általános érdeklődés mutatkozott. Külföldi írók sokat írtak hazánkról,
így Heyll Quirinusz is célul tűzte ki hazánknak a külföldön való
megismertetését. Mint maga írja, sokat hallott a hatalmas
Magyarországról, sógora, Franz Bernhardin von Buching, ki Budán
tüzérhadnagy volt, szintén sok szépet írt neki ez országról. Igen sok
világi és egyházi férfiú is melegen ajánlotta neki a török iga alól
felszabadult magyar földet, ahová oly sok derék német család vándorolt
és vándorol naponként. Ezen körülmények arra ösztökélték őt, hogy nagy
és teljesen újonnan berendezett nyomdájával és annak egész
személyzetével Budára költözzék. A királyhoz intézett folyamodványában
elmondta, hogy célja Magyarországon a tudománynak és művészetnek
előmozdítása. Az első mű, amit Budán ki akar adni: Magyarország teljes
leírása, magyar, német és latin nyelven. Arra kérte tehát a királyt,
támogassa e nagy vállalatát évi 200 tallérral s adjon neki
privilégiumot, hogy ő és utódai békében űzhessék mesterségüket, amely
valóságos szellemi kincse lesz e szép országnak.
Heyll Quirinusz ezen folyamodványához egy iratot is csatolt, melynek
cime: «Sonderbahre Motiva des allerunterth. angebetenen Stipendii ad 200
Tall. zu Unterhaltung der neu offerirten Buchdruckerei zu Ofen.» Ebben
az iratban elmondta, hogy nyomdájának fönntartása évenként 3–4000
tallérba kerül s így méltán számíthat ezen 200 tallérnyi támogatásra,
annál inkább, mivel a közcélokat fogja szolgálni. A könyvek – írja –
Magyarországon igen drágák, ezért az ifjúság legnagyobb része minden
tanítás nélkül növekszik fel. A pénzt a könyvekért Magyarországból a
külföldre viszik. Majd megemlíti, hogy Magyarország leírását
rézmetszetekkel fogja kiadni, ami maga sok ezer tallérba fog kerülni.
Úgy látszik azonban, hogy mindez hatástalanul maradt, mert 1690-ben a
királyi végzés azt írja, hogy pénz hiányában a kért támogatást nem
adhatja. A nyomda felállítása a közjóra ugyan üdvösnek látszik, de a
jelen körülmények között kissé mégis korai.
Heyll Quirinusz ezen végzés után tervéről végképen lemondott.
Mikor Landerer János nyomdáját felállította, Buda képe Lady Wortley
útinaplója szerint így festett: «Buda egykoron székhelye volt a magyar
királyoknak, kiknek palotája a kor leggyönyörűbb épületei közé
tartozott, de most egészen le van rombolva, a város egy része nem lévén
az utolsó ostrom óta helyreállítva, kivéve a bástyákat és a kastélyt,
melyben Ragul, a hadi kormányzó lakott.» Nem csoda tehát, hogy Landerer
János 3 évnél tovább nem birta a nyomdát fenntartani. Már 1727-ben
kénytelen volt a vagyonos Nottenstein Györgynek átengedni, ki azt
1739-ben bekövetkezett haláláig vezette. Utána özvegye folytatta
1750-ig. Ennek halála után azután az alapító egyik utódának, Landerer
Lipót Ferencnek sikerült a nyomdát visszaszerezni és egyszersmind úgy a
maga, mint a családja részére Mária Terézia királynőtől a privilégiumot
elnyerni. Azonban 1764-ben, 14 évi működés után elhalálozván, 1765-ben
örökösei folytatták és csak 1766-ban vette át hasonnevű fia, Landerer
Lipót Ferenc és 1771-ig kezelte. Halála után ismét ennek örökösei vették
át és 1779-ig egy szakember felügyelete alatt vezették. Ez évben azután
az akkor már nagykoruságát elért Landerer Katalin birtokába jutott, ki
1782. és 1783-ban a pesti Royer-féle nyomdát is bérelte.
