A mondott napon Iván herczeg egy kurtaszárnyú, vastag azurszövetű
zsakéban jelent meg a Magnéta-theatrumban.
Egymás mellett volt a zártszékük Prokopin úrral. Igy hítták a
sokmilliomos szibériai földesurat, a százszoros fogadástartót.
– Ventrebleu! monda Prokopin úr. Ön fázik, hogy ilyen bolyhos jánklit
vett föl?
– Még most nem; de majd a hold közelében ætheri hőmérsék lesz.
– Ha a Magnéta nem fázik az ő kosztümjében.
– Könnyű neki: ő teli van villanyszikrával.
Ez alkalommal ismét új változat volt a tündéri jelmezben.
Az alme-övön fölváltották az aczélgyöngyfüzéreket, egymás mellé sorozott
minden szinű selyemszalagok.
Már most, a ki egy kicsit járatos a fizikában, sejthet hozzá, hogy ebből
micsoda attentátum fog következni az életképes férfi-szivekre.
Ugyanaz a villanyos telep (legyen az leideni palaczk, mágnes patkó, vagy
meleg női test), mely az aczélgyöngyzsinórt magához tapasztja, a selyem
szalagot elfujja magától.
Az lett belőle.
A légben libegő alak termete körül folyton repkedett az a száz selyem
szalag, egymáson keresztül-kasul, néha kört képeztek körüle, mintha egy
óriási chrizanthem virág volna, alá hulló szirmokkal.
Ez már gyujtogatás volt!
Még sem volt botrány, mert a szalagok egy fél perczig sem maradtak
nyugton: folyton zavarta őket a kisugárzó delej.
De még veszedelmesebb delej sugárzott ki a Magnéta szemeiből.
Csintalan, mosolygó tekintettel nézett épen oda, a hol az összeesküvők
ültek, csábító volt ez a mosoly, «no hát itt a paradicsom, félig nyitva,
ki meri azt egészen kinyitni?» Gunyolódott, háttal fordult, úgy
tekintett a vállán keresztül hátra felé. Minő hát volt! Az eleven
syrakuzi oltár-szobor! a ki most a nápolyi muzeumban mutogatja azt, a
minek a tiszteletére hajdanában templomot emeltek. Meg is érdemelte!
A nézők testén hangyák futkostak végig.
S úgy látszik, hogy az az ostoba pofájú hold is kiváncsi.
A mint megjelent teljesen megvilágított gömbjével a Magnéta feje fölött:
bizonyosan a negativ magnesénél fogva mindjobban kezdte fölfelé emelni a
repkedő szalagokat.
Ekkor azonban interveniált a tisztességére sokatadó földmama s hirtelen
odatolt egy rózsaszinű felhőt a Magneta elé, mely annak féltett bájait
eltakarta s később, midőn az anyai szózat megtiltotta tündér magzatának
a további közeledést a holdhoz (az inasához!), akkor a csillagától
megvált Magnéta ugyanazon felhőre feküdt hanyatt, mint egy kerevetre,
fejét aláfelé hajtva s a kéj eksztázisában mosolyogva.
Ez aztán a túlvilági kaczérkodás! Visszafordított arczczal mosolyogni a
megigézett áldozatra!
Iván herczeg az édes eszének utolsó kis részletét is elvesztette.
Egyszerre felugrott a székére s onnan egy akrobatai salto mortaléval
keresztül vetette magát rézhidon és villanyvezetőn, bele a felhőbe, jobb
kezével utána kapva a repkedő alme-övnek. – És aztán eltünt a felhőben.
A Magnéta azonban nem tünt el vele együtt, hanem hirtelen
összegombolyította a termetét, térdeit karjai közé s fejét térdeire
szorítá; tökéletes gömb-alakot vett föl s azt körül betakarta a haja,
mint a földet a gőzkör, akkor aztán elkezdett a saját tengelye körül
forogni s egyidejűleg a hold körül keringeni, a hold udvarához érve,
hasonlón az eldobott csillaghoz; – köröskörül; – egy planétává idomult
tündér; míg utóljára beleesett a holdba s ott végképen eltünt.
A Cicerone földhöz csapta a poémáját.
– Ott van ni! Monsieur! Ön belekergette a Magnétát a holdba! Soha sem
látjuk többet! Ön maga pedig beleesett az északi pólusba, a hova
Franklin és Weyprecht urak el nem tudtak hatolni. Most már ott van!
Elnevezheti az északi pólust a maga nevéről.
A közönség rendkivüli izgalomba jött. A legtöbben azt hitték, hogy ez is
valami kicsinált komédia. Az a holdba esés tüneménye, megelőzve a hold
körül keringés fenomenjától, bámulatot gerjesztett. A hold tovább ment s
nem adta vissza a Magnétát. – Hogy történhetett ez rögtönözve? – A
«Kerek asztal» beavatottjai tudták legjobban, hogy Iván és Magnéta
között nem volt semmi előleges összebeszélés.
Hogy lehetett a Magnétának eltünni a holdban?
Miből van az a hold, hogy úgy világít? Ha üvegből volna, a mögéje jutott
Magnéta alakjának meg kellene benne látszani. Van-e annak ürege, melyben
egy összegombolyodott nő alakja elrejtőzhetik?
