1802-ben Hartleben Konrád Adolf vette meg; 1804-ben azonban már áttette
Pestre. Mindjárt működése elején, mint könyvkiadó is bemutatkozott. Még
1802-ben kiadta a következő művet: «Bonaparténak… élete és külső s belső
megesmertető jeleinek leirása». Hartleben Konrád Adolf könyvkiadói
tevékenységét egyre fokozta és kétségtelenül megállapíthatjuk, hogy –
dacára német származására – a magyar irodalomra termékenyítőleg hatott.
Kezdő írók, alig feltünt szellemi lángelmék, kik azóta a nemzet
büszkeségei lettek, úgyszólván általa vezettettek a magyar
olvasóközönség elé. Így például Jókai Mórt a «Hétköznapok» című első
regényével, melyért 360 forint tiszteletdíjat fizetett. Úgyszintén ő
adta ki elsőnek Petőfi Sándor «A hóhér kötele» és Kemény Zsigmond
«Gyulai Pál» című történeti regényét.
A következő számadatok mindenesetre világosan fogják igazolni Hartleben
Konrád Adolf könyvkiadói tevékenységét, mely 1802-től 1831-ig terjedt.
Ezen idő alatt kiadott 41 magyar művet 51 kötetben és 91 nem
magyarnyelvű művet 293 kötetben. Kiadványaival évről-évre a lipcsei
vásáron is résztvett. Először 1813-ban találkozunk vele 6 kiadvánnyal,
1814-től 1829-ig 9 és 14 között váltakozik kiadványainak száma, 1830-ban
meg már 17-tel és 1831-ben 19 új kiadvánnyal szerepelt, tehát oly
számmal, mely őt Magyarország egyik legelső könyvkiadójának tüntette
fel.
Hartleben Konrád Adolf 1863-ban elhalálozván, unokaöccse, Hartleben
Adolf lépett az üzlet élére. A könyvkiadó-üzletet azonban csakhamar
Bécsbe tette át és a magyar kiadványok kezelését a közben «Hartleben A.
könyvkereskedése (Röber és Starke)» cégre változott könyvkereskedésre
bízta, de már 1866-ban azokon is végleg túladott.
Jeles és képzett könyvkereskedő volt id. Kilián György is, ki 1809-től
1819-ig a «Kilián Testvérek» céget saját neve alatt folytatta. Amint
látjuk, id. Kilián György aránylag rövid ideig bírta az üzletet, de hogy
köztiszteletben álló tagja volt a magyar könyvkereskedelemnek, kitünik a
«Tudományos Gyüjtemény» 1819. IV. kötetéből, melyben az «Elhalt tudósok»
rovatában ezeket olvashatjuk róla: «Hazánk tudósai között id. Kilián
György pesti könyvárus is érdemel helyet, aki Pesten február 22-én
hosszas betegeskedése után életének 65-ik esztendejében az élők számából
kitörekedett. Az ő kiterjedt kereskedése a külföldi tudós művekkel
háladó emlékezetben fog maradni a hazai Tudósoknál és
Tudománykedvelőknél, valamint az ő becsületes volta és valódisága
közönségesen ösméretes». Halála után özvegye vezette tovább az üzletet
1840-ig. Ekkor azután változás állott be, amennyiben az özvegy vejét,
Weber Frigyest fogadta társul s így a cég «id. Kilián György és
Weber»-re változott. Kiadványai a cégnek nem voltak, de a magyar könyvek
terjesztése körül határozottan érdemeket szerzett. 1853-ban megszünt.
Újabb könyvkereskedést Pesten 1811-ben Müller József alapított, melyet
1815-ben már egy nyilvános és szabadalmazott kölcsönkönyvtárral bővített
ki, mely 4000 kötetből állott. Mint könyvkiadó is szerepelt, de
kiadványai, egy kivételével, mind német nyelvűek voltak. Az egy magyar
Kisfaludy Károly «Iréne» című 5 felvonásos szomorújátéka volt. 1820-ban
jelent meg. Müller József 1843-ban meghalt s nagyon valószínű, hogy
könyvkereskedése ekkor megszünt, mert további sorsáról nem tudunk.