Landerer Katalin nyomdáját húzamosabb ideig unokaöccse, Landerer Mihály
kezelte, mint ügyvezető. Azonban Landerer Mihály közben megismerkedett a
Martinovics-összeesküvés néhány tagjával, elsősorban Laczkovics
Jánossal, ki a «Polgár és ember» című francia kátét fordította le és
bővítésekkel ellátta, valamint a «Reformátorok káté»-ját is megírta.
Ismerőseinek befolyása alatt későbben Landerer Mihály is tagja lett a
társaságnak és ezzel célukat elérték. Ugyanis könyvnyomtató kellett
nekik. A két kátét azután átadták Landerer Mihálynak titkos nyomtatás
végett, ki eladás ürügye alatt egy sajtót a pincébe csempészett és
mindkét kátét éjnek idején sajátkezűleg ki is nyomtatta.
A Martinovics-összeesküvést azonban felfedezték, tagjait elfogták,
köztük természetesen Landerer Mihályt is. A foglyokat Thugut bécsi
miniszter rendeletére Bécsbe vitték, de a vármegyék felterjesztésére
visszaküldte őket és megengedte, hogy a magyar bíróság itéljen felettük.
Landerer Mihályt mint a társaság tagját s mint sajtóvétség elkövetőjét,
a magyar kir. tábla csak fogságra, a hétszemélyes tábla azonban halálra
itélte, ami általános meglepetést szült, mert eddig nem volt rá eset,
hogy a hétszemélyes tábla a magyar kir. tábla itéletét súlyosbította
volna. A halálos itéletet azonban a királyi kegyelem ismét 10 évi súlyos
börtönre változtatta. Landerer Mihály a börtönből mint munkaképtelen,
testben és lélekben megtört nyomorék szabadult ki és még csak néhány
évig örvendhetett szabadságának.
Landerer Katalin, ki a történtekről mitsem tudott, a nyomdát minden
háborgatás nélkül tovább vezethette. 1802-ben meghalt és ekkor leányára,
Landerer Annára szállott a nyomda, ki azt 1833-ban bekövetkezett
haláláig Gyurián József művezetővel kezeltette. Ezután a nyomda Gyurián
József és Bagó Márton, Landerer egyik rokona kezébe került, kik azt
hetenként felváltva kezelték. 1847-ben pedig az egykori Landerer-nyomda
egészen Bagó Márton tulajdonába ment át.
E korszak elején a vidéken ugyan lassan terjedt a könyvnyomtatás, de
azért teljes stagnálás mégsem állott be.
A kronológikus sorrendet követve, Sopronnál kell megállanunk, hol
1725-ben Streibig Antal József állított fel nyomdát. Egyik legkiválóbb
és még ma is értékes műve a «Titulare Calendarium seu Schematismus Regni
Hungariæ» volt. Nyomdáját 1730-ban Győrbe tette át, hol az egészen
1852-ig volt a család birtokában.
Nagy-Váradon 1741-ben gróf Csáky Miklós püspök felállította a
szemináriumi nyomdát. Ez volt az első katolikus nyomda Nagy-Váradon,
mely kétségkívül nagy lendületet adott a város szellemi életének. A
nyomda első terméke azonban csak 1745-ből való és címe: «Universa
philosophia ad Mentem Doctoris subtilis Joannis Scoti.» Mint
könyvnyomtató pedig Kállai Gergely van megemlítve, ki későbben
Debreczenben a városi nyomda művezetője lett. A nyomda további vezetői
közül különösen kettő érdemel figyelmet: Balent Ignác János, ki 1771-től
1786-ig állott a nyomda élén és maga is irogatott. 1781-ben kiadta
«Pásztori játékban leábrázolt örvendetes köszöntés» című művét, melynek
csengő versei arról tesznek bizonyságot, hogy a képzettebb
könyvnyomtatók közé tartozott; és Gottlieb Antal, ki 1804-ben vétel
útján a nyomda birtokába jutott.
