Szépséges Smith leoldotta róla a láncot és félreállott. Most az egyszer
Fehér Agyar nem támadott tüstént, csak állott mozdulatlanul, füleit
előre hegyezve feszült figyelmében és kiváncsian méregette a szembenálló
különös állatot. Még sohasem látott ilyen kutyát. Tim Keenan előretolta
a bulldogot.
– Most rajta! – mormolta.
A kurta, zömök, idomtalan tömegü állat a kör közepére ballagott, megállt
és pislogva bámult Fehér Agyarra.
Biztatás hangzott a tömegből. Rajta, Cherokee! Csak neki! Kapd be, te!
Fald fel!
De Cherokee nem mutatott valami nagy harci kedvet, csak bámult a
kiabálókra és jóindulatuan csóválta kurta farkát. Nem mintha félt volna.
Egyszerüen lusta volt. Meg aztán még csak nem is derengett előtte, hogy
itt tulajdonképpen arról van szó, hogy ő a másik kutyával viaskodjék.
Még sohasem viaskodott ilyenfajta kutyával és várta, mikor hozzák elé az
igazi kutyát.
Tim Keenan belépett a körbe és Cherokee felé hajolva cirógatni kezdte a
kutya lapockáit lassu, előretoló mozdulatokkal, szőr ellenében. Ezzel
mintegy biztatta az állatot. Cherokee morogni kezdett, halkan, mélyen, a
torok mélyéről jövő morgással. A morgás a cirógató mozdulatok ritmusát
követte. Erősödött, amint a cirógatás a végéhez közeledett, cirógatás
után elhalt s ujra kezdődött a következő cirógatásnál. A ritmus
hangsulya a mozdulatok végére esett. A cirógatás véget ért, mikor a
morgás hangos vakkantássá erősödött.
Mindez nem maradt hatás nélkül Fehér Agyarra. Nyakán és hátán felborzadt
a szőr. Tim Keenan még egy lökéssel biztatta bulldogját és kilépett a
körből. Cherokee a lökés következtében egy pár lépést tett előre, de
aztán sem hagyta abba az iramot, görbe lábain gyorsan ügetett előre.
Ekkor lecsapott rá Fehér Agyar. Meghökkent csodálkozás moraja hangzott
fel. Ahogy Fehér Agyar a távolságot befutotta és a harcot megkezdte, az
a mód inkább macskára, mint kutyára emlékeztetett és ugyancsak
macskaszerü gyorsasággal vágta a bulldogba agyarait, aztán félreugrott.
A bulldog nyalka, a füle mögött, felhasadt és vérzett, de ő még csak nem
is hederitett rá, nem is morgott, hanem üldözőbe vette Fehér Agyart. A
küzdelem megnyitása, az egyik ellenfél gyorsasága, a másik kitartása
feltüzelte a nép kedvét. Uj fogadásokat kötöttek, a régieket
megtetézték. Fehér Agyar ujra meg ujra lecsapott, hasitott egyet
ellenfelén és bántatlanul félreugrott. Furcsa ellensége egyre követte
őt, tulságos sietség nélkül, de nem is nagyon lassan, rendületlen
eltökéltséggel, mint aki tudja, hogy mit akar. Módszere céltudatosnak
látszott: neki meghatározott feladata van, azt végre kell hajtania,
törik vagy szakad, s ettől őt semmi el nem tántorithatja.
Egész viselkedése, minden mozdulata magán viselte ennek az
elhatározásnak bélyegét. Fehér Agyar csodálkozott. Eddig még sohasem
került össze ilyen kutyával. Teste puha volt és könnyen sebezhető. Fehér
Agyar fogait nem fogta fel tömör bunda, mint a maga fajtáju állatoknál,
fogai könnyen hatoltak az engedékeny husba. Valahányszor támadott, ugy
látszott, mintha a másik nem tudná magát védeni. Az is zavarba ejtette,
hogy a bulldog nem csapott nagy lármát, mint azok a kutyák, amelyekkel
eddig dolga akadt. Egy kurrogás, egy mordulás, ennyi volt az egész,
amivel Cherokee sebesülését tudomásul vette. De üldözése sohasem
lankadt.