1818 körül Burián Pál Budán alapított könyvkereskedést. «Üzlete – egyik
életírója szerint – valóságos Minerva-templom volt, melyben találkoztak,
érintkeztek és konferáltak a tudomány emberei». Hírnevét azonban
leginkább antiquáriumának és ebben való jártasságának köszönhette.
1832-ben Kolozsvárott alapított könyvkereskedést, budai üzletét pedig
vejére hagyván, mely később leányára szállott.
Az akkori kor egyik legtekintélyesebb könyvkiadója Trattner János Tamás
pesti könyvnyomtató volt, kiről az előbbi fejezetben már szólottunk.
Mint könyvkiadó nagy tiszteletben állott az írók előtt s mindegyiknek az
volt az óhajtása, hogy művei az ő kiadásában jelenjenek meg. Többek
között kiadta Kazinczy Ferenc összes műveit is, kilenc kötetben. Minden
kötet egy rézmetszetű arcképpel volt ellátva. Kazinczy Ferenc műveinek a
közrebocsátását a IX. kötettel kezdte s így a VIII. kötet maradt
utolsónak, melynek végszavában Trattner János Tamás hazafias
őszinteséggel ezeket mondja: «Kötelességemnek tartom ezen kevés sorok
által a N. két hazának szíves hálámat jelenteni, hogy engem a 9 kötetre
terjedt költséges munka kiadatásában előfizetési úton segélleni
méltóztatott, s ámbár a papiros-pénznek becse napról-napra mindinkább
veszett, én mindazáltal a meghatározott elejénti olcsó ár mellett,
letéve minden nyereségről, híven megmaradtam végiglen. Ehhez képest az
leend legnagyobb jutalmam és vigasztalásom, ha igéretemnek megtartásánál
fogva teljes megelégedést nyerhettem T.T. Előfizetőimtől. Egész
életemnek célja: Kedves hazámnak erőmhöz képest használni: s én azt
máskép nem tehetem, mintha hasznos, szépen irott s gyönyörködtető
munkákat saját költségeimen nyomtattatok s ezáltal iparkodom hazai
literaturánkat kedvesebbé, az olvasóközönséget számosabbá tennem s végre
tudósainkat és íróinkat munkák írására serkentenem.» Ime, egy
könyvkiadó, ki hivatásának és hazafiúi kötelességének teljes tudatában
volt!
Trattner János Tamásnak egyik legnagyszerűbb kiadványa azonban a
«Tudományos Gyüjtemény» cimű, gondosan szerkesztett évnegyedes folyóirat
volt, mely 1817-től 1841-ig jelent meg. Érdekes az a felhívás, melyet a
folyóirat első számának közrebocsátása alkalmával az irókhoz intézett:
«Azon tudós férfiak, kik e Tudományos Gyüjteményt alkalmas munkáikkal
elősegítik, tőlünk mindenik nyomtatott ivnyitől négy forinttal
tiszteltetnek meg ezüstpénzben, csak arra kérjük az írókat, hogy a
beküldendő munkák közhasznú tárgyat foglaljanak magokban, tökéletesen
kidolgoztassanak s tisztán, csinosan és hibátlanul leírassanak stb.» A
«Tudományos Gyűjtemény» mint hazánk első komoly kritikai és irodalmi
folyóirata fényesen megállotta a helyét s ha tekintetbe vesszük, hogy e
folyóirat fennállása alatt egymagában közel 300 kötetben jelent meg,
akkor ezt egyedül elégségesnek tartjuk arra, hogy Trattner János
Tamásnak a magyar nyelv, irodalom és tudomány terjesztése körül szerzett
érdemeit kellő fényben visszatükrözze. Pedig ezenkívül még számos
kisebb-nagyobb művet adott ki, melyek túlnyomó része magyar nyelvű volt.