Mi volt az az erő, mely ezt a gömbalakuvá lett női testet fölfelé
ragadta, orsó-forgásba és körben-keringésbe hozta?
Ezek a talányok mind egyszerre lettek föladva – első sorban.
Az, hogy hát a merész ugróval mi lett a felhők között, csak másodrendű
kérdés volt.
De elsőrendű kérdés volt ez a szibériai nábobra nézve.
Elő is állt az interpellatiójával.
– Signore impresario! Mi történt Iván herczeggel? Ezt kivánom én
megtudni.
– Magam is abban fáradok. Mondá a signore. S nagy serénységgel húzott
elő a kulissza mögül egy kerekeken járó, hatalmas teleskopiumot, a mit
hasonló esetekre készen tartottak s azt lefelé irányozva belenézett. –
Csendet kérek! Már megtaláltam. Ő folyvást esik lefelé. Tetszik tudni, a
holdtól a földig nem szöcskeugrás. Hogy mi végzet vár reá? Annak
különféle esélye van. Ha megtartja a perpendikuláris irányt, a mi attól
függ, hogy folyvást a fejével lefelé hull-e? akkor bele fog fúródni a
jégsarkot fedő örök hóhalmok egyikébe. Ha azonban összehúzza magát,
akkor ferde irányt fog venni, elkapja a föld lódító ereje, mely a holdat
is maga körül csóválja…
– Sapristi! Még planéta lesz belőle.
– Az nem! Hanem meteor. Hulló csillag. A mint a föld gőzkörébe jut, a
másodperczenkint négy mérföldnyi sebességgel végrehajtott gyorsaság
okozta zsurolástól lángra gyullad, a hogy szoktak a lebkövek, összeolvad
s ha valahol az amerikai kontinensen leesik, a természettudósok
rendkivül fognak rajta bámulni a vegyelemzésnél, hogyan került egy
meteorkő közepébe egy arany chronometer?
A hölgyek a nézőtéren, kik a lángra gyulladás ötleténél ájuldozni
szándékoztak, a chronometer említésénél áttértek a nevetésbe.
– Kérem! Ne tessék se elájulni, se nevetni! Még van egy harmadik eset s
azt látom fölmerülni. Az anyaföld delejes eruptiója. Tetszik tudni, az
északfény nem egyéb, mint az északi polus mágneses kitörése. Ez gyakran
fölhatol a fél holdtávolságig. Ez az óriás fénykoszorú elszakít egy
darabot a föld athmosferájából s átalakítja hófelhővé. Ezt az
összegömbölygetett hó-felleget látom gyorsan, meteori sebességgel
közelíteni. Már fölvette a hulló herczeget. Mindjárt itt lesz. Rögtön
bírni fogjuk őtet. Hanem kérem az urakat és hölgyeket, méltóztassanak az
umbrelláikat kifeszíteni, mert abból a hó-fellegből mi is mindnyájan
fogunk kapni.
S az impresario épen nem blagirozott (olvasd «svihákoskodott»).
Pillanatok mulva egy gomolygó hófelhő emelkedett ki a színpad mélyéből,
s az egész nézőtér el lett árasztva pelyhekkel, a mikről ugyan kiderült,
hogy nem annyira hópelyhek, mint fosztott lúdtollak; az esernyők
fölpattantak, nagy volt a tintamarre, a hölgyek nevettek, a férfiak
szitkozódtak, s mikor aztán vége volt a hóförmetegnek s minden ember
kezdte lerázni az esernyőjéről, a kabátjáról a pelyheket, végre
concentrálódott a bámulat egy az Iván herczeg zártszékére jutott alakon,
a kire nehéz volt ráismerni.
Ő volt az maga Iván herczeg, de milyen tatarozásban. Mint a ki a
villanyos hófelhőből esett ide. Köröskörül befedve pelyhekkel. A bolyhos
azurkabát, a göndör négerhajzat, bajusz, szakáll, még a sürü szemöldök
is, mind csupa fehérek. Hasonlított azokhoz a hóemberekhez, a miket
vízkeresztkor csinálnak a gyerekek az udvar közepén.
Hja így jár az, a ki a felhőbe ugrik.
A mint aztán a színpad elsötétült s a nézőtér megvilágosodott, akkor
minden ember elkezdett nevetni, először magán, azután a szomszédján, de
különösen Iván herczegen, a ki igazán furcsa figura volt. Alig tudott
magához térni, csak úgy tátogott és köpködött. Persze, hogy a szájába is
jutott a mennyországi pehelyből.
Igy áll boszut magáért a Magnéta.
Hanem azt el kell ismerni, hogy ez a kunststück remekműve volt a
mechanikai, dinamikai és elektrotechnikai kombinált művészetnek. Ez már
a csodaművek közé számítható.
A nézők, mint souvenirt vitték haza magukkal, a bámulatos produkczióból
rájuk ragadt pelyheket.
Vajjon Iván herczeg mit csinált a magáéival?
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
Csak tessék türelemmel végig elolvasni ezt az igaz történetet, majd el
lesz mondva ennek a szakszerű magyarázata is a maga kellő helyén.