözve, frakkban, fehér
mellénynyel, kravátlival.
– Nem. Ön traktál.
– Hogy-hogy?
– No hát abból az ötezer rubelből, a mit öntől elnyerni szerencsés
voltam a fogadáson.
– Mire is fogadtunk csak?
– Arra, hogy ön elhozza, troféumképen a Magneta alme-övét és még egyebet
– holmi kiszivott lelkekről.
– De az nem volt stipulálva, hogy «mikor»? Sem az, hogy ez plein air
mellett, vagy villanyvilágítás mellett történik.
– Hát babra játszunk? Kalamburra (calembourgh) fogadunk. Ön fiaskót
csinált.
– Semmi fiaskó. Olvassa ön ezt a levelet.
Prokopin úr fölnyitá a kezébe adott levelet, neki szegezte az arany
fogantyus lornyettjét s a míg elolvasta, nagyon eltátotta a száját.
Azután előhivatta a hoteliét, visszarendelte a száz palaczk pezsgőt, a
társaság előtt fönhangon deklarálva, hogy a pari még nincs végleg
eldöntve, csak igyék kiki a maga kontójára.
Azután pedig egy kabinet partiküliét rendelt fölnyittatni, két
terítékkel; borból haute Sauternet.
– Hol van «la» kompanyon? kérdé a konfidens garszon.
– «Lö», mondá Prokopin úr, karonfogva Ivánt s a külön szobába vezetve.
Ezúttal ő lesz a tétatét osztályosa.
Mikor aztán egyedül maradtak, kiteríté az asztalra a levelet Prokopin
úr.
– Ez nagyot fordít a dolgon. Lássuk csak, mit ír ő tündéri fensége, a
földkirályné leánya.
A levelet Magnéta írta a megzavart előadás után.
«Uram. Ön, mint jó nevelésű ember, tudhatná, hogy egy hölgyhöz fejtetőre
bukfenczezve beugrani nem szokás; művészi előadást megzavarni pedig a
közönség iránti tiszteletlenség. Ha önnek valami mondani valója van
hozzám, jöhet vele fényes nappal, reggel 12 órától 2-ig fogadok
mindenkit, a ki tisztességes látogató. Ha pedig bensőbb közlendői vannak
velem, eljöhet hozzám az előadás után egy órával theára s elmondhatja
tartózkodás nélkül, négyszem között. Én amerikai leány vagyok;
meghallhatok mindent a maga teljes érthetőségében. A természetben nincs
semmi titkolandó. Jöhet ön akár holnap este. Fehér kravátli sem kell
hozzá. Aztán majd én is megmondom önnek a magam véleményét a
legvilágosabb kifejezésekkel, minden flirt nélkül. Magnéta.»
– Ez eddig jó, monda Prokopin úr. Tehát ön holnap el fog menni a
Magnétához, bizalmas tétatét theára s a következőket fogja neki mondani…
– Kérem, azt én jobban tudom, hogy mit fogok neki mondani.
– Dehogy tudja! Hagyjon csak engemet beszélni. «Istennőm! Azt a tegnapi
ugrásomból a végtelenbe megtudhatta ön, hogy én önt őrülten szeretem s
mindenre képes vagyok azért, hogy önt az égből lehozhassam a földre.» Ha
a társalgás regényes színezetet igényel, elmondhatja ön a Magnéta előtt
azt a népmesét, melyben az elbűvölt halászlegény elragadja a varázstó
hullámaiból a férfigyilkos tündér királyleányt s csinál belőle jó
sütő-főző földi menyecskét. Ez az a bizonyos lélekkiszivás s helyébe más
lélek befujása. Hajdan boszorkányságnak hivták, most hipnotizálás és
szuggesztio. – Ehez ön is ért, csak az lesz a baj, hogyha a médium úgy
vissza találja önt hipnotizálni, hogy megcsendül bele a füle. Ennél
kivált præponderál a villanyosság.
– No hát ezt mind nem fogom neki mondani.
– Hát hisz én is azt mondtam, hogy nem fogja neki ezt mondani; hanem a
következőt: «Miszsz Magnéta! nézze ön, itt van nekem a tárczámban egy
csekk ötszázezer rubelről; a hátlapján csak egy név hiányzik, annak a
neve, a kinek ez összeg kiszolgáltassék, a tulajdonos által beiratva. Ha
akarja ön, önnek a nevét fogja beirni. S ehez nem kell egyéb, mint az ön
akarata. Akar-e ön velem egybekelni? Akár a spanyol polgári házasság
szerint: egyidejűleg a templomban a pap és jegyző előtt, akár a franczia
szokás szerint: csupán a jegyzőnél; akár a muszka divat szerint, az
oltár és három pópa előtt, egyházi énekkel; akár a bécsi törvény
szerint, a Nothcivilehe mellett, akár a gretna-greeni kovács előtt, az
nekem mindegy. Nálam csak az a fődolog, hogy ön elfogadja ezt az
ötszázezer rubeles csekket és ráadásul engemet, mint obligát férjet.
– Well!
– Well ám. Hanem – az algebra szerint: semmi a semmivel sokszorozva =
semmi. Semmi a semmihez hozzá adva megint semmi. Gondolja ön, hogy én a
semmit megveszem félmillió rubelért?
– Dehogy gondolom. Ön ád másik félmillió rubelt – a valamiért.
– Okos beszéd.
– Ön azt gondolja, hogy ha egyszer a Magnétának ura van, ez az úr
könnyen vazalljává tehető egy még nagyobb úrnak, mint például egy
vojvoda egy szultánnak.
– Ön éleseszű fiatal ember.
Iván herczeg a tenyerét a poharára tette, hogy Prokopin ne tölthessen
abba a hautsauternből.
– De hátha csalatkozik ön abban a föltevésben, hogy egy fiatal gentleman
képes lesz egy ily alávaló alkura?
– Nem hiszem, hogy csalatkozzam. Mert jól ismerem a fiatal emberemet.
Önnek a herczegsége ott van már, a hová a Magnétát beugratta: a holdban.
Utolsó vagyona ez az ötezer rubel, a mi fogadásunkra le van téve. Ha ezt
elveszti ön, nincs más választása, mint a pisztolyai között kikeresni a
legszebbet s annak megcsókolni a száját. Ez lesz aztán az igazi
lélekkiszívás. Ki törődik vele? Ilyen borzashajú ficzkó marad még elég a
világon. Üresség nem fog ön után maradni. Ha pedig az én ajánlatomat
beveszi, akkor két helyet is betölt ön ezzel a figurával.
– Jól van. Ide azzal a chekkel. Elveszem a Magnétát.
– Hja! De én csak bizonyítékoknak hiszek: a mik láthatók, megfoghatók.
– Hát hiszen az lesz a házassági levél.
– Az még nem elég bizonyíték. Az lehet szinpadi komédia.
– Hát lefotografiroztassam magamat vele együtt, mint vőlegény és
menyasszony, a Magnétát teljes araköntösben?
– Közelít az igazihoz. Csakhogy háttal előre. Ha ön azt akarja
bebizonyítani, hogy csakugyan «ura» a Magnétának, akkor ön elő fogja
mutatni nekem a tündérnőnek egy fényképét – minden alme-öv nélkül.