Trattner János Tamás nevével van kapcsolatban Kisfaludy Károly híres
«Aurorá»-ja is. Mielőtt azonban tovább mennénk, lássuk először, hogy mit
jelent az «Aurora» a magyar irodalom történetében. Az «Aurorá»-val egy
új korszak kezdődött a magyar irodalomban. Jó ideig ez a folyóirat
uralkodott a magyar szépirodalmon és a XIX. század első felében
legjelesebb költőink, íróink és tudósaink mind azon körből kerültek ki,
melyet Kisfaludy Károly gyűjtött maga köré és a melyet «Aurora-kör»
néven ismer a magyar irodalomtörténet. Az «Aurora» híven kifejezte a
magyar irodalom szükségletét, helyesen irányította törekvéseit.
Most pedig térjünk át az «Aurora» történetére. 1821-ben Trattner János
Tamás nagy számmal hívott meg írókat s más előkelő férfiakat farsangi
vacsorára. Ezen a vacsorán vetődött fel az «Aurora» eszméje, vagyis
Kisfaludy Károly híres almanachjáról itt folyt először a tanácskozás. A
tanácskozás folyamán Horváth István kijelentette: «Pénz kell
mindenekelőtt. Ezt tegyük össze s félig készen leszen az Almanach». Erre
a jelenlevők egy része rögtön adakozott és a gyüjtést folytatták. Az
adakozók Horváth István indítványára egyhangúlag Kisfaludy Károlyt
bízták meg a szerkesztéssel, évi 700 forint «jutalom fejében már csak
azért is, mivel őt szépművészeti tehetségein kívül is egyfelől szeretve
szerettük, másfelől pedig nem épen kedvező helyheztetésén édes örömest
ezáltal is könnyebbíteni akartunk».
Sok izgalom és előkészítés után 1822-ben megjelent az «Aurora» első
kötete, melynek címlapján ez állott: «Aurora. Hazai Almanach. Kiadá
Kisfaludy Károly. 1822. Pesten, Trattner János Tamásnál.» A kötet
fényesen volt kiállítva. Aranymetszéssel, préselt papiroskötésben, tokba
foglalva, 16-rét alakban. A II. és III. kötet az egyetemi nyomdánál, a
IV. kötet már Landerer Lajosnál, a többi ismét Trattner János Tamásnál
jelent meg. Az 1829–30-iki köteteket Kisfaludy Károly egy Lichtl nevű
pesti mű- és zeneműkereskedőnél adta ki, de ő vele sem volt megelégedve.
Végre is, hogy a kiadás gondját magáról teljesen elvesse, az 1831-iki
«Aurora» kiadási jogát eladta Trattner János Tamás vejének, Károlyi
Istvánnak, 700 váltó forintért. Úgy látszik, Kisfaludy Károlynak legtöbb
gondot az «Aurora» terjesztése okozott. Ugyanis az «Aurorá»-t leginkább
Kisfaludy Károly jó barátjai és egyes buzgó hazafiak árusították.
Könyvkereskedőknek nem igen adta, mert sokalta a nagy levonást. Pedig
amint tudjuk, a könyvkereskedők csak 15%-öt kötöttek ki maguknak, s ime,
ezt is sokalta holott ma 25% a legkisebb rabatt.
Kisfaludy Károly «Aurorá»-ja előhírnöke volt annak az új és szebb
korszaknak, mely az 1825-ik évvel köszöntött be. Nemcsak a magyar
irodalomban, de a nemzet életében is új korszak volt ez. Az alkotmányos
államforma visszaállíttatott, az országgyűlés nagy ünnepélyességgel
kezdte meg működését s olyan törvények egész sorát hozta, melyek a
magyar nemzet önállóságát és törekvéseit mindenképen biztosították.
Döntő hatást gyakorolt az irodalomra és a közéletre különösen gróf
Széchenyi István, ki fellépésével az igazi közszellem felköltésére az
egyesületi eszmét hívta életbe, hogy a hazafiakat közcélok létesítésére
képesítse. Legnagyobb eseménye e korszaknak azonban a «Magyar Tudományos
Akadémia» megalapítása volt, mely «a magyar nyelvet s a tudományt magyar
nyelven mívelni» tűzte ki célul.
