Ott járt már napok óta Metell a Palais Royal hirhedett tornáczaiban s ő
is azok közé tartozott, a kik éjjelre is ott maradnak. Megtartotta
nemzeti viseletét s az előny volt ránézve. Ez első tekintetre megvallja
az idegent, míg ha incroyablenak öltözik, az lerí róla, s elárulja, hogy
messzeföldről jött.
Semmit sem csinált még, semmibe sem vágott bele, nézelődött.
Tanulmányozta a szerepet.
Nem árult el kiváncsiságot, érzéketlen maradt a festett és kifestett
szépségek kecsei iránt, nem barátkozott senkivel, a ki belekötött,
eljárt mindenüvé, a hova mások járnak; őrizkedett a szinházban
észrevétetni, hogy értett a darabból valamit, a balletban ő is a
szinpadnak szegezte a kukucskáját (Gucker), de tovább nem vitte a
studiumot; de Vitry restaurateur-jében ebédelt, a hol ötven franc a
teríték ára, de bort nem ivott; a képek közül a hirhedett paripák
aczélmetszeteit nézegette s esténkint ellátogatott a játéktermekbe;
egy-egy louisdort feltett a rouge et noirra, ha elvesztette, ha
megnyerte, abbahagyta; nem űzte tovább. Nép volt a játékasztalok körül
tömérdek. Közönséges szerencsevadászok. Olyan spelunkákba is betévedt, a
hol szakértő játékosok űzik a mesterségüket fáraóval, makaóval. Vannak
közöttük, a kik ahhoz is értenek, hogyan kell a balszerencsét
megjavítani? Hogy kémnek ne tartsák, egy pár játékra meghagyta magát
fogni, de vigyázott magára, nem hagyta magát tűzbe vinni. Ezek mind
közönséges rablók és olyan áldozatok, a kik, ha sokat vesztettek, bele
ugranak a Szajnába.
Azokon ugyan nincs mit sajnálni, a kik azért, mert elhagyták nyerni a
pénzüket, beleugranak a vizbe; mert azért mentek oda, hogy a másiknak a
pénzét elnyerjék s abban az esetben ők is épen olyan hidegvérrel nézték
volna el, hogy hogyan öli bele magát a vizbe az a másik. Olyan ez mint
az amerikai párbaj, a hol, lelke szerint, mind a két fél gyilkos.
Az igazi előkelő úri világ nem itt volt.
A dandyk, az incroyableok egy caffée chantant-ban gyülekeztek össze, a
hová két louisdor belépti dij mellett lehetett bejutni. Ott hires
művésznők produkálták magukat, ezért a magas entrée.
Ebben a kávéházban a pinczérek és marqueurök mind válogatott szép
hölgyek voltak, XIV. Lajos korabeli apródoknak öltözve s azok között
valódi királynénak tünhetett fel a hódító szépségű Corysande, a kinek,
hogy nagyobb legyen az illusio, támlásszékül a westfáli királynak a
hajdani trónusa szolgált, a honnan a kávéhoz a czukrot osztogatta.
Hanem ez csak a külszin volt. Míg a productióhoz való tribune hátul
volt, s ott, a ki az ál-Catalanit akarta hallgatni, szürcsölhette a
kávéját, találgathatta a czukorbonbonokra irt verses charádákat,
csinálhatott szerelmi cselszövényeket a madameokkal és myladykkal, addig
a főérdek a négy tekéző-asztal körül tömörült össze.
Ez, mint mindenki tudja, szép férfias és ártatlan mulatság. Azért néha
nők is gyakorolják, és olyan emberek is, a kik nem ártatlanok.
Mind a négy tekeasztalon hiányoznak a lyukak, a mikbe a lapdák szoktak
hullani, ezeken csak carambolpartiekat játszanak. A legérdekesebb neme a
tekejátéknak, valódi tudomány.
Itt már nem a vakszerencse dolgozik, a hogy a kártyában, hanem ész és
testi ügyesség együtt a szerencsével.