Cherokee nem volt lassu. Tudott ő is gyorsan perdülni, fordulni, de
akárhogy perdült, fordult, mindig elhibázta Fehér Agyart. Mire ő
megmozdult, hol volt már akkor Fehér Agyar! Cherokee is csodálkozott.
Sohase látott még olyan kutyát, amelyikkel nem lehet birokra kelni.
Eddigi párviadalaiban mind a két ellenfél egyformán kereste a közeli
harcot. De Fehér Agyar mindig távol tartotta magát tőle. Táncolt,
ugrált, itt volt, ott volt, mindenütt volt. Alig hogy belevágta fogát,
már el is eresztette és odább suhant, mint a nyil.
Fehér Agyar nem tudott Cherokee nyakának puha alsó részéhez férkőzni. A
bulldog tulságos alacsony volt s előálló állkapcsai is védelmezték.
Fehér Agyar sebesületlenül szökkent ide-oda, mialatt Cherokee sebei
egyre szaporodtak. Nyakának, fejének mindkét oldala fel volt tépve,
hasogatva, bőven folyt a vére, de ez egy cseppet sem hozta ki a
sodrából. Kitartóan folytatta az üldözést, csak egyszer állott meg egy
pillanatra, mintegy zavartan, s a körülállókra pislogva kurta farkát
csóválta harci készsége jeléül.
Ebben a pillanatban megint lecsapott rá Fehér Agyar, fölhasitva amugy is
ronggyá szaggatott füle maradványát, aztán villámként szökött tovább.
Cherokee nekibőszülve folytatta tovább az üldözést és a belső körön
futva csak arra törekedett, hogy Fehér Agyar torkát halálthozó
állkapcsába kaphassa. De egy hajszállal elhibázta a szökést s a tömegben
a tetszés moraja zugott fel, amikor Fehér Agyar, a veszélyt kikerülve az
ellenkező irányban félreugrott.
Az idő haladt. Fehér Agyar tovább táncolt, fordult, perdült, szökkent ki
és be, uj meg uj sebeket ejtve, a bulldog pedig ádáz eltökéléssel ment
utána. Előbb-utóbb ugyis eléri célját, ő adja a harcdöntő harapást.
Addig a másik csak hadd ejtsen rajta annyi sebet, amennyit tud. Füle már
rojtokká volt szaggatva, tarkója és válla tiz sebből vérzett, még az
ajkát is felszaggatták ellenfelének villámgyors vágásai, amelyeket ő sem
előrelátni, sem kivédeni nem tudott.
Fehér Agyar többizben megkisérelte, hogy a másikat feldöntse, de
magasságban tul nagy volt köztük a különbség. Cherokee tulságosan zömök
volt és tulságosan közel volt a földhöz. Fehér Agyar ezt a cselt a
kelleténél eggyel többször próbálta meg. Gyors perdüléseinek és
fordulásainak egyikénél ballapockája fedezetlenül tárult Cherokee felé,
mert Cherokee lassabban fordult, mint ő. Fehér Agyar Cherokeera vetette
magát, de saját válla a másiknál sokkal magasabb volt s oly erővel
történt az összeütközés, hogy ugrásának ereje átvetette a másik teste
fölött. Ez volt Fehér Agyar hosszu pályafutása alatt az egyetlen eset,
mikor elvesztette lába alól a talajt. A levegőben fél bukfencet vetett
és a hátára esett volna, ha macskaszerü ügyességgel meg nem fordul a
levegőben, hogy lábával érjen földet. Még igy is erősen megütötte az
oldalát. A következő pillanatban felugrott, de akkor a Cherokee fogai
összezárultak a torkán.
Nem jó fogás volt, mert tulságosan lent volt a mellkas felé, de Cherokee
azért nem eresztette el. Fehér Agyar talpra ugrott s eszeveszetten
száguldott körül, hogy lerázza magáról a bulldog testét. Ez a
belécsimpaszkodó, rajta lógó teher őrültté tette. Korlátozta mozdulatait
és szabadságát. Olyan volt, mint egy csapda, ami ellen minden ösztöne
fellázadt. Vad lázongás volt ez. Percekig olyan volt, mintha bomlott
eszü lett volna. Az élet legmélye nyilatkozott meg benne, az élniakarás
töltötte el egész valóját. A puszta élet viaskodott benne. Az
értelmesség eltünt belőle, mintha soha eszes állat nem lett volna. A
gondolkozás elmerült a husnak élet és mozgás után való vak vágyában;
mozogni, minden áron mozogni akart, folytonosan mozogni, mert a mozgás
volt életének egyetlen kifejezése.
