Rhodusztól mintegy kilenc mérföldnyire meredek hegycsúcs emeli ki
sziklás homlokát, a tenger hullámaiból. Északi része hajóval
megközelíthetetlen, részint a függélyesen fölmeredő sziklafal részint a
lábánál megtörő és harsogva kavargó örvények miatt. Délről is szaggatott
kőbástyák koszorúzzák az apró, névtelen szigetet, de a kutató szem
figyelmét nem kerüli el egy mélyen benyúló öblös szakadék, amelynek
végén alacsony, homokos part ereszkedik alá a tölcsérformájú
völgyszorosból. S míg a vörhenyes sziklák a tenger felé csak sivár
oldalaikat mutogatják, amelyeken legfeljebb a tengeri iszalag és moha
festenek sötét foltokat, belül, a völgykatlan mélyén dús vegetáció
élénkzöld színei csillognak a napfényben. Ebben a csendes öbölben,
amelynek vize mozdulatlanul áll, mint a tükör lapja, vetett horgonyt egy
este a kalózok liburnája.
Pár nap múlva a völgy alján egész sátorváros támadt s a sziklaszoros
bejáratánál ide-oda siklottak az őrszemek csónakjai. Az aedilis és
barátja szabadon jártak a karókra feszített ponyvák között, amik alatt
napbarnított arcú, kapzsi tekintetű, szennyes, félmeztelen alakok
hevertek és zajongtak. Az aedilis és barátja eleinte nagyon rosszul
érezték magukat a furcsa társaságban. Különösen Aemilius folyton
mosolygó arca nyúlt meg s egész nap alig lehetett szavát venni. Hiába
hangoztatta előtte Caesar a bölcs mondást, komikus szónoki pózba vágva
magát: Viseld el és ne hibáztasd, amin úgysem lehet változtatni,--a
fiatal lovag arca nem akart földerülni, ő a maga pénzét vesztette el,
míg az aedilis csak Crassusét. De végre is megnyugodott. A kalózok
bizonyos tisztelettel tekintettek rájuk, amit a váltságdíj nagyságán
kívül az aedilis vidám és tréfára hajló viselkedése csalt ki belőlük.
--A nevetés megöli az unalmat,--mondta ismételten Caesar és nem sajnált
a jókedv ébrentartásáért semmi fáradságot. Szelleme épp úgy, mint teste,
egy pillanatra sem vesztette el rugékonyságát. Egész nap tornászott,
úszott, sziklákon ugrált és adomázott. Levetve tógáját, birokra kelt a
legizmosabb kalózokkal s egymásután dobta őket a fövényre. Olyan volt,
mint egy pajkos, rakoncátlan suhanc, aki elszabadult tanítója szigorú
kezéből. Duzzadt az erőtől, az életkedvtől és hiányát sem érezte az
elpuhult római élet kényelmeinek. Rusztikus humora elbájolta a nyers
kalózokat, akik valósággal lelkesedtek érte. Esténkint egy parti
sziklára állva néha szónoklatokat tartott nekik, amelyekben hol a
második pún háború okait fejtegette Caelius Antipater nyomán, hol a
genus Atticum sima és egyszerű mondataival ajkán ostorozta az optimisták
túlkapásait. A szájtátó banda persze egy szót sem értett a nagyszerű
beszédekből s megrökönyödésük halálra mulattatta az aedilist, aki rútul
lepiszkolta őket tudatlanságukért. Azután szavalni kezdett, verseket,
miket maga költött s amik szinte roskadoztak a dagályos képektől és
szóvirágoktól.
--Tapsoljatok,--kiáltott tettetett bosszúsággal,--barbár csorda, vagy
fejetek homokkal van megtöltve és szőrös füleiteket a teherhordó
öszvérektől kaptátok? Ha kiszabadulok, mindnyájatokat keresztre
feszíttetlek!
A kalózok majd eldőltek a nevetéstől és Caesar is velük nevetett.
Közben másfél hónap telt el. Aemilius már aggódni kezdett Testa
késlekedése miatt. Mindennap várták a váltságdíj megérkezését.
Egy délután Caesar megint maga köré csődítette a kalózokat. A kalózfőnök
is köztük volt, aki szinte sajnálni kezdte, hogy az aedilis nemsokára
elhagyja őket:
--Maradj velünk, Julius Caesar s egy holdév múlva első alvezéremmé
teszlek, ötven elszánt embernek leszel az ura életre-halálra és minden
útban talált hajó zsákmányának egyharmada a tied. Szíved és eszed is van
hozzá. Kár neked visszatérni Rómába. Nem lesz ott belőled semmi.
Az aedilis leeresztette hosszú szempilláit és szarkasztikus mosoly
jelent meg ajkai körül:
--Ajánlatod nagyon megtisztelő, nemes férfiú, de sajnálattal kell mégis
visszautasítanom. Ne vedd rossz néven, de hogy is mondjam csak, a ti
mesterségtek kissé véres. És én irtózom a vértől még a cirkuszban is.
Egy disznót sem tudnék megölni...
Egyszerre kitört belőle a jókedv.
Leült egy kőre és szinte hömpölyögni kezdett a kacagástól. A térdeit
csapdosta és egész testében rázkódott.
Hirtelen fölugrott és komoly arcot öltve, szavalni kezdett a szemüket
meregető kalózoknak:
Honnan fúj a szél, nem tudom: innen is,
Hab habra hányva hömpölyög: onnan is;
S kéttornyú ár közt, elsodorva,
Úgy vitetünk mi sötét hajónkon...
Alkaios költészetének varázsa őszintén lenyűgözte. Hatalmas alakja még
nagyobbra nőtt, arca ragyogott és fekete szemei lángoltak. A körülállók
zavartan néztek rá.
Az öböl felől most kiáltozás támadt. Két csónak sebes iramban közeledett
a parthoz s a bennülők felindultan jelentették a kalózfőnöknek, hogy
kétmérföldnyire a szabad tengeren egy háromevezős gálya vetett horgonyt.
Orrán aranyos farkasfej ragyog.
--Megérkezett a váltságdíj,--kiáltott Aemilius, megölelve Caesart, aki,
mintha álomból ébredt volna föl, csodálkozva nézett rá.
Nemsokára egy nagyobb csónak jelent meg az öböl bejáratánál. Crassus
követét hozta, aki megállapodott a kalózfőnökkel a váltságdíj átadásának
és a foglyok kiszolgáltatásának módozataiban.
Mire a nap vörös golyója elmerült a tengerben, az aedilis és barátja már
az Isisről tekintettek vissza az egyre kisebbedő sziklaszigetre.
Miletus felé siettek.