Mint már érintettük, Royer Ferenc Antal pozsonyi nyomdáját 1750-ben
Landerer János Mihály, a budai könyvnyomtatócsalád egyik tagja, ki budai
polgár és tanult könyvnyomtató volt, vette meg. Mint a nyomda új
tulajdonosa azután Mária Terézia szine elé járult és a privilégium úgy
saját, mint utódai részére legkegyelmesebben kiadatott. Kitartó
szorgalma és szakképzettsége által a nyomdát csakhamar magas színvonalra
emelte. Későbben fióknyomdákat is létesített. Igy 1775-ben megvette a
kassai jezsuita rend nyomdáját, 1784-ben pedig a budai Landerer Katalin
által bérelt pesti Royer-féle nyomdát vásárolta meg s így egyszerre
három helyen volt működő nyomdája. Azonkívül Otúron papirmalma is volt.
Landerer János Mihály, ki tulajdonképen megalapította a család hírnevét,
a könyvnyomtatást Pozsonyban 44, Kassán 21 és Pesten 11 évig gyakorolta,
míg 1795-ben befejezte érdemekben gazdag életét. A könyvnyomtatás terén
szerzett érdemeinek elismeréseül még 1783-ban «Füskúti» előnévvel magyar
nemességre emelkedett, ami abban az időben bizony nagy kitüntetés volt.
[Illustration: Landerer János Mihály.]
Még Landerer János Mihály működése alatt Pozsonyban két újabb
könyvnyomtató is telepedett le. Az egyik Patzkó Ferenc volt, ki 1770-ben
állította fel nyomdáját, de a privilegiumot csak 1775-ben nyerte el.
Nála indult meg 1780-ban az első magyar ujság, a «Magyar Hirmondó»,
melyet Ráth Mátyás szerkesztett. Landerer János Mihály példájára Patzkó
Ferenc is létesített 1788-ban Pesten fióknyomdát. A másik Wéber Simon
Péter volt, ki 1783-ban állította fel nyomdáját, mely gazdagon fel volt
szerelve és műveit igen csinos kiállításban állította elő. Weber Simon
Péter főérdeme, hogy működésével hathatósan támogatta a magyar
irodalmat. Többek között ő adta ki elsőnek Gvadányi József «Egy falusi
nótáriusnak budai utazása» című művét, mely még ma is kedvelt olvasmánya
a magyar közönségnek.
Nem kis mértékben járult hozzá a magyar szellemi műveltség
terjesztéséhez a nagykárolyi nyomda, melyet 1754-ben gróf Károlyi Ferenc
állított fel. A nyomda a lőcsei Brewer-féle nyomda berendezésének egy
részéből állott, melyet gróf Károlyi Ferenc megbízásából Pap István
vásárolt meg, ki azután a nyomda első vezetője is volt. Pap István Biró
Mihály könyvnyomtatót vette magához társul, hogy az elvállalt munkát
könnyebben teljesíthessék. A nyomda 1754-ben már működött is, de
időközben kitudódott, hogy privilégium nélkül. Emiatt azután sok bajuk
támadt. Gróf Károlyi Ferenc azonban felterjesztette eziránti kérvényét,
melynek elintézéséig a nyomda szünetelt. A kérvény elintézése majdnem
egy évig tartott s Pap István ezalatt igen aggódott. Végre 1755 október
27-én Mária Terézia Bécsben kelt rendeletével gróf Károlyi Ferencnek
jogot adott, hogy «a közjó végett – mely az ifjúságnak helyes
oktatásából ered – az ő nemzetsége mezővárosában Nagykárolyban nyomdát
állíthasson és abban valamint latin, úgy görög egyesültek szolgálatára
leendő betükkel könyveket nyomtathasson; örökösei és utódai is
nyomtathassanak.» Minthogy tehát a privilégium megvolt, a nyomda 1755
december havában minden akadály nélkül folytatta a megkezdett munkát.
[Illustration: Gvadányi József ismert szatirikus költeménye első
kiadásának címlapja.]
A nagykárolyi nyomda első terméke «A magyar és orosz ábécés könyvek»
című mű volt. A következő évben, 1756-ban pedig egy földrajzi művet
nyomtatott, melynek címe: «Magyarország versekben való leirása.» E mű
már azért is érdekes, mert maga Pap István írta és a cenzor fiának,
Zamathy Mihálynak ajánlotta.