S míg nálunk a nemzetiség megerősödésén fáradoztak, addig Németországban
ugyanabban az időben – 1825-ben – Horváth Károly Keresztély magyar
származású tekintélyes potszdami könyvkereskedő hathatós
közreműködésével megalakult a «Német Könyvkereskedők Egyesülete» és
ezzel a német könyvkereskedelem ama korszakba lépett, mely mai
nagyságának vetette meg az alapját. Az egyesület megalakulásának üdvös
volta csakhamar a magyar könyvkereskedelemben is érezhetővé vált.
Különösen azok a könyvkereskedők, kik a német könyvkereskedelemmel
összeköttetésben állottak, lassanként az újjászervezett német
könyvkereskedelem mintájára rendezkedtek be, s így a magyar
könyvkereskedelemben is bizonyos rendszer honosult meg.
Természetes következményként kell felemlítenünk, hogy ezen új korszakban
az irodalom és a közélet központja Pest lett. Így a magyar könyvkiadásra
nézve is a megfelelőbb működési tér Pesten kinálkozott.
Wigand Ottó, kassai könyvkereskedő és könyvkiadó volt az első, aki ezen
kedvező helyzetet felismerte. Már 1826-ban átadta szép lendületü kassai
könyvkereskedését öccsének, Wigand Györgynek, míg ő a
könyvkiadóvállalattal Pestre költözött. Itt rövid idő alatt csakugyan
keresett kiadója lett az újraéledt magyar irodalomnak. Kiadványai közül
mindenesetre ki kell emelnünk a 12 kötetes «Közhasznu Esméretek Tárá»-t,
az első magyar lexikont. E lexikon megjelenése alkalmából támadt az
akkori irók között ama nevezetes irodalmi harc, mely
«Conversations-Lexikoni pör» alatt, ismeretes s mely irodalmunkra
messzemenő kihatással volt. Wigand Ottó működésének azonban váratlanul,
szinte meglepetésszerűen végeszakadt. 1832-ben, politikai üldöztetés
elől menekülve, Pestet örökre elhagyta és Lipcsében telepedett meg, ahol
megalapította a még ma is virágzó Wigand Ottó-féle könyvkiadó-céget.
Menekülésekor pesti üzletét nála alkalmazásban lévő sógorára, Heckenaszt
Gusztávra bizta, ki azt 1834-ben véglegesen birtokába vette.
Bizvást mondhatjuk, hogy Heckenaszt Gusztáv fellépésével kezdődött a
magyar kiadó-könyvkereskedelem fénykora. Úgyszólván az alapvetésnél
kezdte meg könyvkiadói működését, de nem tartott sokáig s máris nagy
arányokban fejlesztette. Hogy mily nagy energiát fejtett ki a
könyvkiadás terén, mutatja az, hogy míg elődjétől 21 magyar kiadványt
vett át, addig ő 38 évi működése alatt 900-nál több magyar kiadványt
hozott forgalomba. S ha még hozzávesszük az idegennyelvű kiadványokat,
akkor 1000-en felül kiadványainak száma. Magyar kiadványai között ott
találjuk azt akkori fiatal irógárda legjelesebbjeit ú. m. Jókai Mórt,
Jósika Miklóst, Toldy Ferencet, Horváth Mihályt stb. Az idegennyelvűek
között pedig szerepel Albach, Rosegger és Stifter, kiknek ő volt az első
kiadójuk. Nagyszámban adott ki zeneműveket is; több napi- és hetilapot,
melyek közül a «Vasárnapi Ujság» még ma is fennáll. Sőt a politikai
napisajtó egyenesen ő általa lett nagyhatalommá.
Nyilvánvaló tehát, hogy Heckenaszt Gusztáv az az igazi, rátermett,
jóízlésű könyvkiadó volt, kinek önálló eszméi voltak s aki mindig
megtalálta a helyes utat az olvasóközönséghez.
