Fort Yukonban néhány fehér ember élt. Ezek az emberek már régóta lakták
e földet. Savanyu tésztának nevezték magukat s nagyon büszkék voltak
erre az elnevezésre. Az ujonnan jött emberekkel szemben csupán megvetést
éreztek. A jövevények a gőzössel érkeztek. Ezeket, akárhogy nem tetszett
is nekik, _chechaquos_-nak hivták. Ezek sütőporral dagasztották
kenyerüket. Ilyen kaján megkülönböztetést tettek köztük és a Savanyu
tészták között, akik, bizony, kovásszal sütötték a kenyerüket, nem lévén
sütőporuk.
Az erődbeli emberek megvetették a jövevényeket és örültek, ha ezek bajba
jutottak. Különösen örültek a mészárlásnak, melyet Fehér Agyar és
becstelen bandája vitt véghez a jövevények kutyái között. Mikor a gőzös
megérkezett, az erődbeli emberek mindig ott akartak lenni a
kutyaheccnél. Oly várakozással néztek a mulatság elébe, akár az
indián-kutyák s elég gyorsan megértették, hogy e játéknak Fehér Agyar a
rendezője.
Volt köztük egy ember, aki különösen örült ennek a sportnak. A gőzös
első füttyére a parton volt s mikor a csata véget ért s Fehér Agyar és
az egész falka elinalt, lassu léptekkel tért vissza az erődbe s arca
elégedettségtől ragyogott. Néha, mikor egy-egy délvidéki kutya elbukott
s halálüvöltését hallatta a falka agyarai alatt, ez az ember nem tudta
türtőztetni magát, felugrott a levegőbe és örömében kiáltozott. Fehér
Agyart mindig kapzsi, merő tekintettel vizsgálgatta.
Ennek az embernek a többiek a «Szépséges» nevet adták. Senki sem tudta a
keresztnevét s szerte a vidéken csak ugy emlegették: «Szépséges Smith».
Pedig minden volt, csak szép nem. Az ellentétnek köszönhette nevét.
Rendkivül csunya volt. A természet igen fösvényül bánt el vele. Nagyon
alacsony termetü volt, hogy ezzel kezdjük. Sovány termete és még
soványabb feje volt. A feje bubja tűhegyhez hasonlitott. Fiukorában, az
igazat megvallva, mielőtt a Szépség névhez jutott volna, Tűfejünek
nevezték.
A fejebubja hátul hirtelen lejtett le a nyakáig, elől pedig makacs
hirtelenséggel akart összetalálkozni az alacsony és feltünően széles
homlokkal. Ettől kezdve, mintha megbánta volna fösvénységét, a természet
bőkezüen nagyra szabta a Szépség arcát. A szeme nagy volt s két szeme
közt akár még másik két szemnek is lett volna helye. Az arca, egyéb
részeihez mérten, tulzottan nagy volt s hogy betölthesse a szükséges
területet, a természet óriási, előreugró állat adott neki. Nagy volt ez
az áll és nehéz, előre és lefelé terjedt s ugy látszott, leér egész a
melléig. Bizonyára a nyak gyengesége miatt lógott álla a mellére, mert a
vékony nyak nem tudott ilyen nehéz terhet elviselni.
Ez az áll kegyetlen határozottságra látszott mutatni. Pedig nem igy
volt. Talán a tulzás volt az oka, talán az áll volt tulságos nagy.
Akárhogy is volt, a kegyetlen határozottság nem volt igaz.
Széltire-hosszára ugy ismerték a Szépséget, mint a reszkető térdü gyávák
leggyávábbját. Hogy befejezzük leirását, a Szépség foga hosszu volt és
sárga s két szemfoga, mely hosszabb volt a többinél, ugy állt ki vékony
ajkai közül, mint valami agyar. Szeme piszkos-sárga volt, mintha a
Természetnek kifogyott volna a festéke és az ő szeme szinezésére
kinyomkodta volna minden festékalját, ami tubusaiban megmaradt. Épp igy
volt a hajával is, ritka, rendetlen növésü, piszkossárga és
sárgás-piszkos haj meredezett a fején, váratlan csomókban és pamatokban
ütközött ki az arcán, mint egy köteg szélzilálta buzaszál.