Rendesen mind a négy tekeasztal el van foglalva, de aztán lassankint egy
körül csoportosulnak a nézők, azok között szép hölgyek is, a
legfényüzőbb toilletekben. Annál az asztalnál bizonyosan a játékosok
tornája folyik. Vannak, a kik ebben a tudományban mesterek, de vannak
olyanok is, a kik már professorok!
Nincs a kártyának az a neme, a minek olyan szenvedélyes áldozói
legyenek, mint a minők voltak ez időben a carambol-partie sectariusai.
Mintha az elmult két évtizednek óriási népharczai mind erre a kis
négyszögletű zöld térre szorultak volna össze, úgy keresték a találkozót
egymással Nagy-Britannia, Gallia, Borussia, Scythia (azaz Oroszország),
még az Oceánon túli nagy keletkező ország képviselői is, s küzdöttek a
«zászlóik» becsületéért, dákóval és csontgolyókkal. Itt volt az igazi
Marengo, itt Austerlitz, itt a Borodino!
A francziák azonban itt is győzelmesek maradtak volna az egész világ
fölött, ha az angoloknak e téren is nem lett volna egy Wellingtonjuk.
Egy lord Severland. A tekézők nagymestere. A kinek dákóhegye előtt
reszketett Borussia, meghajolt Hibernia, adófizetővé lett Scandinavia!
Ott dönti őket halomra a vitézi tornában győzhetlen fegyverével, keskeny
karimájú à la Welling-tonját előre bodorított félwuklijára billentve, s
felmeredő inggallérjai közül lenézve az egész világot. Most épen
Amerikát kényszerítette capitulatióra, kinek szégyenét a malomkő
terjedelmű Bolivár karimája sem képes eltakarni.
– Amerika is oda már! Európa rég meghódítva! Melyik világrész van még
hátra?
A győzelmes viador meglátja a bámulók között Metellt, a kit nagyon is
exoticus öltözete nem kevésbé tesz feltünővé, mint minden európaitól
elütő arczjellege. A szeméből kiolvasta, hogy ő is ért ehhez a
tudományhoz, és hogy vágya volna a megmérkőzéshez. Elárulja ez magát.
– Uram! szólt, lökbotjával a tekeasztalra mutatva, Metellhez. Nem
tetszik pour l’honneur du drapeau? Oroszok vagyunk?
– Nem. Magyarok vagyunk.
– Annál szebb. Ez ritkaság. – Kétszáz louisdor a partie.
Metell tudta azt úgy is.
– Az nekem nagyon magas tét, mondá húzódozva.
A győzelmes viador végig nézett rajta, szánalomhoz hajazó kifejezéssel s
aztán azt mondá:
– No hát legyen huszonöt louisdor. Én úgy is játszom. Csak azért, hogy a
trofeumaim között egy ázsiainak az exuviái is legyenek.
Metell sem az «ázsiai» illetékesség, sem az exuviák előleges
igénybevétele ellen nem tett kifogást, hanem szétnézett dákó után.
– Szolgálok az enyimmel, mondá Severland lord, megkrétázva a lökbotja
hegyét, – ne legyen az a hit, hogy a botom meg van babonázva. Egyszer az
egyikünk lökjön vele, másszor a másik.
– Ki kezdje? kérdezé Metell.
– Mindig az, a ki provokálva van!
– Szeretem az igazságot. Vessünk fel pénzt?
– No hát vessünk. Mi az ön jelszava?
– Császár.
A felvetett pénz az arczképpel fordult felfelé az asztalon. A mylord
átnyújtá Metellnek a dákót.
Metell aztán le sem tette azt a kezéből, a mig a partiet végig ki nem
csinálta.
– Bravo Ázsia! mondá a lord. Ez emberül volt végezve. Engem lökéshez sem
hagyott ön jutni. – Hanem hát folytassuk. Dupla, vagy semmi!
Metell elfogadta a felhivást s megkezdte a második játékot. Be is
végezte, a nélkül, hogy az ellenfelének egyéb dolga lett volna, mint
számlálni a lökéseket.