Az 1838-iki pesti árvízkor súlyos csapás érte Heckenaszt Gusztávot. A
pusztító ár úgyszólván teljesen megsemmisítette könyvkészletét. A magyar
irodalom akkori jeles férfiai azonban hamarosan segítségére siettek
Magyarország legnépszerűbb könyvkiadójának. A segítségnyujtás nobilis
módja ugyanis abban nyilvánult, hogy báró Eötvös József, az akkoriban
feltűnt lángeszű fiatal jeles író felhívására az irodalom valamennyi
jelese egyesült az «Árvízkönyv» kiadására, mely nagyszabású irodalmi
vállalkozás jövedelme «Heckenaszt Gusztáv kiadó-könyvárus úrnak baráti
ajándékul» ajánltatott fel. Ez a könyv irodalomtörténeti fontosságúvá
lett: benne jelent meg először báró Eötvös József «Karthauzi»-ja s
irodalmunk számos más nevezetes műve.
1832-ben ifj. Kilián György alapított könyvkereskedést, mely csakhamar
virágzásnak indult. 1837-ben Aszter Lajos munkatársával társas viszonyba
lépett és a cég «Kilián és Társá»-ra változott. Aszter Lajos azonban
1842-ben kilépett a cég kötelékéből, de azért a cég 1853-ig változatlan
maradt. Csak ez évben változott «Kilián György egyetemi
könyvkereskedése» cégre. Ifj. Kilián György a «cs. és kir. magyar
egyetemi könyvkereskedő» cimmel különben még az ötvenes évek elején lett
kitüntetve.
Ifj. Kilián György a könyvkiadás terén már több tevékenységet fejtett
ki, mint atyja. Működésének ideje alatt 248 művet adott ki, melyeknek
nagy részét az akkori híres jog- és történetirók, pedagógusok s
nyelvészek és szépírók (Bajza József, Kisfaludy Károly, Vörösmarty
Mihály, Kazinczy Ferenc) művei képezték. Ifj. Kilián György nevéhez
fűződik a nevezetes «Aurora-per», mely a magyar irodalomtörténetben is
meg van örökítve.
Kimagasló alakja volt a magyar könyvkereskedelemnek Emich Gusztáv, ki
1841-ben alapított könyvkereskedést s azt nemzeti alapokra fektetve,
«nemzeti könyvkereskedés»-nek nevezte. Különösnek hangzott ez abban az
időben, mert a magyar könyvkereskedelem általánosságban akkor még
szellemében és nyelvében is német volt. Emich Gusztáv csak két évre reá,
hogy üzletét megalapította, lépett összeköttetésbe a német
könyvkereskedelemmel. 1843-ban Budán fióküzletet is alapított, melynek
élére régi meghitt barátját és munkatársát, Schröpfer Andrást állította,
kinek 1847-ben azután el is adta.
1843-ban Emich Gusztáv már mint könyvkiadó is fellépett s innen kezdve
munkásságának javarészét a könyvkiadásnak szentelte. Mindjárt az első
évben 17 magyar kiadványt adott ki, mind olyanokat, melyek még ma is
becses művei a magyar irodalomnak. 1868-ig, működésének utolsó évéig,
összesen 663 művet 850 kötetben bocsátott közre. S hogy kiadványai
irodalmi színvonalon állottak és értékkel bírtak, annak igazolására
elég, ha felemlítjük a következő neveket: báró Eötvös József, Jókai Mór,
Abonyi Lajos, báró Jósika Miklós, Báró Kemény Zsigmond, Madách Imre. Még
ma is sokat emlegetett kiadványa a «Márk krónikája», mely 1867-ben
jelent meg s mint páratlanul álló remekmű nagy feltűnést keltett.
Emich Gusztáv hírnevét azonban főleg, mint Petőfi Sándor kiadója tette
maradandóvá. Eleinte ugyan csak bizományba vette műveit, de későbben,
mikor a költő népszerűsége egyre nagyobb lett, összes költeményeinek a
kiadói jogát szerezte meg. A «Pesti Divatlap» 1846. évi 22. számában meg
is emlékszik erről, ezt írván: «Petőfi összes verseinek újévre leendő
kiadását derék könyvárusunk, Emich Gusztáv vállalá magára, ki a
zseniális költő eddigelé megjelent valamennyi költeményeit 500 pengő
forinton vette meg, mi nálunk, kivált versekért, nem csekély díj. A mű
díszkiadásban s a költő acélba metszett arcképével fog megjelenni.» És
ezen folyóirat 1847. évi 4. számában már közzé is tette Emich Gusztáv
«Előfizetési felszólítását Petőfi Sándor összes költeményeire egy
kötetben». A kötet 1847. március 15-én jelent meg és egyes akkori lapok
tudósításai szerint 3000 példány fogyott el ezen első kiadásból. A 2-ik
kiadás 1848. február havában jelent meg, de már két kötetben. 1848-ban
megvette újabb verseit, melyekre ez évben 1000 forintot és 1849-ben –
julius végéig – 700 forintot fizetett.