Körbe-körbe száguldott, forgott, perdült előre és hátra, hogy lerázza a
torkán lógó őtvenfontos terhet.
A bulldog nem csinált semmi egyebet, mint kapaszkodott. Itt-ott, de
ritkán, leért lába a földre és ilyenkor nekifeszült Fehér Agyarnak. De a
következő pillanatban Fehér Agyar tovább vonszolta, körberagadta
magával, őrjöngő forgás kavarodásában. Cherokee egész lénye egy volt
ösztönével. Tudta, hogy a helyes dolgot cselekszi, mikor belekapaszkodik
Fehér Agyarba és valami boldog, kielégült gyönyört érzett. Ilyenkor
lehunyta szemét és hagyta, hogy Fehér Agyar ide-oda rángassa, cibálja,
nem törődött az ütésekkel, amiket közben kapott. Ez mind nem számitott.
A fődolog volt a fogás és a fogást: azt tartotta.
Fehér Agyar csak akkor csendesült le, mikor kifáradt. Nem tehetett
semmit és nem értett semmit. Soha, mióta harcolt, vele ilyesmi nem
történt. A kutyák, amelyekkel eddig szembe került, nem harcoltak ilyen
módon. Azok haraptak és elugortak, haraptak, hasitottak és elugortak.
Félig oldalára feküdt és lélegzet után kapott. Cherokee még mindig nem
eresztette el a torkát, ránehezedett, hogy egészen oldalt fordithassa.
Fehér Agyar ellenállt, de érezhette, mint nyitja könnyedén szét
állkapcsát Cherokee és mint csukja össze megint rágásszerü
mozdulatokkal, hogy magasabb helyen haraphasson a torkába. Minden rágó
mozdulattal közelebb-közelebb jutott torkához. A bulldog módszere az
volt, hogy megtartsa, amit már megkapott, s hozzászerezzen annyit,
amennyit csak lehet. Az alkalom kedvezett neki, ha Fehér Agyar nyugton
maradt. Ha Fehér Agyar küzdött, Cherokee megelégedett a puszta
kapaszkodással is.
Cherokee kidudorodó tarkója volt az egyetlen, amihez Fehér Agyar a
fogaival férhetett, mert az éppen ott fogta meg, ahol a nyak a vállhoz
izül. De Fehér Agyar nem értett a rágással való viaskodáshoz, állkapcsai
sem voltak arra alkalmasak. Egy darabig vadul hasogatott és szakitott
agyaraival. De a helyzetükben való változás más ötletet adott neki. A
bulldognak sikerült őt a hátára forditani, és – még mindig tartva a
torkát – egyszerre föléje került. Fehér Agyar, mint a macska, behuzta
hátsó lábait és ellenfele hasának döfve, hosszu, tépő karmolással
igyekezett feltépni Cherokee hasát. Cherokee belei ki is omoltak volna,
de Cherokee gyorsan megfordult tulajdon fogása körül és Fehér Agyar
testével derékszögbe került.
Nem volt rá mód, hogy Cherokee harapásától meg lehetett volna
szabadulni. Olyan volt ez, mint a Sors maga, kérlelhetetlen.
Lassan-lassan fölfelé nyomult a főütőér mentén. Fehér Agyart a haláltól
egyedül csak nyakának laza bőre és sürü tömött bundája mentette meg. A
bunda betömte Cherokee száját szőrrel és csaknem meghiusitotta a harapás
erőlködését. De nyomról-nyomra, harapásról-harapásra több bőrt és szőrt
kapott a szájába Cherokee. Igy lassankint fojtogatni kezdte Fehér
Agyart. Fehér Agyar lélegzetvétele egyre nehezebbé vált, amint az idő
haladt.
