Nem orvosi szemmel, nem orvosi tudománynyal szólunk a sülyről. Azt sem
tudjuk: miféle betegség az a süly, melyet Bugát óta vagy talán régibb
idő óta ennek nevez az orvosi magyar terminologia. A szövetek mily kóros
elváltozása, a mirigyek minő gyuladásai idézik elő a sülyt s vajjon
másutt is föllép-e az, mint a nyakon s a nyakmirigyek tájékain: mi ezt
mind nem tudjuk. Valamely orvosi tankönyv, mely a kórismét tárgyalja,
kellőképen felvilágosithat erről bárkit is; mi is kiirhatnánk ilyféle
tankönyvből mélységes titkokat, de hát mi ezt tenni nem akarjuk.
Laikusok akarunk maradni.
A győri rettentő eset emlékezetünkbe hozza vagy a sülyt vagy a görvélyt.
Ama szerencsétlen Takács Jánosnak, kit egyszer akasztottak fel s ki
mégis kétszer halt meg, skorbutja volt. Azt mondják a tudósitások, hogy
nyakának két oldalán, füleinek irányában két tojásnagyságu kemény,
skorbutos vagy sülyös daganat volt, mely gátolhatá a hóhért szomoru
munkájának gyors befejezésében s gátolhatá azt a kötelet, melyen »veres
vonal huzódik végig« – a halál gyors előidézésében. – Azt is mondják a
tudósitások, hogy Takács Jánosnak bűntársa, Gede Pál ugy kerülte ki a
halálos büntetést, hogy meghalt a skorbutban, mielőtt a legfelsőbb
itélet reá szolgált volna. S hozzáteszik a tudósitások, hogy a győri
fogháznak az a különös sajátsága van, hogy benne rettenetesen jó fészke
van a sülybetegségnek.
Hát mi bizton tudjuk, hogy ez a szerencsétlen tulajdonsága nemcsak a
győri fogháznak, hanem igen sok fogháznak megvan az országban. Megvan a
veszpréminek, megvan a székesfehérvárinak, megvan az eger szeginek,
megvan a lugosinak, nagyváradinak, balassagyarmatinak többé-kevésbbé,
megvan többeknek is s különösen Erdélyben igen soknak.
Mi az oka?
Feleljenek e kérdésre az épitőmesterek, a börtönfelügyelők, a
rabélelemszállitók s a miniszterek, kik élelem, fütés, ruházat és
szellőztetés dolgában bizony nem pazarolnak több pénzt a rabokra, csak a
mennyi mulhatlanul szükséges vagy talán helylyel-közzel még annyit sem.
Mibe kerül egy rab élelmezése az államnak naponkint?
Erre a kérdésre átlagos számitással nem lehet felelni. Az országos
fegyintézetekben többe kerül, a királyi ügyészségi és járásbirósági
fogházakban hol többe, hol kevesebbe kerül. Harmincz krajczárnál sehol
se kerül sokkal több pénzbe, de vannak fogházak, hol a rabokat naponként
huszonöt, husz, tizenöt krajczárért élelmezik. Veszprém vármegyében a
hatvanas évek végén az élelemszállitók annyira lenyomták a napi élelem
árát, hogy egy egyén élelmezése naponkint csak tizenegy krajczárba
került.
Tizenegy vagy akár husz krajczárért táplálni naponkint, a mai árak
mellett egy felnőtt, erős egyént kenyérrel, levessel, sóval, hussal,
főzelékkel s több effélével! Pedig ebből a pénzből kell fizetni a főző
személyzetet, ebből kell beszerezni a tüzelő fát, a főzőedényeket s
ebből kell még nyerni a szállitónak is valamit.
Mi laikus észszel azt hisszük, hogy a győri skorbut azért tenyészik oly
bőségesen Győrben is, másutt is, mert a fegyencznek és fogolynak napi
élelme ott is, másutt is igen kevés és a mellett igen sovány, igen
silány.
A hosszu tengeri út utasai s különösen az északi sark utazói különösen
ismerik a sülyt.
Dr. Kane felette érdekes, felette szomoru és felette mulatságos leirást
ad erről abból az északsarki utazásából, melyet a Franklin-expediczió
utazásából, a Franklin-expediczió áldozatainak fölfedezésére 1853-ban s
a következő két évben tett.
Leirja a rettentő hideget. Negyven fokot Reaumur szerint sülyed a higany
zérus alatt. A higany megfagy. A vaj olyanná lesz, mint az alabástrom s
az olaj, mint a sárga márvány. Kemény aczél vésővel és fejszével kell
vágni tejet, vajat, olajat egyaránt.
A legénység elbuvik a hajó odujába viz alá, jég alá. A hajószoba mohával
van kibélelve, hogy ürege minél kisebb legyen. A kőszén folyvást ég, a
kályha folyvást fűlik s ekként szerencsésen elérik azt, hogy a szobában
zérus felett három fok a meleg.
A legénységnek van még kétszersültje, van sózott és füstölt husa, rumja,
teája, pemmikánja. Ez utóbbi megszáritott s lisztté tört husból készült
száraz pép. Van tehát eledel elég.
Hanem ez nem használ semmit. Akár tél van, akár nyár: ez az enni való
nem elég a legénységnek. A kétszersült, a pemmikán nem ad erőt. A ki
száradt és füstölt hust eszik: az már el van veszve. Azt már megragadja,
földhöz vágja, ágyhoz szegzi a süly. Inai elbágyadnak, arcza elfehérül,
mirigyei földagadoznak. Dolgozni nem tud, ereje nincs, feküdnie kell,
halni szeretne. Ez a süly.