Emich Gusztáv, mint lapkiadó is fejtett ki nagyszabású tevékenységet. 25
különféle lapot indított meg, melyek közül egyik-másik ugyan rövid életű
volt, de a legtöbb mégis sikerrel járt. Legjobban bevált az 1850.
március 9-én megindult «Pesti Napló», mely még ma is fennáll.
Közkedveltté vált a «Fővárosi Lapok» című szépirodalmi napilap is.
Ugyancsak 1841-ben alapította könyvkereskedését Geibel Károly, ki azt
páratlan dísszel és ízléssel rendezte be, úgy hogy az övéhez hasonló
könyvkereskedés akkoriban nem igen volt Pesten. A helytartótanácshoz
intézett folyamodványában erősen hangsúlyozta, «hogy könyvkereskedői
működése jó részét a magyar irodalom szaporításának fogja szentelni».
Ennek azután meg is felelt, amennyiben 7 év alatt 71 művet 84 kötetben
adott ki és ezek között csak nyolc német és egy latinnyelvű volt; a
többi tehát mind magyarnyelvű. Könyvkereskedését – minthogy a
szabadságharc után beállott kedvezőtlen viszonyokba nem tudott
beletörődni – 1850-ben eladta öccsének, Geibel Árminnak, ő pedig
Lipcsébe költözött, ahol új könyvkereskedést alapított. Többnyire
magyarnyelvű kiadványait azonban továbbra is megtartotta s «Geibel
Károly könyvkiadóhivatala Pesten» bejegyzett cég alatt szolgáltatta ki.
Geibel Ármintól a könyvkereskedést 1862-ben Grill Károly vette meg.
1846-ban tünt fel Magyar Mihály, kivel a pesti könyvkereskedők kara egy
igen képzett és művelt taggal szaporodott. A pesti könyvkereskedők
azonban nem jó szemmel nézték önállósítását s ezért a
helytartótanácsnak, mikor véleményüket kikérte, kedvezőtlen
nyilatkozattal válaszoltak. Ennek folytán a helytartótanács 1847. évi
december 15-én kelt határozatával egy új könyvkereskedés létesítését nem
pártolta, s Magyar Mihály működési körét csupán az apósa, Ivanics
Zsigmond örököseitől átvett antiquárium folytatására korlátozta. Magyar
Mihályt kartársainak mellőzése korántsem csüggesztette el. Belenyugodott
a változhatatlanba és a saját körében igyekezett a magyar
könyvkereskedelemnek és irodalomnak hasznára lenni. Hogy vérbeli
könyvkereskedő s amellett lelkes hazafi volt, kitűnik a «Pesti Divatlap»
1848. évfolyamában megjelent «A magyar könyvkereskedés és irodalom
ügyében» című cikksorozatából, melyből kiemeljük a következő részletet:
«Pályám az Irodalom kezelése, vagyis a könyvkereskedés, mely ügyben
foglalkozásom első idejét ugyan idegen szellemű egyének és idegen
viszonyok közt töltém, mit kezdetben azért is igen fájlaltam, mert
szivem mindenben csak hazámért dobogott, és helyzetemnél fogva mégis
külföldieskedni voltam kénytelen. Azonban habár eleinte szerettem volna
is szerepemet nemzetivé fölcserélni, mégis minden elfogultság nélkül meg
kell vallanom, hogy később valóságos szükségnek tartanám azon közbeni
maradásomat, különben nem szerezhettem volna magamnak azon tapasztalást
az irodalom kezelése vagyis inkább terjesztése körül (mert nemzeti
könyvkereskedés még nem létezék), – nem ismertem volna meg azon rideg s
visszaélő szokásokat, mellyek honi irodalmunk előmenetelét gátolják.»