Már-már ugy látszott, a viadalnak vége van. A Cherokeera fogadók
tomboltak örömükben és nevetségesen magas téteket kináltak. A Fehér
Agyar-pártiak ennek megfelelően elcsendesedtek és tiz, sőt husz az egy
ellen sem voltak hajlandók fogadást kötni Fehér Agyarra. Mégis akadt egy
ember, aki gyorsan megkötött egy fogadást, melyben ötvenet kináltak neki
egy ellen. Szépséges Smith volt ez az ember. Egy lépést tett a kör
belseje felé, kinyujtott ujjával Fehér Agyarra mutatott és gunyos
hahotában tört ki. Ez hatott. Fehér Agyar vadul őrjöngött, összeszedte
még megmaradt erejét és talpra állott és ötven fontnyi terhével a nyakán
körberohant. Dühe rémületté változott. Az élete legmélyebb ösztönei
lettek urrá rajta és okossága eltünt a puszta élnivágyás mögött.
Körbe-körbe, megint vissza, megbotolva, leesve és föltápszkodva, néha
még hátsó lábaira is állva és ellenségét a levegőbe emelve hiába
küzködött, hogy lerázza magáról a lerázhatatlan halált.
Végre hátratántorodott és elbukott, kimerült s a bulldog azonnal feljebb
nyomult harapásaival, közelebb férkőzve, mind több és több szőrrel
boritott hust tömködve szájába, kegyetlenebbül fojtogatva Fehér Agyart,
mint valaha. Taps és ujjongás üdvözölte a győzőt. Kiáltás hallatszott:
Cherokee! Cherokee! Cherokee minderre csak kurta farkának vidám
csóválásával felelt. De a tetszészaj nem vonta el figyelmét feladatáról.
Semmi barátságos összeköttetés nem volt a farkcsóválás és hatalmas
állkapcsának harapása közt. Minden farkcsóválás dacára könyörtelenül
fogvatartotta kegyetlen harapásával Fehér Agyar torkát.
Ekkor valami más vonta el a nézők figyelmét. Szánkócsilingelés és
kutyahajtó kiabálása hallatszott. Az arcok, a rendőrségtől való
féltükben aggódókká váltak. Csak Szépséges Smith arca nem változott. Két
ember jött kutyavontatta szánkóval az ösvényen lefelé. Ugy látszott,
valami bányakutatásról térhettek vissza. Mikor a csődületet meglátták,
megállottak, hogy megtudják, mi lehet az izgalom oka. A kutyahajtó
bajuszt viselt, a másik, a fiatalabb és magasbb, simára volt borotválva
s arcát pirosra festette a futás és a fagyos levegő.
Fehér Agyar már alig-alig moccant. Néha-néha még tett egy-egy
ellenállási kisérletet, de eredménytelenül. Alig tudott lélegzeni s ami
kevés lélegzet még volt, az is egyre fogyott az egyre szorosabbra váló
kegyetlen harapás alatt. A bulldog már régen fölszakitotta volna nyaki
ütőerét, ha első harapása nem történt volna oly nagyon alant. Igy sok
időbe került, mig Cherokee a kellő helyre rágódott s a rágás alatt szája
egész tele lett szőrrel s a laza bőr ráncaival.
Ezalatt a Szépséges Smithben alvó vadállat felriadt s elvette még azt a
kis józan eszét is, ami máskor legalább megvolt benne. Amikor látta,
hogy Fehér Agyar szeme elmered, tekintete megüvegesedik, tudta, hogy a
küzdelem elveszett. Kitört belőle a vadállat, Fehér Agyarnak esett és
vadul verni kezdte. Pisszegés hangzott a tömegből és néhány tiltakozó
kiáltás, ez volt minden. Mialatt ez történt és Szépséges Smith a kutyát
rugdosta, mozgolódás támadt a tömegben. A magas fiatalember, vállal és
könyökkel dolgozva, minden teketória nélkül áthatolt a tömegen. Amint az
idegen a körbe lépett, Szépséges Smith meg akarta rugni Fehér Agyart.
Egy lábon állt és egyensulya igen bizonytalan volt. A jövevény öklével
az arcába csapott. Szépséges Smith másik lába is elhagyta az anyaföldet
s egész teste a levegőbe látszott emelkedni, amint hanyatt s egyenest a
hóba zuhant. A jövevény a tömeghez fordult.