A nyomda gróf Károlyiék pártfogása mellett egészen 1827-ig működött,
mely idő alatt mindenkor a magyarság és hazafiság érdekét tartotta szem
előtt. Bérlői többször változtak. Éble Gábor «Egy magyar nyomda a XVIII.
században» című művében a nyomda történetét e szavakkal fejezi be: «Az
irodalmi termékek szerzői már e század elejétől kezdve inkább a központi
nyomdákat keresték fel és a vidéki intézetek ennek folytán mindinkább
apró napi munkák ellátására szoríttattak. Igy történt a nagykárolyival
is. A jelentőségét vesztett nyomdát 1827 végén gróf Károlyi György
jószágigazgatója a joggal, házzal és belsőséggel együtt 3500
váltóforinton Gönyei Gábornak örökáron eladta.»
Pesten aránylag későn, 1750 körül Heptner János György állította fel az
első nyomdát, ki Bécsből származott ide és 1750 november 24-én nyerte el
a polgárjogot. A második nyomdát 1758-ban Eitzenberger Ferenc Antal
állította fel. A nyomda 1784-ig a család több tagjainak a kezében volt.
1785-ben vétel útján Lettner Gottfried József tulajdonába jutott, ki
azonban csak 1788-ig bírta.
[Illustration: Az egyetemi nyomda nyomdajegye 1824-ből.]
Közben, 1777-ben, áthelyezték a nagyszombati egyetemi nyomdát Budára,
mely «M. kir. egyetemi nyomda» név alatt még ma is fennáll s hazánk
tekintélyesebb nyomdái közé tartozik. A nyomdát mindjárt kezdetben Mária
Terézia a legmesszebbmenő szabadalmakkal ruházta fel és csakhamar
irányadó tényezője lett a magyar könyvnyomtatásnak. – A budai egyetemi
nyomda már abban az időben bírt saját betűöntődével és csinos metszésű
betűivel számos vidéki nyomdát is ellátott. Sőt a stereotip (öntött)
lemezekkel való nyomtatást is e nyomda kezdte meg nálunk.
A magyar könyvnyomtatás elterjedésére kétségkívül kedvező hatással volt
II. József 1783-ban kiadott rezoluciója, mely a nyomdák szaporítását
tűzte ki célul, bár a cenzurát továbbra is fenntartotta. II. József
különben még trónörökös korában maga is megtanulta a könyvnyomtatást
Trattner János Tamás bécsi nyomdájában. És amikor birodalmában utazott,
sohasem mulasztotta el a nyomdákat és könyvtárakat megtekinteni. Így
nálunk Pesten, Debreczenben és Nagyszebenben tüntetett ki magas
látogatásával könyvnyomtatókat.
Kisebb nyomdák működtek e korszakban Aradon, Balázsfalván,
Beszterczebányán, Debreczenben (városi nyomda), Diószegen, Egerben (itt
1756-ban gróf Barkóczy Ferenc püspök felállította a püspöki nyomdát,
mely «érseki nyomda» név alatt még ma is fennáll); Eperjesen, Eszéken,
Esztergomban, Fiumében, Kalocsán, Kaposvárott, Károlyvárosban,
Kecskeméten, Keszthelyen, Kézdivásárhelyen, Kismartonban, Kőszegen,
Lőcsén, Magyaróvárott, Máramarosszigeten, Maros-Vásárhelyen (hol
1786-ban Kapronczay Nyerges Ádám állította fel az első nyomdát, ki kora
egyik legügyesebb betűvésője volt); Medgyesen, Miskolczon,
Nagybecskereken, Nagyenyeden, Nagyszebenben (hol 1773-tól 1789-ig id.
Hochmeiszter Márton, 1789-től 1837-ig pedig ifj. Hochmeiszter Márton
működött és irányította az erdélyi könyvnyomtatást); Nyitrán, Pápán,
Pécsett, Puchón, Rozsnyón, Sárospatakon, Selmeczbányán, Szabadkán,
Szakolczán, Szarvason, Szatmár-Németin, Szegeden, Székesfehérvárott,
Szekszárdon, Szombathelyen (hol 1794-ben Sziessz Antal kiadta Mikes
Kelemen törökországi levelei-t); Temesvárott (első nyomdáját 1771-ben
Heimerl Mátyás állította fel), Ujvidéken, Ungvárott, Váczott,
Veszprémben, Zalaegerszegen és Zsolnán.
