A kapitányéknak még három fiuk és egy leányuk maradt Jenő után. A fiúk
kisebbek voltak még, de a leány már megnőtt. Tavaly hosszu ruhát kapott,
az idén már tánczolt a nagyobb bálakban is és szerelmes is lett, a kit
megszeretett, az egy máramarosmegyei földbirtokos volt, a kinek nem sok
ideje maradt a teketóriára, különösen a hatodik megyében.
Kétszer-háromszor eljött s már megkérte a leányt. Az öreg Böszörményi
olyan közönyösen vette a dolgot, mintha idegenekről volna szó, neki csak
Jenő volt valami az egész családban. A kapitányék sem ellenkeztek,
visszagondoltak arra, hogy nekik is milyen rosszul esett volna, ha
utjokat állják. A farsangon Klárikát hazavitte az ura. Négylovas,
csengetyüs fogaton robogott ki az udvarból, a vőlegény uri pompáján
meglátszott, hogy nem kell aggódni az uj asszony miatt, hanem az mind
nem változtatott a dolgon. A leány elment, a kapitány meg a felesége
csak ezt érezték az egészből. Szomoruan tértek vissza a szobákba s
nagyon fájt nekik, hogy egygyel már megint kevesebben vannak. A gyerekek
az asztalról elcsent torták felett birkóztak s nem mondta nekik senki,
hogy viseljék magukat becsületesen. – Valami borongós, szürke hangulat
maradt utána, bajos megszokni az életet igy. Most történt meg először,
hogy a kapitány is és a kapitányné is visszakivánkozott a városba.
Nagyon unalmas kezdett lenni a hosszu tornáczos ház s talán a Jenő dolga
se ugy fordult volna, ha bennmaradnak. Klárika is várhatott volna a
férjhezmenetellel, nem volt miért ugy sietnie. A két nagyobb fiut is
nemsokára vissza kell küldeni a kollégiumba, akkor aztán csak a Pista
marad itthon. De ő is iskolába fog járni, alig látják naponkint egy pár
órát, nem jól van igy no, sehogy sincs jól. Az öreg Böszörményi még a
Jenő leveleit is eltagadja, pedig látták néhányszor, hogy az ő irásával
érkezett egy-egy boriték. Fél, hogy beleszólnának majd a nevelésbe s
elrontják a gyermeket. Érezték, hogy itt falun nagyon ki vannak téve
szeszélyének, de nem tudtak ellene semmit tenni. Ha szólottak, perpatvar
lett belőle, ettől pedig irtóztak, bár az öreg majdnem kereste rá az
alkalmat. Nem az lett az életük, a minek előre elképzelték.
Egymás előtt is megjelentették az uj állapotokat. Féltek egymás szeme
közé nézni. Beállott náluk az az idő, mikor a férj hallgatva megy el
napokig a felesége mellett s az asszony pedig a férjét kerüli el.
Mindketten magukat érezték hibásnak. Mikor egészen maguknak éltek,
tudták volna, hogy mit tegyenek, kibeszélték volna magukat mind a ketten
a szivük szerint, de itt ez sehogy se ment. Maguk se tudták, hogy miért.
Az a csenddel, gonddal, bajjal telített levegő rájuk nehezedett, nyomta
a mellüket, nem tudtak szabadulni tőle.