– Gyávák! Bitangok! – kiáltotta.
Maga is indulatban volt, de józan indulatban. Szürke szemei ércesen,
acélosan villámlottak a tömeg felé. Szépséges Smith ujra lábra állott és
feléje tartott, szepegve, gyáván. A jövevény nem értette a dolgot. Nem
tudta, hogy a másik mily nyomorult gyáva és azt hitte, hogy verekedni
akar. S igy egy «Te bestia!» kiáltással egy ujabb ökölcsapással ujra
hátrateritette. Szépséges Smith látta, hogy a hó a legbiztosabb hely az
ő számára s ott maradt, ahol volt, kisérletet sem téve a felkelésre.
– Gyere, Matt és segits, – szólt a jövevény a kutyahajtónak, ki őt a
körbe követte.
A két ember a kutyák fölé hajolt.
Matt megfogta Fehér Agyart, hogy elhuzza, mihelyt Cherokee szoritása
enged. A fiatalabb ezt ugy akarta elérni, hogy a bulldog állkapcsait a
kezébe fogta és próbálta szétfesziteni. Hiu erőlködés volt. Amint huzta,
ráncigálta és feszegette, minden kilégzésével azt fujta: «Bestia!»
A csődület kezdett elégedetlenkedni, egyesek tiltakoztak a játék
elrontása miatt, de elhallgattak, amikor a jövevény feltekintett
munkájából és rájuk meredt.
– Átkozott bestiák! – fujta és folytatta dolgát.
– Nem használ az semmit, Mr. Scott, igy nem lehet szétválasztani, –
szólt Matt végre.
A két ember szünetet tartott és nézte a kutyákat.
– Nem vérzik nagyon, – mondta Matt, – még nem kapta be egészen.
– De minden pillanatban megteheti, – felelt Scott. – Láttad? Most is
tovább ment egy keveset.
A fiatalabb egyre izgatottabb lett és aggodalma Fehér Agyar sorsa miatt
egyre növekedett. Hevesen csapkodta Cherokee fejét, de az nem
gyengitette a fogását. Cherokee csóválta a farkát annak jeléül, hogy
érti az ütések jelentését, de ő tudta, hogy igaza van és az egyedüli
helyes dolgot cselekszi, midőn a fogását tartja.
– Nem segitene valamelyikötök? – fordult Scott a tömeghez.
Senki sem ajánlkozott. Ahelyett a népség gunyosan biztatta.
– Valami feszitővas kellene, – tanácsolta Matt.
A másik oldalzsebébe nyult és elővette revolverét s csövét a bulldog
állkapcsai közé próbálta fesziteni. Nyomta, feszitette teljes erővel,
ugy hogy tisztán lehetett hallani, amint az acél a zárt fogsorokhoz
ütődött. Mindkét ember a kutyák fölé hajolva térdelt. Tim Keenan a körbe
lépett, megállott Scott mellett és vállára tette a kezét.
– Ne törje el azokat a fogakat, idegen, csak azt ajánlom, – mondta
fenyegetve.
– Akkor a nyakát töröm, – válaszolta Scott s folytatta a feszegetést a
revolvercsővel.
– Azt mondtam, el ne törje azokat a fogakat, idegen, – ismételte a
fáró-bankár még fenyegetőbben, mint előbb.
De hogyha csak fenyegetni akart, akkor célt tévesztett. Scott nem hagyta
abba a munkáját, mindössze azt mondta hidegen:
– A maga kutyája?
A fáró-bankár igenlően morgott.
– Hát akkor jöjjön és segitsen kinyitni az állkapcsát.
– Hát, idegen, bizony én nem szégyellem bevallani, hogy ez olyan valami,
amire magam sem jöttem rá. Nem tudom a nyitját.
– Akkor menjen el az utból és hagyjon békén. Dolgom van.
Tim Keenan csak állott mellette, de Scott nem vett további tudomást
róla. Már sikerült a csövet az egyik oldalon bedugni és most azt
próbálta, hogy kitolja a másik oldalon. Mikor ez megvolt, óvatosan
feszegetni kezdte, fokozatosan lazitva az állkapcsokat, mig Matt lassan
kiszabaditotta Fehér Agyar összemarcangolt nyakát.