Röviden, Szépséges Smith szörnyeteg volt, de nem tehetett róla. Nem volt
ezért felelős. Az anyag, melyből vétetett, ekképp formálódott. Ő főzött
az erőd lakóira, ő mosogatott és végezte a piszkos munkát. Az erődbeliek
nem vetették meg Szépséges Smithet. Inkább tűrték, mint ahogy eltűr az
ember egy rosszul formált teremtményt. Aztán meg féltek is tőle. Gyáva
dühében keresztüllőhetett volna akárkit is hátulról vagy mérget
keverhetett volna kávéjukba. De valakinek csak el kellett végezni a
főzést és akármi volt is a Szépség hibája, főzni tudott.
Ilyen volt az az ember, aki figyelte Fehér Agyart, gyönyörködött vad
bátorságában és szerette volna megszerezni. Eleitől kezdve közeledett
Fehér Agyarhoz s Fehér Agyar eleitől fogva semmibe se vette őt. Később,
mikor a Szépséges közeledése mind makacsabb lett, Fehér Agyar
felborzolta szőrét, hátrált és vicsorgatta a fogait. Nem tetszett neki
ez az ember. Valami rossz érzés fogta el a láttára. Érezte, hogy a
rosszindulat árad ki ebből az emberből, félt elébe nyujtott kezétől és
mézes szavu beszédétől. Mindezért gyülölte ezt az embert.
Az egyszerübb teremtéseknél a jó és rossz jelentése is egyszerü. A jó
jelenti mindazt, ami megkönnyiti az életet, elégtételt szerez és
megszabadit a fájdalomtól. Ezért a jót szeretik. Rossz mindaz, ami
bántalom, kényelmetlenség, fenyegetés, sértés, s a rosszat gyülölik.
Fehér Agyar rossznak találta Szépséges Smithet. E férfi eltorzult
testéből és csavaros eszéből egészségtelen lénye rejtélyes módon
sugárzott ki, mint ahogy a gőz a maláriás mocsarakból fölfelé emelkedik.
Nem okoskodás utján, nem tisztán öt érzékével, más, homályosabb,
fölfedezetlen érzék segitségével jött rá Fehér Agyar arra, hogy ez az
ember vésztjóslóan gonosz, rosszakarattal terhes, s ezért rossz és
gyülölendő.
Fehér Agyar Szürke Hód tanyáján volt, mikor Szépséges Smith először
ellátogatott ide. Távoli lépteinek halk neszéről már tudta Fehér Agyar,
hogy ki közelit és szőre felborzolódott. Kényelmes, elvetett helyzetben
feküdt, de gyorsan felkelt s amint a férfi megérkezett, valódi
farkasmódra elinalt a tábor szélére. Nem tudta, miről volt szó, csak
annyit látott, hogy az az ember és Szürke Hód beszélgetnek egymással.
Egyszer a jövevény rámutatott, amire Fehér Agyar horkantott egyet,
mintha az a kéz egyenesen ráhullott volna és nem lett volna, mint ahogy
tényleg volt, ötven lábnyira tőle. A jövevény nevetett ezen és Fehér
Agyar befutott a menedéket adó erdőbe s fejét vizsgálódva forditotta
hátrafelé, amint halk nesszel suhant át az avaron.
Szürke Hód visszautasitotta Szépséges Smith ajánlatát. Nem adja el a
kutyát. Meggazdagodott a kereskedésből. Nem hiányzott semmije. Amellett
Fehér Agyar értékes állat volt, a legerősebb szánkóhuzó kutya, amilyet
csak valaha látott és a legjobb vezető. Nem volt párja a Yukon és a
Mackenzie mentén. Tudott harcolni. Oly könnyen öldöste a kutyákat, mint
ahogy az emberek öldösik a moszkitókat. (Szépséges Smith szemei
lángoltak erre a szóra és megnyalta vékony száját sóvár nyelvével.) Nem.
Fehér Agyar semmi árért nem eladó.
