Tíz nap múlva a Myrtousi-tenger kék tükrén vertek fehér tajtékot az
Isis evezői. A rozsdaszín vitorlák megereszkedve lógtak rúdjaikon,
mint a keselyű törött szárnyai. A szél utolsó lehelete még valahol
Szicília partjai körül elmaradt s a hajó mélyén, az evezőpadok között,
sűrűn csattogott a korbács az izzadó, görnyedt hátakon.
Az aedilis és barátja a kapitánnyal beszélgettek a gálya farában, ahol a
rabszolgák a triclinium fölállításán fáradoztak. Közelgett az ebéd ideje
s a két jókedvű római a kapitányt is meghívta asztalához, akit
láthatólag meghatott a kitüntetés.
A kapitány, bizonyos Ancus Porcius Testa nevezetű pohos és gömbölyűképű
bortömlő, aki már tíz év óta parancsnokolt Aemilius Gemellusnak, a
gazdag római gyapjúkereskedőnek hajóján, sietett kiadni a rendeletet,
hogy a triclinium fölé ponyvát feszítsenek ki a nap égető sugarai ellen.
Nemsokára mindhárman magukra öltve a tarka görög szintéziseket, ott
feküdtek a nyugágyakon s a szolgák az asztalra állították a fűszeres
salátával és tojással telt tálakat. Chiosi bort ittak, aminek
elfogyasztásában a kapitány különösen serénykedett. Az agyagdugóval és
szurokkal betapasztott korsókat egymásután bontogatták a rabszolgák.
A kapitány hosszú, unalmas értekezésbe kezdett a Cales-vidéki boroknak
füstön való érleléséről, de az aedilis félbeszakította:
--Mondd meg inkább ó Testa, hogy arcod vörösséget Lunától
kölcsönözted-e, vagy a sabinumi szőlők nedvétől?
--Sabinurni!--rázkódott össze a kapitány.--Hiszen az rosszabb a
tengervíznél. Az ember vízkóros lesz tőle, mint Syrus.
Az aedilis nevetett és Aemiliushoz fordult:
--Ismerted Publilius Syrust, a bohózatíró rabszolgát? A legszellemesebb
és legvízkórosabb ember volt, akit valaha ismertem. Egyszer a városon
kívül találkoztam vele. A forró napsütésben feküdt a füvön.
Odakiáltottam neki: mit csinálsz Syrus?--Vizet melegítek,--felelte
bosszúsan és a másik oldalára fordult.
Az aedilis vidáman hahotázva intett az egyik rabszolgának, aki almával
és gesztenyével rakott tálat tartott a kezében.
Az árboc csúcsán kémlelő matróz kiáltása ebben a pillanatban hajó
közeledését jelezte. A kapitány, bár kissé nehezére esett, fölugrott és
a legénység közé ment.
--Kalózhajó, a görög szigetek felől,--kiáltott újra az őrtálló matróz.
A gályán kavarodás támadt.
Az Isisszel szembejövő hajó, amint már a fedélzetről is ki lehetett
venni, gyorsan közeledett. Nagyobb liburna volt. Csúcsán fekete zászló
lengett s vagy negyven megrakott csónak követte.
A kormányos a kapitány parancsára északnak fordította a hajót s az
evezők erősebben kezdték paskolni a vizet. De a liburna egyre
közeledett.
Egy óra múlva már újra elvágta a gálya útját.
Aemilius sápadtan állt barátja mellett a hajó tatjában. Az aedilis
vállára tette a kezét és nyugodtan mondta:
--A rakomány elveszett, az bizonyos. Állíttasd meg a hajót, harcra menni
velük lehetetlen. Mindnyájunkat legyilkolnak. Jobb lesz, ha kiegyezünk.
Váltságdíj ellenében megszabadulunk.
Aemilius egy pillanatig habozott azután intett a kapitánynak. Az evezők
megálltak s leeresztették a vasmacskát.
A kalózok csónakjai körülfogták a gályát s a liburna egészen melléje
siklott. A födélzete íjjasokkal volt megrakva.
Ancus Porcius Testa, a kitűnő kapitány sietett megmenteni, ami még
menthető. A tricliniumhoz lépett s egy borral színültig telt korsót két
kézre kapva, csodálatos gyorsasággal kezdte kortyogtatni annak
tartalmát. A fejét hátrahajtva, lábait szétvetve ivott, minduntalan
odasandítva a liburna felé, amelynek szélén harminc csáklya emelkedett a
levegőbe. Abban a pillanatban azonban, amint a fölemelt csáklyák ropogva
vágódtak bele a gálya oldalába, hogy a két hajót összekapcsolják: Testa
rémülten eresztette el a korsó füleit s a vörösbor végigömlött ruháin,
nyakától a talpáig. A korsó cserepekre törött a fedélzet kemény
deszkáin.
Az összekapcsolt hajók között most széles pallókat fektettek át a
kalózok s egyszerre ellepték a gályát. A kalózfőnök, egy vörös selyemmel
szegett fekete köpenyes, bozontos szakálú, herkulesi termetű ember,
meztelen kardja után kapott, de az aedilis egy parancsoló tekintete
lefegyverezte.