– Álljon ide és fogja meg a kutyáját, – szólt oda Scott a bulldog
tulajdonosának parancsolóan.
A fáró-bankár engedelmesen lehajolt és erősen megfogta Cherokeet.
– Na most! – szólt Scott, egy végsőt feszitve.
A kutyákat szétválasztották a bulldog ellenkezése közepette.
– Vigye el! – rendelkezett Scott és Tim Keenan elvitte Cherokeet vissza
a tömegbe.
Fehér Agyar több eredménytelen kisérletet tett a felkelésre. Egyszer már
lábra állott, de elgyengült lábai nem birták el testének terhét és
visszaroskadt a hóba. Üveges szemei félig le voltak hunyva, állkapcsai
nyitva, nyelve kinyult. Minden látszat szerint halálra vált. Matt
vizsgálta:
– Bizony nincs már benne sok élet, – mondotta, – de még lélekzik.
Szépséges Smith talpra állott és nézte Fehér Agyart.
– Matt, mennyit ér egy jó szánhuzó kutya? – kérdezte Scott.
A kutyahajtó, még mindig térden és Fehér Agyar fölé hajolva,
gondolkozott egy darabig.
– Háromszáz dollárt, – felelte.
– S mennyit ér egy olyan, amelyik ugy össze van marcangolva, mint ez
itt? – kérdé Scott Fehér Agyarra mutatva.
– Félannyit, – mondta a kutyahajtó.
Scott Szépséges Smithhez fordult.
– Hallottad, te bestia? Elveszem a kutyádat és adok helyette százötven
dollárt.
Kinyitotta a tárcáját és kiolvasta a pénzt.
Szépséges Smith hátratette a kezét és visszautasitotta az elébe tartott
pénzt.
– Nem adom el, – mondotta.
– De igenis, hogy eladod, mert én megveszem, – bizonygatta a másik. –
Itt a pénzed, a kutya az enyém.
Szépséges Smith még mindig hátratett kézzel lépett vissza.
Scott feléje ugrott, öklét ütésre emelve. Szépséges Smith, ütéstől
tartva, visszahuzódott.
– Nekem is vannak jogaim, – siránkozott.
– Eljátszottad a jogodat, hogy az a kutya a tied legyen, – volt a
válasz. – Vedd el ezt a pénzt, vagy azt akarod, hogy ujra megüsselek?
– Jól van, – mondta Szépséges Smith ijedten, – de tiltakozás mellett
veszem el a pénzt. Ez a kutya kincsesbánya. Azt nem lehet tőlem
elrabolni. Az embernek jogai vannak.
– Ugy van, – válaszolt Scott, – az embernek jogai vannak, de te nem
ember vagy, hanem bestia.
– Várjon, majd ha Dawson-ba megyek, – fenyegetődzött Smith. – Majd
meglátjuk, a törvény kinek ád igazat.
– Ha kinyitod a pofádat Dawsonban, kikergettetlek a városból.
Megértetted?
Szépséges Smith morgott.
– Megértetted? – dörgött a másik.
– Igen, – morgott Szépséges Smith eloldalogva.
– Igen, hát még?
– Igen, uram, – vicsorgott Szépséges Smith.
– Vigyázz, harap, – kiáltotta valaki s nagy röhej támadt utána.
Scott hátat forditott neki és a kutyahajtónak segitett, aki Fehér Agyar
fölé hajolva dolgozott.
Néhány ember már elmenőben volt, mások csoportokban állottak, nézelődtek
s beszélgettek. Tim Keenan az egyik csoporthoz csatlakozott.
– Ki ez a pofa? – kérdezte.
– Weedon Scott, – felelte valaki.
– Ki az ördög ez a Weedon Scott? – kérdezte megint a fáró-bankár.
– Hires bányaszakértő. Minden nagy kutyával jóba van. Ha nem akarsz
bajba kerülni, akkor csak térj ki az utjából, azt tanácslom. A
bányatisztek mind jóbarátai. Az aranybányák biztosa pedig testi-lelki
cimborája.
– Mindjárt gondoltam, hogy valaki, – jegyezte meg a fáró-bankár. – Azért
nem emeltem rá kezet.