Sokan ismerik Flammarion véleményét a telepáthiáról. Ez a hirneves
franczia csillagász annyira hive a telepáthiának, hogy ezen az uton ma
már spiritiszta is lett. Valami ügyes olasz kisasszonynak sikerült őt
spiritisztává tenni.
Nem szeretem a bolondságot, ha komolyan veszik. Különösen nem szeretem,
ha valamely érdekes vagy szellemes bolondság egész kort, egész
nemzedéket lep meg. Ha hatalmába ejti az agyat, ha lebirja az elméket,
ha közvéleménynyé válik gyerekek, asszonyok és a tömeg gondolkozásában.
Ilyen bolondság a telepáthia.
Egyes embernek jól áll. Olyan, mint a kártyában a patience. Adomának,
időtöltésnek nagy ritkán beválik. Néha társaságot is lehet vele
mulattatni. Több értéke nincs.
Azonban ma már egész irodalma van a francziák, németek és angolok közt.
A telepáthia eseteit száz és ezerszámra összegyüjtötték s gyüjtik
folyvást. Már osztályozzák és rendszerezik is. Flammarion már össze is
köti, ha a lapoknak hitelt adhatni, a spiritizmussal is. Mintha helyet
akarna foglalni a lélektanban, a bölcsészetben, az élettanban, a
természettudományban. Mintha egy fejezetét képezné annak a lélektani
munkásságnak, melyet ösztönnek vagy sejtelemnek nevezünk.
Telepáthia görög szó. Ha az orvosokra biznók, igy forditanák le
magyarra: »távszenv« vagy »távérz«. Rossz szó és csunya mind a kettő.
Megérezni, megsejditeni, ok nélkül és ötletszerüleg megtudni a messze
távolban történt esetet és pedig megtudni abban a pillanatban, a melyben
az eset megtörtént: ezt akarja jelenteni a telepáthia.
Egy angol fiu beáll matróznak. A hajó február 5-én elindul a kikötőből s
Afrika megkerülésével akar Indiába jutni. A fiunak édes anyja otthon van
s anyai szeretettel aggódik fia sorsán. Márczius 20-án pohárszékének
tányértartója minden látható ok nélkül ledől, a tányérok csörömpölve
összetörnek, az anya a zörejre összerezzen s elkiáltja magát sejtelmes
gondolatának rohamában: »Istenem, az én fiamat szerencsétlenség érte«.
Megnézi az órát. Épen délután 3 óra 40 percz. Minden számitás nélkül
megjegyzi magának ezt az időt. Egy hónap mulva megkapja a hivatalos
értesitést, hogy fia márczius 20-án délután 3 óra tájban valamelyik
keletafrikai kikötőben meghalt.
Ez az eset. S ezt följegyzik a telepáthia esetei közé. S Flammarion vagy
más valaki komoly megjegyzést tesz hozzá: ime a távolra ható érzés
ugyanazon perczben megtudta a szomoru balesetet. Azt, hogy márczius
20-ának délutáni 3 órája Liverpoolban egészen más időre esik, mint
pédául Adenben, Flammarion vagy a másik telepathista már valószinüleg
nem jegyzi meg. Pedig hát ez volna a telepathisták szerint a lényeges
dolog.
Velem is történt fiatalabb koromban egy telepathikus eset.
Élt Veszprémben valamikor egy rendkívül derék és nemes asszony, Vargha
Mária volt a családi neve, Bolváry Józsefnek volt a felesége.
Elmondhatom az esetet, mindenki meghalt már, a kit érdekel s gyermekek,
utódok nem maradtak utánuk.
E nő czenki származásu volt. Tüneményes, csodálatos szépség 1825 körül.
Árva lány volt, Sopron városának főügyésze volt gyámja és gondnoka.
Annak házánál növekedett, vagyona nem volt.
Gróf Széchenyi István, akkor még fiatal, nőtlen ember lángoló szerelemre
gyuladt iránta. Irt hozzá egy kis kötetnyi verset is német nyelven,
gyönyörü kötésben megvoltak e versek kéziratban a nőnél s én olvastam
ezeket.
E nő utóbb barátnéja lett Széchenyinek s a legnagyobb magyar évekig
lángolt érte. Le is festette előkelő művészszel s az arczkép egész
házasságaig ott volt mindig iróasztalán szemei előtt.
Széchenyi magas költészettel irja le »Világ« czimü művében, hogy
Magyarország ujraszületésének eszméje miként támadt vagy erősödött meg
lelkében, midőn Hellász dicső, de szomoru romjai közt egy csodálatos
szépségü görög leányt látott. A kik Széchenyinél azt a képet látták:
azok e görög leány arczképének vélték azt. Igy beszélte el nekem gróf
Waldstein János is, Széchenyinek egyik legbensőbb barátja.
