Az öreg ur egyszerre nagyot köhögött, jó sokáig tartott, a mig
valamennyire rendbe jött utána. Alig észrevehető csendes mosolygás
szaladt végig az arczán, mikor a nagy sápítozást hallotta, melyet
kinlódása alatt csaptak az asszonyok. Szemével intett az apáczának, hogy
hajoljon föléje, valamit mondani akar.
– Küldje ide azt barna szakállu szemüveges embert a sarokból – s Csősz
felé integetett.
Csősz egészen az ajkaira hajolt s ugy hallgatta a mit beszélt. Igy is
elszalasztott egy-két szót, olyan halk volt már az öreg ember hangja.
– Te vagy, Gyula?
– Én, bátyám.
– Köszönöm, hogy eljöttél, hozzád akarok utoljára beszélni. Téged
becsüllek valamire az egész családban, szeretem, hogy látlak. Egy ilyen
szegény öreg embertől fogadj el pár jó tanácsot.
– Ne erőltesse meg magát, édes bátyám.
– Már mindegy, hagyd csak. A mim van, reád hagytam. A szekrényben alul,
a fehérnemü közt van a végrendeletem. A kulcs pedig a párnám alatt. Vedd
magadhoz.
– Hagyja ezt most, édes bátyám – mondta gyöngéden Csősz, de bár küzdött
ellene, öröm szaladt végig az arczán. Az öreg ember szemei haragosan
forogtak, izgatta a sok szószaporítás.
– Vedd ki, ha mondom – s gyönge hangján is érezni lehetett az ideges
sietséget.
Csősz a beteg feje alól magához vette a kulcsot.
– Vigyázz jól a vagyonodra, sok bajod lesz vele. A ki itt van, az mind
igyekezni fog, hogy elvehesse tőled. Ugy neked rontanak, mint a hogy
most várják a halálomat. Czudar emberek, vigyázz.
Csősz egyszerre ijedten nézett körül. – Eddig eszébe se jutott az, a mit
az öreg mondott.
– Nagy veszekedés lesz – mondta az öreg. Még beszélt volna többet is, de
már nem birta. Csak nyögött. – Most hagyjatok békében – mondta s azon
igyekezett, hogy a fal felé forduljon. Egy fiatal orvos a szomszéd
szobában aludt. Az apácza gyorsan behivta, de már nem volt szükség reá,
az öreg ur meghalt.
Nem sokáig maradt ott már ezután senki. A rokonok komoran, suttogva
beszélgettek egymás között. Csőszhöz is eljutott valamelyik szegletből
ez a két szó: behizelegte magát. Hivta a feleségét s elmentek ők is a
többivel.
– Mit beszélt, kérdezte az asszony, mikor már nem volt körülöttük senki.
– Minden a mienk.
– Lesz vagy harminczezer forint.
– Lesz… de beszéljünk egyébről.
– Hallgatva értek haza. Az asszony azon gondolkozott, hogy mit fognak
csinálni annyi pénzzel. Egy falusi birtokra gondolt, meg azután rögtön
egy bérházra, az üzlettől nagyon félt, abban nagyon koczkáztatva van a
pénz. Gyanakodva nézett az urára. Ő bizonyosan abba akarja belefektetni
a pénzt, pedig baj lesz abból, érzi, érzi már előre. Csősz magában
tépelődött s megizzadt hazáig, pedig recsegett lábuk alatt a hó.
Mindjárt le is feküdtek. Az asszony gyengébb idegzetét gyorsan elnyomta
az álom, de a férfi csak hánykolódott az ágyban. Gyötörte a
nyugtalanság. Pénze van, de elveszik majd tőle. Meg tudja-e védeni?
Mindenfelé rémeket látott. Innen is, onnan is jött a sok rokon.
Gondolta, hogy felkölti a feleségét, megbeszéli vele a dolgokat, de
aztán mégse tette. Minek? Elég gond ez igy is. Háromszor is lámpát
gyujtott, de mindig majdnem hogy fölébredtek a gyerekek. Forró volt
alatta az ágy, alig birta kiállani, majdnem égette a testét a melegség.
Reggel felé már nem birta tovább, felöltözött s észrevétlenül kiment az
utczára kóborolni a hidegben. Csak a reggelihez került haza. Fáradt és
kimerült volt, megijedt az arczától az asszony.
– Hol jártál?
Enni nem tudott. A gyermekek közt osztotta fel a kiflijét s aggodalmas
szeretettel nézett utánuk, mikor egymást lökdösve kirohantak a szobából,
hogy iskolába menjenek. Az asszony szeretett volna valamit hallani a
terveiről, de nem merte kérdezni. Ugy ültek egymás mellett, mintha
idegenek lettek volna.