– Hisz ez egy vadembertől egészen jó! mondá a mylord. Duplázzuk meg még
egyszer a tétet.
Már ekkor kezdtek Metellnek szövetségesei támadni. A legyőzött nemesek
oda álltak a háta mögé és lesték minden lökését.
Ezúttal sem hibázott el egyetlenegy lapdát is. A leglehetetlenebb
állásokkal is kiczirkalmazta az összekoczczantót. A harmadik játék is az
övé volt.
A mylord most már csak a jelszót ismételte.
– Dupla, vagy semmi. A tétel kétszáz arany volt már.
A közönség egész érdeklődése Metell játéka körül összpontosult.
A negyedik játékot is megnyerte – felváltás nélkül.
Ekkor már négyszáz louisdor volt a pénztárban.
A mylord azt is megduplázta.
Mikor Metell az ötödik játékot is megnyerte, a nélkül, hogy a dákót csak
egyszer is visszaadta volna a gazdájának, a néző közönség frenetikus
tapsban tört ki e diadal fölött. Borussia, Scandinavia, Hibernia saját
kudarczaikért visszaadott megtorlást láttak ez ordáliában.
Ámde Nagy-Britannia nem szokta magát megadni a veszteség után.
– Dupla, vagy semmi! hangzott a mylord szava újra.
Nyolczszáz louisdorra ment föl a tétösszeg.
Kezdettől végig ünnepélyes csend volt a játék alatt. Ez már a hatodik
játék volt. – Példátlan eset, hogy valaki hat játék carambolt megnyerjen
egymás után, a nélkül, hogy a játszótársát egyetlenegyszer is lökéshez
juttassa.
Mikor ez is megtörtént, a néző közönség varázslatnak kezdte hinni a
dolgot. – Ez nem mester, ez professor! Még a professorok között is a
dékán!
– Dupla, vagy semmi! ismétlé lord Severland.
Metell egy szó nélkül hozzá kezdett a játékhoz. Egy apródnak öltözött
pinczérnő egy pohár jeges barbarasseal kinálta meg; abból egyet
szürcsölt s nyugodtan fogott a munkájához. – Csupa mesterlökés volt, a
mit csinált.
A hetedik játékot is megnyerte.
Már ekkor a pénztárban háromezerkétszáz louisdor volt felhalmozva.
Ekkor kezdett a néző közönség szétszállingózni Metell légköréből. – Ez
nem hogy mester, nem hogy professor: hanem «kozák» (gréque). Ettől jó
lesz távol maradni.
Most már mindenki azt képzelte, hogy érti már, miért mondta ez az idegen
a győzelmében telhetetlen mylordnak az első megkinálásra azt, hogy neki
a kétszáz louisdornyi tét nagyon magas! Ez játékos-psychologia. Ha az
első összemérkőzésnél a mylord azt látja, hogy fenhatós ellenféllel
került össze, megköszöni a mulatságot, s abbahagyja a játékot, kétszáz
louisdor veszteséggel. Így pedig bele lett sodorva, a
játékos-agyafurtságnál fogva, mely a szerencse erőszakolásában bízik,
hogy mindig duplázza a tételt, mindig mélyebben gázoljon bele a
koczkáztatásba; ez kiszámítás volt. Az idegen egy professionatus
játékos. Jó lesz tőle távol maradni.
– Dupla, vagy semmi! ismétlé hidegvérrel az angol.
Egész halommal állt már az arany a pénztárban. Metell előbb egy pohár
forró punchot hozatott magának, s tűrte egész fásult egykedvűséggel a
közönségnek a szemszúrását azalatt, a míg azt kanalankint felszürcsölte.
A szép éjpillangók, a játékbarlangok ragyogó szépségei ezalatt ott
sertepertéltek el mellette, – egy ilyen nagy nyereségben levő játékos
egyszerre érdekessé kezd válni. Némelyik csaknem az ölébe ült, olyan
közel törleszkedett hozzá. Egy delnő, a kinek akkora kalapja volt, hogy
mikor föléje hajolt, mind a kettőjük fejét eltüntette az ernyője alatt,
azt sugá a fülébe, hogy a «a hetedik játék után joga van önnek
visszahuzódni».