De Szépséges Smith ismerte az indiánokat. Gyakran felkereste Szürke Hód
tanyáját és kabátja alatt elrejtve mindig vitt egy fekete üveget vagy
ilyesvalamit. A whisky természete az, hogy növeli a szomjuságot. Szürke
Hód majd elepedt a szomjuságtól. Tüzelő inye és égő gyomra egyre jobban
kivánta a tüzes italt; esze, visszájára fordulva a szokatlan izgató
szertől, mindenbe beleegyezett, hogy még több szeszt szerezhessen. A
pénznek, amit a prémekért, keztyükért és mokasszinokért kapott, hamar
lába kelt. Egy-kettőre elfogyott s minél üresebb volt a pénzes zacskója,
annál rosszabb volt Szürke Hód kedve. A végén aztán elfogyott egészen a
pénze, áruja és kedve. Semmije sem maradt meg, csak borzasztó
szomjusága, óriási szenvedély, mely minden józan lélekzetvételénél csak
nőtt. Ekkor történt, hogy Szépséges Smith megint beszélt vele Fehér
Agyar megvételéről, de most nem dollárokban, hanem pálinkás üvegekben
ajánlotta fel a vételárat és Szürke Hód hajlott a szóra.
– Fogja meg a kutyát, oszt’ rendben van, – volt az utolsó szava.
Két nap mulva megjöttek az üvegek.
– Fogja meg a kutyát, – mondta Szépséges Smith Szürke Hódnak.
Fehér Agyar visszamerészkedett a táborba egy este és elégült sóhajjal
feküdt le. A rettegett fehér isten nem volt sehol. Már napok óta mind
jobban kimutatta Szépséges azt a kivánságát, hogy a kutyára tehesse
kezét s Fehér Agyar épp emiatt bujkált az erdőben. Nem tudta, mily
veszedelem szállhat reá e makacsul kinyujtott kézből. Csak annyit
tudott, hogy valami rosszal fenyegeti s jobb, ha olyan helyen huzódik
meg, ahová e kéz hatalma el nem ér.
De alig hogy lefeküdt, Szürke Hód oda tántorgott hozzá és bőrszijat
kötött a nyaka körül. Leült Fehér Agyar mellé, egyik kezében tartva a
bőrszij végét. A másik kezében egy üveget szorongatott, melyet
időrő-időre a feje fölé emelt s ilyenkor különös, kortyogó hangokat
hallatott.
Egy óra telhetett el igy, mikor földre dobbanó léptek nesze elárulta,
hogy valaki közeledik. Fehér Agyar hallotta meg először, szőre ég felé
borzolódott a felismeréstől már akkor, mikor még Szürke Hód ostobán
bólingatott fejével. Fehér Agyar megpróbálta, hogy szép csendesen
kihuzza a szijat ura kezéből, de az ellazult ujjak szorosan
összezárultak és Szürke Hód felébredt.
Szépséges Smith érkezett a táborba és odahajolt Fehér Agyar fölé. Fehér
Agyar gyöngén horkantott rá és figyelte a Szépséges kezét. Az egyik kéz
kinyult és kezdett alászállni Fehér Agyar fejére. Az állat gyönge
morgása éles lett és erős. A kéz lassan még alább szállt, Fehér Agyar
lapult, villogó szemmel figyelve, morgása élesebb, élesebb lett, végre
ziháló lélekzetvétellel elérte legmagasabb pontját. Ekkor hirtelen
harapott, a kéz felé kapva, mint valami kigyó. A kéz visszarándult és
Fehér Agyar fogai éles koccanással, üresen ütődtek össze. Szépséges
Smith rémült volt és dühös. Szürke Hód agyba-főbe ütötte Fehér Agyart s
ez békén tűrte a verést, szorosan a földhöz lapulva alázatos
engedelmességében.
Fehér Agyar pillantása gyanakvóan kisért minden mozdulatot. Látta, hogy
Szépséges Smith elmegy s egy jókora bottal tér vissza. Ekkor Szürke Hód
átadta a szij végét neki. Szépséges Smith megindult, hogy hazafelé
menjen. A szij kifeszült. Fehér Agyar nem mozdult. Szürke Hód
jobbról-balról adott neki egy pofont, hogy felkelésre birja. Fehér Agyar
engedelmeskedett, aztán egy nekirohanással nekirontott az idegennek, aki
magával akarta hurcolni. Szépséges Smith nem ugrott félre. Várta ezt a
támadást. Meglóbálta hevesen a botot s megakasztva a támadást, a földre
zuzta Fehér Agyart. Szürke Hód nevetett és fejét rázta tetszése jeléül.