Meg kell azonban jegyeznünk, hogy az itt felsorolt helyeken a legtöbb
nyomda a XVIII. század végén keletkezett, tehát – mint látni – II.
József rezoluciója következtében.
Ezekután áttérhetünk a híres Trattner könyvnyomtató-család működésének
ismertetésére.
A család nyomdájának alapját Trattner János Tamás (szül. 1717 november
11-én Gyimótfalván, Kőszeg mellett) vetette meg, amikor 1748-ban Bécsben
egy kis nyomdát vásárolt. Szorgalmával és becsületes működésével
rövidesen Mária Terézia kegyét is megnyerte. Így azután 1752-ben a
tanügyek szabályozása alkalmával az összes tankönyvek nyomtatását ő reá
bízták. Ekkor már 32 sajtóval működött és papirszükségletét saját két
papirmalma fedezte. Későbben pedig fióknyomdákat létesített. 1774-ben
Varazsdon, 1776-ban Zágrábban és 1783-ban Pesten. Működéséért számos
kitüntetésben részesült és II. Lipót magyar nemességre emelte. Meghalt
1798 julius 31-én.
Pesti fióknyomdáját még 1789-ben Trattner Mátyásnak, egy távoli
rokonának ajándékozta, ki azt 1813-ig vezette. Ez évben fiának, Trattner
János Tamásnak adta át a nyomdát, ki megteremtette azután jó hírnevét. A
fiatal Trattner János Tamás ugyanis magyar szellemben neveltetett s így
meleg rokonszenvvel viseltetett a magyar nyelv és irodalom iránt. Nagy
barátságban állott az akkori irodalom jeleseivel, s így természetesen
műveiket mind nála nyomtatták.
Különösen Kazinczy Ferenccel állott élénk összeköttetésben, kivel több
izben ellentétbe is került. Kazinczy Ferencnek ugyanis rendkívül finom
ízlése volt s nem egyszer adta bizonyítékát annak, hogy értett a
könyvnyomtatási esztétikához. De viszont Trattner János Tamás is igen
képzett és finom ízlésű könyvnyomtató volt, tehát nem szivesen vette a
tanácsokat. Ezt Kazinczy Ferenc jól tudván, kivánságait igen kíméletesen
közölte vele, de ha valami nem tetszett neki, azt mégsem hallgatta el.
Az az egy bizonyos, hogy Kazinczy Ferenc kritikája jótékony hatással
volt a könyvnyomtatás technikai fejlődésére.
Trattner János Tamás nemcsak mint könyvnyomtató, de mint könyvkiadó is
fejtett ki nagy tevékenységet. Könyvkiadói működésével azonban csak a
következő fejezetben fogunk bővebben foglalkozni.
Hogy az akkori magyar könyvnyomtatás állapotáról némileg tiszta képet
nyerjünk, hadd álljon itt Trattner János Tamás a «Tudományos Gyüjtemény»
1817. évi 12. füzetében megjelent «Magyarországi Könyvnyomtató Mühelyek
1817-dikbeli állapotjok» című cikkének bevezetése: «Nemzetünknek
Előmenetelét a Tudományokban legjobban mutatják Anyai nyelvünkön készült
és időről időre készülendő új Könyvek és Könyvnyomtató Mühelyek
állapotjok. – Az új Könyvek a Tudományos Gyüjteményben és két Magyar
Ujságainkban mindenkor hirdettetnek, de a mi Könyvnyomtató Mühelyeink
állapotjaikról még eddig senki nem írt; és csupán csak az írhat, a ki a
Müvészségben járatos, és tulajdon tapasztalásából minden Mühelynek
állapotját esmeri. Én erre már egynehány Esztendő olta figyelmemet
forditottam; – meglehet, hogy néhány hibákkal dolgoztam ki, de ha a sok
foglalatosságaim megengedik, minden Esztendőben ujonnan kidolgozva ezzel
