A nézőtért elhagyó férfiak, természetesen, ebben az egész csodában azt
subsummálták legjobban, hogy miképen nem hull le az a csípőre vetett
bayadér, mikor a Magnéta fejjel aláfelé száll?
«Bizonyosan oda van öltve vékony fonallal a selyemtrikóhoz.»
«De hát a két vége, a mely a levegőben repked?»
«Annak a szélében pedig vékony ezüstsodrony lehet huzva, mely annak
gyürődési hajlásait szabályozza.»
«Igen; de az a két fátyolvég minden fordulatánál az alaknak új ránczokra
változik.»
Volt olyan okos ember, a ki louisdort nyomott a deklamáló úr markába
azért, hogy annak a titkát megtudja tőle.
A Cicerone volt olyan okos, hogy zsebre dugta az aranyat s őszintén
megmondta:
«Egyszerű magnetizmus az egész, uram.»
Meghítták vacsorára. Azt is elfogadta. Ugyanabban a házban, a hol
Magnéta produkcziói vonzották az elegáns világot, mindjárt ott is
tartotta azt az újan établirozott trattoria, a hol száz frankon alul nem
vesztegetik a vacsorát. Monsieur, vagy mister (biz én elfeledtem a nevét
a deklamáló úrnak) izléssel tudott szupirozni; ámbár nem hallgatta el,
hogy odafönn (a belle étágeban) Magnétánál sokkal jobb Chateau Lafittet
és Mummot isznak s a whitestable osztrigák is nagyobbak.
Ott azután poharazás közben, bizalmas társaság előtt elmondta a jó
czimbora a Magnéta csodatételeinek a titkát.
Az egész mesterség egy óriási villanytelepen alapul, melynek
akkumulátorai oly erőkifejtést engednek, hogy mázsányi terheket
fölemelhet.
«Hisz azt tetszik tudni az iskolából, hogy minden magnesnek pozitiv és
negativ polusa van. A Magnétának mind a két kézcsuklóján van két széles
aczél karperecz. A positiv delej, mely a feje fölött lebegő holdban van,
ezeknél fogva huzza föl őt a magasba, mikor aztán megfordulva a saját
tengelyén, visszafelé akar szállni, akkor meg a negativ delejt fordítják
feléje a földglobusban s az paralysálja a saját testének a pondus
specifikumát.»
Voltak sokan, a kik ezt is elhitték. Egy szó sem igaz belőle.
«De az az endiablé bajadér?»
No hát végtére csak elő kellett rukkolni az igazi titokkal.
«A Magnétának saját testi adománya a legnagyobb fokú delejesség. A
félkezének a taszításával úgy a falhoz tudja vágni a legerősebb férfit,
hogy ottragad. (Szapriszti!) S ha valakinek az öt ujját végig húzza az
arczán, hát egyszerre elalszik s a míg föl nem ébreszti, addig azt
kénytelen tenni, a mit ő parancsol neki; s ha azt mondja neki, hogy egye
meg a viaszgyertyát, hát megeszi s magasztalja, mint ludmájpástétomot.
Ez mind különös természeti adomány! Állati delejnek determinálják a
szaktudósok. Hiszen tetszik rá emlékezni, kis diák korunkban elégszer
próbáltuk: a spanyolviaszk szálat oda dörzsöltük a posztó ruhánkhoz s
akkor az a papirszeletkét messziről magához rántotta s ott tartotta
függve, míg maga ki nem hült. Hát ugyan ez a bajadér tapadásának a
magyarázata. A Magnéta saját testi delejessége. Biztosíthatom önöket,
uraim, hogy az a kötött szövet, a mit a produkczióknál visel, annyira
hozzátapad az alakjához, hogy nincs az az erős női kéz, mint hogy az
elektroszimpatikus, mely azt előadás után le tudja húzni róla. («Hát?»)
Hanem e végett kell neki tartani egy antipathikus nőcselédet, a kit
különösen ki nem állhat. Egyedül ez képes ennél a toilettjénél
segítségére lenni.
(Már most csak teljesen föl van világosítva minden titok?)
«Hiszen holnap majd megláthatják önök; a holnapi előadásnál a Magnéta
nem a bajadért fogja viselni, hanem az «alme-övet». Annál majd teljesen
meg fognak győződhetni az urak az állati magnetizmus diadaláról a pondus
speczifikum szabályai fölött?