Pedig ez az arczkép annak a csodálatos szépségü czenki árva lánynak
arczképe volt.
E nővel, már mint Bolvárynéval s mint hatvan éves nővel megismerkedtem.
Patvarista koromban esetleg nála fogadtam lakást és élelmezést.
Akkor is szép és nemes, magasztos lelkü nő volt. Multja, gondolkozása
elbájolt engem. A ki Széchenyit is nemzetgyógyitó, országalkotó magas
hevületre tudott inditani.
Egy napon 1866-ban megbetegedett s harmadnapra meghalt. Épen a
kaszinóban voltam s barátaimmal kártyáztam. Egyik pillanatban
megrezzentem, a kártya kiesett kezemből s fenszóval azt mondtam: »E
pillanatban halt meg Bolváryné«. Megnéztem az órámat, háromnegyedet
mutatott kilenczre. Letettem a kártyát, rögtön mentem lakásomra. A nő
halott volt. Kérdeztem a férjét: Mikor halt meg?
– Háromnegyed volt kilenczre. Pontosan annyit mutatott az óra.
Összenéztem órámat a fali órával. Összevágott mind a kettő.
Ime Flammarion szerint a telepáthia!
Sokat gondolkodtam azóta e dolgon. S mióta a telepáthia, e tudományos
mezbe öltözött képzelődés napirendre került: azóta ujra gyakran eszembe
jutott.
S mégis csak üres képzelődés az a telepáthia. Öntudatlan játék a
valószinüségi számitással. Nézzük csak közelebbről. Igaz, hogy a
csillagászati mérhetlen számok tömegével kell megbirkózni. De hisz
ezekben otthon van Flammarion.
Angliának vagy háromszázezer matróza van naponkint távol a tengeren.
Minden matróznak van szülője vagy testvérje vagy jegyese vagy felesége
vagy benső barátja. Minden matrózra esik átlagban legalább három lény, a
ki melegen érdeklődik sorsa iránt. S mindenki legalább egyszer-kétszer
naponkint rágondol a távollevő szeretett matrózra reggelinél, ebédnél,
lefekvéskor, felkeléskor vagy álomban vagy valamely munkaközben. S az a
gondolat többnyire abból áll: él-e, egészséges-e, nem halt-e meg, nem
szenvedett-e hajótörést, kezét-lábát nem törte-e, nem ütötték-e agyon
czivakodás közben, kolera, pestis nem ragadta-e el, nem esett-e a
tengerbe?
Ime: csak Anglia matrózainál legalább ötszáz vagy ezer millió
»rágondolás« egy év alatt.
Igen, de háromszázezer matróznál csakugyan történik egy év alatt néhány
ezer baleset. Halál, betegség, kéz-, lábtörés, gyilkosság, hajótörés,
tengerbe esés, kolera, pestis és a többi. A csillagászat valószinüségi
számitása bizonyitja, hogy a sok ezer baleset közül néhánynak az ezer
millió »rágondolás« valamelyikével időben vagy még néha térben is egybe
kell esni. És bizonyára igen sok egybeesik.
Képzeljük el a porosz-franczia háborut. Közel egy millió német a
csatatéren vagy annak közelében. Mindegyikre rágondol naponkint
két-három ember közelvalója kétszer-háromszor. Milliárdokra megy a
rágondolások száma, százezrekre a baleseteké. Néhány száz találkozásnak
mulhatlanul be kell következni. S ha e néhány százból ötven-hatvan iró
ember tudtára esik: kész az esetek rendszere, kész a telepáthia.
Különben csak a név uj, a gondolat nem uj.
Gyermekkoromban a lélektan mint tudomány, mint a Hegeli bölcsészet
rendszerének egy ize, sok tekintetben egészen más volt, mint ma. A régi
lélektannak volt egy fejezete, mely a clairvoyanceról szólt. Az a kóros
lelki állapot, melyet régen e néven neveztek, sok vonatkozásban ugyanaz
volt, a mit ma telepáthiának neveznek.
Egyéb vonatkozásban ma hypnotizmusnak, sőt spiritizmusnak is nevezik.
A spiritizmus ostobaság és azonfelül gyakran szédelgés. A hypnotizmus
kóros tünemény az emberi szervezet élettani és fizikai működésében.
A telepáthia képzelődés. De bolondsággá válik, mihelyt a rágondolások
találkozásának eseteit tudományos rendszerré akarják feldolgozni.