Hazámnak kedveskedni akarok; és igy a bécsúszott hibákat megjobbítván
talán a jövendő korra nézve is hasznos lehet aztat látni, hogy hogyan
szaporodott vagy kevesűlt az új Könyvek. Könyvnyomtató Mühelyek, Szedők,
Nyomtatók s Papiros feldolgoztatásának számok. – Valóban, ha az egy
Esztendő alatt nálunk készült Magyar és más nyelveken vitt kinyomtatott
Könyveket összveszámítjuk, öröm nélkül nem nézheti a jó Hazafi, annyival
inkább, ha rövideden előhozom Litteraturánknak okozandó hátráltatásait;
úgy mint, Először: sehol nintsenek annyi kirekesztő Engedelmek
(Exclusiva Privilegia) mint nálunk; itten a Könyvnyomtató egy fillér
bizonyos haszonra számot nem tarthat, mert a mit vennének, azt nékik
nyomtatni nem szabad; illyenek a Katholikus Oskolás Könyvek,
Schematismus, még az Abc-ék is, mellyekre a Kir. Universitásnak
Kirekesztő Engedelme vagyon; tudjuk pedig, hogy legtöbb a Katholikus
Oskola, és igy ezen Könyveknek legnagyobb kelete is vagyon. Másodszor:
ugyan a Kir. Universitás Könyvnyomtató Mühelynek kirekesztő szabadsága
vagyon a Zsidó és Serbus nyelven írt könyvekre, a Serbus Nemzet
mostanában igen sokat nyomtattat, ebből is tehát az Intézet igen szép
hasznot veszen. Harmadszor: a Debretzenyi Könyvnyomtató Mühely három
Esztendő előtt a Reformatus új Énekes Könyvre Kirekesztő Szabadságot
nyert, (hány Esztendőre? nintsen a Privilegiumban kitéve, de hihető,
hogy szerentsénkre csak 6 vagy 10 Esztendőre adatott) az új Énekes
Könyvet új Énekekkel imitt amott feltserélték, sokakat pedig kihagytak,
úgy, hogy az a réginél szinte 10 árkussal kevesebbet teszen; a régi
Énekes Könyvnek olly jó kellette volt, hogy 7–8 helyen folyvást
nyomtattatott; csak Füskúti Landerer Mihály maga Esztendőnként 3000
eladott, az egész Énekes Könyvet pedig, a melly 47 árkust tett, betűket
öszveszedve tartotta, hogy annál oltsóbban adhassa. – E három előhozott
Artikulusok csupán csak a mostanában Birtokos Uraknak hajtanak bizonyos
hasznot, a többi Könyvnyomtatók, hogy mit és mennyit nyomtatnak,
megmutatja ezen írásom: ezek többnyire tsak Kalendariumot nyomtatnak, de
e mellett is szinte semmi nyereségök nintsen, mert szinte minden
Könyvnyomtatónak lévén, oltsón adni kéntelenittetnek, tsak hogy keljen;
ebből pedig nagy nehezen élhetnek a mi Könyvnyomtatóink. – Csekély
itéletem szerint jó volna arra is figyelmezni, hogy a Könyvnyomtató
Mühelyek csak a Litteratura előmeneteléhez képest szaporitatnának;
különben ha erre nem tekintetik (mint eddig), nem élhetnek, és ezen
leghasznosabb szabad Művészség lealatsonyittatik, e Státusban pedig
felette ártalmas, ha szükséggel küzködnek, mert a Királynak és Hazájának
árthat, ha az egyenes utat eltéveszti. – A hol szegény a Könyvnyomtató,
ottan a Tudósnak nintsen semmi megjutalmaztatása fáradságának; ismét van
az, hogy több originalis Munkák nem készülnek, mert hogyan dolgozhatna
nálunk egy tudós valamely originális jó Munkát, mellyhez három négy
Esztendő szükséges, ha ezután eladáskor nyomtatott árkusért Váltó
Cédulákban legfeljebb 10 forintot kaphat, még pedig ezt is nagy nehezen,
mert kivévén egy pár Nyomtatót, ingyen sem vállalhatják a többiek.»