--Váltságdíjat kaptok, ha senkinek sem lesz bántódása,--szólt kemény
hangon az aedilis.
A kalózfőnök arcán gúnyos mosoly futott át és hetykén kérdezte:
--Ugyan? És megértek ti mindannyian húsz talentumot? Én te érted
magadért kívánok ennyit.
--Micsoda esztelenség,--kiáltott az aedilis kiegyenesedve,--nem
tudjátok, ki került a kezetekbe. Ötven talentumot kaptok.
A kalózfőnök nem bírta elfojtani a meglepetés kiáltását.
--Ki vagy te?--kérdezte gyanakodva.
Az aedilis meglebbentette tógája bíborszegélyét, hogy kivillantak alóla
a curulisi méltóságot viselők magas, veres cipői:
--Caius Julius Caesar vagyok,--és kissé ironikusan mosolyogva
megbiccentette fejét.
--Azt hiszed, most már többet tudok?
--Római aedilis, barbár tulok, láthatod,--szólt Caesar indulatosan,--és
olyan ember, aki nem szokta meg, hogy kételkedjenek a szavában.
A harag pírja futotta el arcát, de azután türtőztette magát.
A kalózfőnök maga köré intette alvezéreit:
--Ez az ember, halljátok, Caius...
Megakadt és kérdőleg nézett az aedilisre.
--Julius Caesar,--segítette ki az, újabb gúnyos fejmozdulattal.--Majd
megtanulod még.
--Julius Caesar, ötven talentum váltságdíjat ajánl föl, ha a gályán
senkinek sem lesz bántódása. Oldjátok el a megkötözött matrózokat és
rendeljétek vissza az embereket. Ki fogja fizetni a
váltságdíjait?--fordult megint az aedilishez.
--Crassus, Rómából. És ennek a hajónak a kapitánya fogja elhozni a
megjelölt helyre. Hol van Testa?
Aemilius, aki szótlanul állt barátja mellett, a hajókabin felé mutatott,
amerről egy ijesztő alak tántorgott elő. A kapitány volt.
Szörnyű harciasan nézett ki. Köpenyén óriási vörös foltok éktelenkedtek,
a vörös bor nyomai, mintha nyakig gázolt volna a vérben.
Torkaszakadtából bömbölt és a mellét büszkén kifeszítve, bizonytalan
léptekkel közeledett.
--Én római polgár vagyok,--üvöltötte öklét rázva,--engem nem lehet
elfogni. Nem lehet, ha meggebedtek, akkor sem lehet,--ismételte makacsul
és pislogva nézett körül.
A kalózok nevettek és lökdösni kezdték. Az egyik mélyen meghajolt
előtte, két karját a mellén keresztbetéve, aztán gúnyosain mondta:
--Ki akar téged elfogni, tiszteletreméltó disznóhólyag? Távozzál
szabadon, amerre tetszik, mennél hamarabb, annál jobb,--és a részeg
kapitányt a hajó széle felé lökte.
Testa rémülten csapta szét kezeit és vérfagyasztót ordítva,
hasravágódott, épp a kalózfőnök lábai előtt.
--Senkinek se legyen bántódása,--szólt az keményen.
A kalózok csendesen kuncogva húzódtak hátrább. Julius Caesar a
kalózfőnökhöz fordult:
--Még ez órában megírom Crassusnak a levelet s a gálya visszaviszi
Rómába. Mire a hold másodszor megújul, itt lesz a pénz. Hol talál meg a
követ?
--Rhodusztól délre, az első sziklaszigeten,--válaszolt a kalózfőnök.
Az aedilis intett egyik afrikai rabszolgának, aki egyiptomi nádtollat,
zsinórral összefűzött kis papiruszkönyvet és gyantás koromból készült
híg folyadékot hozott elő. Caesar a tricliniumhoz ment és hozzákezdett a
levélíráshoz: Caesar Crasso salutem optimam...
Eközben a kalózok fölforgatták az egész gályát. Mindent kikutattak s ami
érték volt, magukhoz vették. A gyapjúval tömött zsákok egymásután
vándoroltak át a liburnára. Az aedilis nyugodtan írt.
--Vale,--kanyarította végre oda az utolsó szót s forró viasszal zárva le
a levelet, rányomta pecsétgyűrűjét. Azután átadta a kormányosnak,
meghagyva, hogy másnap, ha a derék Ancus Porcius Testa kijózanodik,
juttassa annak kezéhez. A kormányos meghajolt és köpenyébe rejtette a
levelet.
Miután a gályát teljesen kifosztották, az aedilist, barátjával és négy
fekete rabszolgájával tíz kalóz fogta közre és átkísérte a liburnára. A
csáklyákat kihúzták a gálya oldalából, a kormánylapát recsegve fordult
kifelé s a két hajó ellenkező irányban kezdett távolodni egymástól. Az
Isis nyugatnak fordította orrát, amelyen az aranyos farkasfej
ragyogott a lemenő nap bíborában. Kapitánya még mindig ott feküdt a
födélzetén, de most már a hátára fordulva és hangosan hortyogott.
A liburna, nyomában az apró csónakokkal, nemsokára eltűnt a keleti
szemhatár kékes ködében, amelynek bizonytalansága annyira illett foglyai
sorsához.