Utána ment. A sokat élt asszonyban is van valami állandó érzés, a mibe
akár bele is bolondul. Valami mélyre begyökerezett, kitéphetetlen vad
ösztön, a mitől egy-egy pillanatra szökik meg s aztán visszasóvárog
utána. De nem tudta elérni. Egyszer irt neki egy levelet. Az volt benne:
Ha haragszol, verj meg. Gyere, drágám, verj meg – s aznap délelőtt
látta, hogy egy csomó ágyu dübörög el az ablaka alatt s egyik mellett
sovány, közönséges kincstári lovon az ura. Fel se nézett az ablakra. S
csodálatosképpen a másikat átkozta, az elsőt, a ki a sok pénzt adta. –
Aztán később, a mikor minden levele válasz nélkül maradt, ujra
berendezte magának a szerdákat. A temetőjárást. És a padról legörnyedve
besuttogta az urához:
– Tudom már, hogy mit akartál velem. Hitvány vén ember vagy.