Mikor nagyon elgondolkozott azok felett, a kik körülötte éltek, a
kapitány csak visszatért mindig a Jenő nevéhez. A másikak kamaszok
voltak és semmi jót sem igértek, ez a fia volt az, a kinél megnyugodott
egy-egy perczre. Már nem bánta, akármi is lesz belőle, fődolog, hogy
derék ember, jó nevelést kapott, helyén van a szive, ez megállja majd a
helyét. Nem igen hitte, hogy valami nagyon szeretné azt a pályát, melyet
a nagyapja választott számára, hanem majd talán beletörődik. Nem
boszorkányság az, meg lehet szokni, ha az ember egyedül van s nincs
felesége, a ki leköti.
Mikor elvégezte a katonaiskolát, egyszerre kinevezték hadnagynak. A
kinevezési okmányt hazaküldte s az öreg diadalmasan lobogtatva hozta át
a kapitányékhoz.
– Látod?
Nagy idő óta ez volt az első este, hogy együtt vacsorázott mind a két
család. Az öreg kikergette a fiukat a szobából, nem szerette őket maga
körül s mintha megbékült volna a vejével. Barátságos volt, jól evett,
mesélt a gyermekkorából s néha csillogó szemekkel fel-felpillantott a
szoba tetejére, mintha ma szük volna neki a négy fal. Vágyott a
levegőre, elmagyarázott negyvennyolczból egy egész hadi manövert,
hadonászott a botjával; nagyot ütött egy-egy kőre s odáig ment, hogy
karöltve sétált az udvaron vejével. De azért féltette tőle Jenőt, ezt
kilehetett érezni minden szavából. Ha más ember lett volna közelében,
mással beszélte volna meg a dolgokat, a kapitány csak annak köszönhete a
szerencsét, hogy ő volt a faluban az egyetlen kaputos ember s előtte
esett legjobban az öregnek a dicsekvés.
– Igy lesz, ugy lesz! Lovat veszek neki, a milyet csak kiván, pénzt kap,
a mennyi kell.
– Mikor látjuk?
– Jaj, abba még sok idő telik. Messze helyezték el.
– Hova?
– Valahova a Dunántulra.
– A várost, a várost…
– Azt nem tudom – és ugy tett az öreg, mintha igazán nem tudná. Magában
azt gondolta: – ugy-e, ugy-e szeretnéd látni? Elcsavarnád a fejét. Azt
már nem engedem. Aztán politikusan tette hozzá:
– Ha majd megirja, meglátogatom.
– Én is elmegyek – tört ki a vágy a kapitányból.
Az öreg megijedt, mintha arról lett volna szó, hogy most egyszerre
elveszik tőle a katonáját. Olyan volt mint egy gyermek. Gyorsan utját
akarta vágni minden veszedelemnek.
– Hogy jöhetnél, csak nem hagyod itt Klárit? A ház se maradhat férfi
nélkül. Te majd máskor. Vagy majd haza is jön, hiszen irja, hogy a mint
csak lehet, eljön.
– Mutassa meg apám a levelet.
– Eltévedt valamerre, de ne félj, hazajön, haza okvetlenül.
Ezzel sokáig hitegette a vén Böszörményi a kapitányt. Egyszer aztán meg
is jött a fiu.