Háromezerkétszáz louisdorral érdemes is lett volna.
Lettek volna, a kik azt vele igen kellemes társaságban megoszszák.
Metell fölállt a punch mellől s jelezé, hogy kész folytatni a játékot.
Mindig «victor prœcedit» (a győztes kezdi).
Csak úgy ment a nyolczadik játék is, mint az eddigiek. Metell a
legcsodálatraméltóbb geometriai feladatokat hajtotta végre a
tekeasztalon. Játéka művészet volt már és remeklés.
Egész a legutolsó lökésig mind valamennyit mesterileg eltalálta.
Csak az utolsó taszítás volt még hátra, s ennél következőleg álltak a
lapdák.
Mind a három egy vonalban a tekeasztal közepén. – A közbeeső, a fehér, a
Metell lapdája; innen rajta a kék lapda, túl a veres.
A körülállók lélekzetüket visszatartva lesték, hogy mi lesz ebből. Senki
se hallatott még csak egy sziszszenést sem.
Hatezernégyszáz louisdor függött ezen az egy lökésen.
Tanult játékosok tudják jól, hogy az ilyen configuratióban levő
tekelapdáknál háromféle kisérletet lehet tenni, hogy a közbülső lapda a
két szélsőt megérintse.
Az első a jól kiszámított visszalökés (rekuzé), a fehér megüti a verest,
attól visszalöketik s ráfut a háta mögött levő kékre. Ennek a sikere egy
harmadperczre kiszámított gyorsaságtól függ.
A második a quart. Borotva-élnyi élességgel eltalálni a fehérrel a veres
lapda oldalát s akkor negyedik szegletélre visszakerülni a kék lapdához.
Ehhez igen jó szemmérték kell.
A harmadik pedig a terz. Ez a legnehezebb; de nemsikerülés esetén, ha a
lökés elég erővel volt intézve, még egy visszatérő quintben eredményt
igér.
Senkinek sem volt kétsége az iránt, hogy oly remekjátékosnak, mint ez az
idegen, akár az első, akár a második módszer a legbiztosabban sikerülni
fog.
Százhuszonnyolczezer frank ez az egy lökés!
Metell sokáig látszott magában tanakodni, mintha válogatna, egyszer már
a dákó hegyét neki is mérte a fehér lapda aljának, a mi a rekuzé lökése;
de aztán csak megváltoztatta a szándékát, s a két biztosabb mód helyett
választotta a legnehezebbet, a terzlökést. A körülállók boszúsan
csettentettek a nyelvükkel. Ez valóságos feladása a játéknak. A lapda
terzre is elkerülte a kék lapdát, meg quintre is. A dákó a mylord kezébe
került, a ki aztán szintén nem tette le azt addig a kezéből, a míg mind
a harminczkét lapdát meg nem csinálta. A nyolczadik játék el lett
vesztve. – Ó-Anglia győzött.
– No uram! ön most Anglia leggazdagabb lordjának ajándékozott
százhuszonnyolczezer frankot! suttogá Metell fülébe az a nagykalapos
delnő.
Metell vállat vont, mint a kinek hatezernégyszáz louisdor nem is pénz.
Arról pedig mindenki meg volt győződve, hogy az idegen champion
szándékosan adta föl a nyert játékot; és mégis oly gavalléros módon,
hogy ellenfele nem érezhette magát ez által megsértve.
Ez nemcsak mester, nemcsak professor, hanem gavallér!
A mylord azonban ledobta a queut a tekeasztalra s oda lépett Metellhez:
– Uram!
– Mylord!
– Tud ön l’hombret játszani?
– Játszottam már.
– Azt kérdeztem, hogy «tud»-e ön játszani l’hombret.
– Tudok.
– Akkor szívesen látom önt holnaptól kezdve nálam, minden nap éjfélután
egy órakor.
S azzal a kezébe nyomta a névjegyét, czímével és hotele körülirásával
ellátva.