Magyar Mihály néhány kiadvánnyal is gazdagította irodalmunkat. Egy lapot
is adott ki, «Kalauz. Hetilap a nép jólétére» címen. Szerkesztője Boross
Mihály volt. Az előfizetési felhívás szerint a «gyűjtéssel fáradozók
minden tízre egy tiszteletpéldányt kapnak, ki azonban 20-at gyüjt, két
tiszteletpéldányon kívül még egy tárcanaptárt is kap». A lap 1857–58-ban
jelent meg, azután megszünt.
1848-ban Fogarasi János kezdeményezésére «Szent István-Társulat» cimen
egy katolikus könyvkiadóvállalat alakult meg, oly célból, hogy a magyar
katolikus közönséget katolikus szellemben megírt és valláserkölcsi
olvasmányok által hitében megerősítse. A társulat alapszabályai szerint
kezdettől fogva fővédője mindenkor a hercegprimás, elnökei főrangú
világi urak, alelnökei és igazgatói pedig kiváló egyházi férfiak.
Elnökei voltak az első ötven év alatt: gróf Károlyi István, gróf Cziráky
János, Majláth György országbiró, gróf Károlyi Sándor, gróf Apponyi
Albert, gróf Zichy Sándor, gróf Eszterházy Miklós Móric.
A negyvenes években könyvkereskedést alapítottak még: Müller Gyula,
Bucsánszky Alajos, Edelmann Károly. Ez utóbbi 1847-ben Heckenaszt
Gusztáv könyvkereskedését vette meg. – Ugyancsak a negyvenes években
keletkezett a «Népkönyvkiadó Egyesület», mely a népies irodalom
előmozdítása érdekében valóban hasznos tevékenységet fejtett ki.
Állandóan pályadíjakat tűzött ki és csakis olyan műveknek a kiadására
vállalkozott, melyek a jutalmat elnyerték.
Az 1848–49-iki szabadságharc súlyos helyzet és nagy megpróbáltatások elé
állította a magyar könyvkereskedelmet. Minden irodalmi élet,
könyvtermelés és árusítás megszűnt, az iskolák bezáródtak. A közönség
csak a napilapok és az egymásután megjelent röpiratok iránt érdeklődött,
ezek azonban a könyvkereskedőknek vajmi sovány üzleteredményt
nyujtottak. Ehhez járultak azután még a kétségbeejtő pénzkalamitások: az
arany- és ezüstpénznek kiviteli tilalma, az osztrák bankjegyek
elértéktelenedése és az abból következett rengeteg magas arany- és
ezüstárfolyam és a «Kossuth-bankók»-nak kétes értéke és kifelé való
hasznavehetetlensége. S mikor Világosnál a nagy nemzeti tragédia utolsó
akkordja is lejátszódott: a nemzet még inkább gyászba borult.
Elvesztette nemzeti jellegét; német lett minden intézménye a
közigazgatás, törvénykezés és kereskedelem terén, de még a tanügyet is
elnémetesítették. Teljesen abszolutisztikus kormányrendszert léptettek
életbe, melynek feje a hirhedt Bach volt. Innen van, hogy az elnyomatás
idejét «Bach-korszak» elnevezés alatt örökítette meg a történelem.
Mindazonáltal, hogy a «Bach-korszak» 1850-ben rettenetes reakcióval
köszöntött be, a nemzet szellemi életének feltámadását nem tudta végleg
elnyomni. Előbb a napisajtó támadt fel tetszhalottaiból, majd az
irodalom adta jelét, hogy még él, hogy élni kiván s ezzel felragyogott a
magyar könyvkereskedelemre is egy kis hajnali fény. S hogy mindenki
bizott egy jobb jövőben, az tény; mert azok az alakulások, melyek
ezekben a nehéz és válságos időkben végbementek, nem a jelent, hanem a
jövőt érintették.