Ezen fölötte érdekes bevezetés után következik az 1817-ben működő
nyomdák leírása, melynek folyamán saját nyomdájáról ezt írja: «Pesten,
Trattner János Tamás nyomtat mindenféle Nyelveken Váltó, maga költségén
pedig a régi Könyvek mellett, felette sok új Magyar Munkákat, az Irókat
meg is jutalmaztatja, itt készül az egyik Magyar Ujság: Hazai s Külföldi
Tudósítások T. Kultsár István Úr által; Nemzeti Gazda Tek. K. S. Pethe
Ferentz T. B. Úr által és a Tudományos Gyűjtemény; úgy nem különben egy
Magyar és Német Kalendáriom Negyed, egy Magyar Nyóltzad Rétben: tart 2
Correctort, 23 Szedőt, 20 Nyomtatót, 6 Könyvrakókat; Esztendőn által
feldolgoztathat 648 Báll Papirost.»
Trattner János Tamásnak az 1817-iki magyar nyomdákról összeállított
kimutatása végeredményben azt mutatja, hogy Magyarországon abban az
évben 38 nyomda, 5 korrektor, 12 művezető, 101 szedő, 140 nyomó, 18
könyvrakó volt és összesen 3887 bála papirt dolgoztak fel. Feltünő
azonban, hogy ebből a kimutatásból Trattner János Tamás kihagyta az
erdélyi és a horvát- és szlavonországi nyomdákat; ha ezeket tehát még
hozzáadjuk, akkor hazánkban abban az évben 50 nyomda volt és legalább
160 szedő, a feldolgozott papirt pedig 5000 bálára tehetjük.
Trattner János Tamás nyomdáját egyre jobban fejlesztette. 1816-ban
megvette a kegyesrendiek birtokában lévő kalocsai nyomdát s ezzel
sajtóit 15-re szaporította.
A fennebbiekből láthatjuk, hogy Trattner János Tamás közhasznú és a
műveltség terjedését jelentékenyen előmozdító tevékenységet fejtett ki.
Meg is kapta érte az elismerést. I. Ferenc király «Petrózai» előnévvel a
magyar nemesi rangra emelte, Krassó- és Szatmár megye rendei pedig
táblabírói címmel tisztelték meg.
Trattner János Tamás működése mindössze 11 évig tartott. 1824 március
24-én, életének 34. évében elhúnyt. Azután ismét atyja, Trattner Mátyás
vette át a nyomdát, de 1827 december 1-én már átadta vejének,
károlypatyi és vasvári Károlyi István kir. táblai ügyvédnek, ki nemes
ambicióval haladt a boldogult sógora által egyengetett ösvényen.
Károlyi István 1831-ben megkapta a privilegiumot és a nyomdát
«Trattner-Károlyi» név alatt vezette tovább. A nyomda emelése és régi jó
hírnevének megőrzése körül sokat fáradozott. Ő hozatta legelőször Pestre
1840-ben a gyorssajtót, melyet 1814-ben König Frigyes talált fel és
melyet Londonban alkalmaztak először. És hogy a kor igényeinek, a
nyomtatványok kiállítása tekintetében mindjobban megfelelhessen, kézi
vassajtóit is folyvást szaporította, úgy hogy néhány év mulva a
fasajtókat egészen mellőzhette.
Azonban a szabadságharc után nyomdája hanyatlani kezdett és mindinkább
visszamaradt.
Károlyi István 1863 április 27-én halt meg, 69 éves korában. Halála után
a család egy tanult könyvnyomtatóval kezeltette a nyomdát, de minthogy
vállalkozó nem volt, a nyomda hanyatlása mind szembeötlőbb lett. A
család ezt látván, 1867 elején eladta a nyomdát Bucsánszky Alajos pesti
könyvnyomtatónak, ki azt már meglévő nyomdájával, melyet 1849-ben
állított fel, egyesítette.
Így ért véget az a nyomda, mely a magyar irodalom ujjászületésének
idejében oly nagy nevezetességre emelkedett.
Most pedig folytassuk a Landerer könyvnyomtató-család működésének
ismertetését.
Landerer Lajos Mihály virágzó nyomdáit 1795-ben fia, Landerer Mihály
vette át, ki azokat atyja szellemében vezette tovább. A kassai nyomdát
azonban 1798-ban a család egyik tagjának, Landerer Ferencnek adta át, ő
pedig a pesti és a pozsonyi nyomdát tartotta meg. Egyedül Pozsonyban 8
sajtóval működött s pesti nyomdája is meglehetősen emelkedett.