Szépséges Smith szorosabbra rántotta a szijat és Fehér Agyar bénultan és
szédelegve csuszott lábaihoz.
Másodszor már nem támadott. Egyetlen botütés meggyőzte arról, hogy a
fehér isten tud bánni a bottal és Fehér Agyar sokkal bölcsebb volt
annál, mintsem hogy harcoljon az elkerülhetetlen ellen. És igy zordan,
bozontos farkát eleresztve ballagott Szépséges Smith nyomában, s halk,
elnyomott morgásokat hallatott. Szépséges Smith harcias szemmel figyelte
s botját készen tartotta az ütésre.
Az erődben Szépséges Smith jó erősen megkötötte Fehér Agyart, aztán
lefeküdt. Fehér Agyar várt egy óra hosszat. Akkor aztán foga közé kapta
a szijat és tiz másodperc mulva szabad volt. Nem vesztegette az idejét,
ha egyszer a foga közé kaphatott valamit. Nem rágta a szijat
hasztalanul. A szij éles vonallal vált ketté, mintha késsel metszették
volna kétfelé. Aztán megfordult s visszaügetett Szürke Hód tanyájára.
Nem tartozott alattvalói hűséggel ennek az idegen és rettentő istennek.
Ő Szürke Hódnak adta át magát s azt hitte, hogy még mindig Szürke Hódhoz
tartozik.
De minden ugy történt, mint az imént, egy kis különbséggel. Szürke Hód
megint rabszijra füzte Fehér Agyart és reggelre kelve visszaadta őt
Szépséges Smithnek. És itt volt az a csekély különbség. Szépséges Smith
elverte Fehér Agyart. Szoros szijra füzötten Fehér Agyar nem tehetett
egyebet, mint hogy hasztalan őrjöngött és elszenvedte a büntetést. Bot
és ostor felváltva csapott le reá és megizlelhette a legborzasztóbb
büntetést, amit életében valaha kapott. Az a rettentő verés, amit Szürke
Hódtól kölyökkorában kapott, szelid cirógatás volt ehhez képest.
Szépséges Smith gyönyörködött a munkájában. Örült neki. Kárörvendően
meredt áldozatára; szemei zavarosan lángoltak, mikor megsuhogtatta a
korbácsot vagy a botot és hallgatta Fehér Agyar fájdalmas kiáltozását,
tehetetlen üvöltését és horkantásait. Mert Szépséges Smith kegyetlen
volt, amilyen kegyetlenek csak a gyávák tudnak lenni. Ő maga is
csuszott, mászott, görbedezett és reszketett az emberek ütései vagy
goromba sértései alatt és viszonzásképp bosszuját magánál gyöngébb
teremtményen töltötte ki. Minden élet szereti a hatalmat. Szépséges
Smith sem volt kivétel ez alól. A hatalom kifejtésétől meggátoltatván
saját fajtájabeliek között, az alacsonyabb teremtményeknek esett és igy
szolgáltatott elégtételt az életnek, mely benne volt. Szépséges Smith
nem önmaga teremtette magát és nem illetheti őt vád. Nyomorult testtel
és brutális lélekkel jött e világra. Ilyen volt az anyag, melyet magával
hozott s az élet sem formálta kegyelmesen.
Fehér Agyar tudta, hogy miért kapott verést. Mikor Szürke Hód megkötötte
a szijat nyaka körül s a szij végét Szépséges Smith kezébe adta, Fehér
Agyar tudta, hogy hogy istenének az akarata, hogy Szépséges Smith-tel
menjen. És mikor Szépséges Smith megkötötte az erőd előtt, tudta, hogy
Szépséges Smith akarata az, hogy maradjon is ott.