Kane az utazás vezetője doktor és okos ember. Ő megeszi a patkányt
huslevesként, becsináltként, pecsenyeként. Ő tehát ment marad a
skorbuttól, de legényei inkább éhen halnak, mintsem megegyék a patkányt.
Skorbut ellen a savanyu étel az ellenszer. A régi északsarki utazók
hordóbeli savanyitott káposztát vittek magukkal a skorbut ellen. A mult
két évtized északsarki utazói, legutóbb a Payer-féle is, czitrommal, s
legutóbb nagy mennyiségü czitromsavval, s ilyfélékkel szokták magukat
ellátni. Van tehát ellenszer.
De az ellenszer nem használ. Nyers hus kell; élő állatnak most levágott
nyers husa kell. Jönnek az eszkimók, ők tudnak fogni élő állatot,
megesznek naponkint 10–12 font nyers fókahust és halzsirt: ők hirből sem
ismerik a skorbutot. Adnak cserébe holmi apróságokért az utazóknak is
fókahust, ők azt nyersen, félsülten fölfalják s ime a szegény skorbutos,
ki már mozdulni sem tudott, ki már halálát várta; pár nap alatt magához
jön, erőre kap, fölkel, visszanyeri életkedvét s dologhoz lát.
Ime ez az alakja, s ez a gyógyszere az északsarki utazók
sülybetegségének!
Ilyen volt-e Gede Pál és Takács János győri skorbutja? Valószinüleg.
Csakhogy a győri börtönorvos közelében nem volt eszkimó, a kitől
tanácsot lehetett volna kérni. Tanácsot, halzsirt és fókahust.
Az államnak joga van a bűnöst megbüntetni, hatalmában áll életét
elvenni, de nincs joga őt skorbuttal kinozni.
Jön a vádlott. Vason vagy vas nélkül hozzák a pandurok. A vizsgálati
iratok mennek a birósághoz, a vádlott megy a börtönfelügyelőhöz.
Börtönfelügyelő beteszi őt egy üregbe, melyben vannak már mások is s
mely börtönszobának neveztetik. A vádlott ettől kezdve megkapja a
naponkinti rabélelmet s a naponkinti egy-két órai sétát.
A vizsgálati iratokban le van irva, hogy vádlott hány éves, micsoda
vallásu, nős-e vagy nőtlen s ha nős, hány gyermeke van s volt-e már
eddig fogva vagy büntetve. De nincs leirva, hogy a vádlott erős termetü,
jól táplált, piros arczu, melyen nap sütése, vérnek heve, ifjuságának
erőteljes üdesége fénylik. Villogó, merész szemei hozzászoktak a
pusztához, a Bakonyerdőhöz s teste edzett, járása büszke, hiszen sokszor
hétszámra, hónapszámra nem alszik fedél alatt. Hideget, meleget, záport,
vihart, jégesőt föl sem vesz.
Ilyennek ismerik őt a pandurok, a vizsgálóbiró és a börtönfelügyelő.
Két-három hónapig elhuzódik a pótvizsgálat, de végre jön a végtárgyalás
napja. Károsultak, tanuk, vádlók, védők, rokonok, kiváncsiak eljönnek a
tárgyalásra.
Zöld asztal mellett ott ül a biróság. Kezdődik az eljárás. Bevezetik a
vádlottat.
Vádlott bejön. Szomoruan körültekint. Arcza halovány. De arczának szine
nem a nagyvárosok halaványsága, hanem a koporsónak, a temetőnek szine.
Arczbőrének napsütötte barnasága szennynek látszik. Szeme bágyadt,
aluszékony, bátortalan. Termete léha, lépései vontatottak. Arcza és keze
feje olyan szinü, mint a sajt.
A biróság azt gondolja: mindig ilyen volt s nem törődik vele.
Károsultak, tanuk, vádlók megdöbbennek, mikor szemüket rávetik. A
rokonok csendesen elkezdenek zokogni. A biróság csendet parancsol.
Ime három hónap alatt ilyen nyomorékká tette a vádlottat a börtönlevegő
és a börtönélelmezés és a börtönsüly. Pedig a süly még egészen ki sem
ütött rajta, csirái még ott évődnek a bőr alatt, a test szövedékeiben, a
mirigyek parányi sejtjeiben. És már a vádlott isten nyomorékja. Pedig
talán egy óra mulva kiderül ártatlansága s mehet nyugton haza, a
szabadság édes levegőjét szivni.
Láttam egyszer egy jelenetet.
Két bakonyi pásztor összeszólalkozott s egyik a másiknak alkarját
kettévágta fejszéjével. Kettévágta az izmot és az orsócsontot. Iszonyu
volt a seb. A sértett kórházba ment. Sok idejébe, sok pénzébe került a
gyógyulás s midőn meggyógyult is: örökös béna maradt. Rettenetes boszut
esküdött a bűnös ellen, ki őt bénává tette.
Jött a végtárgyalás. A vádló fél már a teremben volt, mikor a vádlottat
nyomorult, skorbutos alakjával elébe vezették. A vádlott elmondta az
esetet s töredelmesen bevallotta tettét.
A vádlófél csak bámult, csak hallgatott. Végre odament a vádlotthoz s
megfogta azt béna kezével s kérdezé tőle:
– Te vagy az Péter, igazán te vagy az?
A vádlott szomoruan mondá:
– Én vagyok az.
Ekkor a vádló, ki örök boszut esküdött sértőjére odafordult a
birósághoz:
– Eresszék el ezt az embert uraim, nem ez bántott engem, nem ez az az
ember, a ki ellen én panaszt tettem. Megverne az isten, ha én őt még
most is vádolnám.
– – – Ilyen nagy hatalom a börtönök skorbutja.