És igy ő engedetlen volt két isten akaratával szemben s megérdemelte a
büntetést. Látta már régebben is, hogy kutyák gazdát cseréltek s azt is
látta, hogy a visszaszökött kutyát elverik. Fehér Agyar okos volt, de
természetében voltak erők, melyek erősebbek voltak bölcseségénél. Ilyen
erő volt a hűség. Nem szerette Szürke Hódot s mégis, az ő akarata és
dühe dacára is hű volt hozzá. Nem tehetett róla. A hűség tulajdonsága
volt annak az életanyagnak, melyből vétetett. Az a tulajdonság, mely
különös sajátja fajának; az a tulajdonság, mely megkülönbözteti fajtáját
minden más fajtától; az a tulajdonság, mely képessé tette a vadkutyát és
farkast arra, hogy eljőve a szabad Vadonból, társa legyen az embernek.
A verés után visszahurcolták Fehér Agyart az erődbe. De most már
Szépséges Smith egy bottal pányvázta ki a kutyát. De nem könnyü elhagyni
egy istent s Fehér Agyar is igy volt vele. Szürke Hód az ő saját külön
istene volt és Szürke Hód akarata dacára Fehér Agyar még mindig
ragaszkodott hozzá és még mindig istenének hitte őt. Szürke Hód elárulta
és elhagyta őt, de ez semmi hatással nem volt Fehér Agyarra. Nem hiába
adta át ő testét-lelkét Szürke Hódnak. Fehér Agyar korlátozás nélkül
adta át magát s az ilyen egyezséget nem lehet könnyen felbontani.
És igy éjjel, mikor már az erődben mindenki aludt, Fehér Agyar rágni
kezdte a botot, amelyhez pányvázták. A bot fája régi volt és száraz s
oly szorosan volt a nyakához kötve, hogy alig érte el fogaival. Csak a
legnehezebb izommunka árán és nyakának szinte hihetetlen meghajlitásával
sikerült a fát foga közé kapnia és csak határtalan türelmének
köszönhette, hogy órák mulva végre sikerült a botot szétrágnia.
Olyasvalamit tett, amit kutyáról nem tételeztek volna fel. Ilyesmi még
nem történt soha. De Fehér Agyar megtette s aztán az erődből Szürke Hód
tanyájára ügetett, nyakán az elrágott botnak lecsüngő végével.
Fehér Agyar okos volt. De okosabb lett volna, ha nem megy vissza Szürke
Hód tanyájára, aki immár két izben árulta el. De hűsége miatt Fehér
Agyar harmadszor is elárultatott. Megint hagyta, hogy Szürke Hód szijra
füzze és Szépséges Smith megint érte jött. És ekkor még kegyetlenebbül
megverték, mint előbb.
Szürke Hód bambán nézte, mint forgatja a fehér ember a korbácsot. Nem
volt egy védelmező szava. Fehér Agyar már a más kutyája volt. Mikor
véget ért a verés, Fehér Agyar beteg volt. Valami kényes délvidéki kutya
belehalt volna az ütlegekbe, de nem Fehér Agyar. Az ő életiskolája
szigorubb volt, ő maga is keményebb anyagból volt gyurva. Megvolt benne
az életerő. Nagyon is csüggött az életen. De nagyon beteg volt. Először
nem tudott helyéről fölkelni s Szépséges Smithnek egy félóráig kellett
rá várnia. Aztán, szédülve, tántorogva, vakon követte Szépséges Smithet
az erődbe vissza.
Most lánccal kötötték meg, ami ellenállt fogainak és hiába huzakodott,
hogy kirántsa a vaskampót a szálfából. Egy pár nap mulva a kijózanodott
és tönkrement Szürke Hód elindult hosszu utjára, a Sündisznó-folyón föl
egész a Mackenzieig. Fehér Agyar Yukonban maradt, tulajdonaként olyan
embernek, aki több, mint félig őrült, de egészen állatias volt. De hát
tudhat-e valamit egy kutya az őrültségről? Fehér Agyar szemében
Szépséges Smith igazi isten volt, ha rettenetes is. Legjobb esetben
őrült isten volt, de mit tudott Fehér Agyar az őrültségről? Ő csak azt
tudta, hogy alá kell magát vetnie az uj gazda akaratának s
engedelmeskednie minden szeszélyének és hóbortjának.