Mi az átok?
Vallásbeli babona. Gyönge lelkek erős hiszékenysége. Az áldásnak
visszája. Az isten vagy az ördög vagy valami tulvilági hatalom áldhat
vagy átkozhat, boldoggá vagy boldogtalanná tehet. A kinek minden
szándéka sikerül: meg van áldva. A kinek semmi se sikerül: meg van
átkozva. Igy hiszi, igy mondja a köznép. Megátkozni annyit tesz:
istenhez vagy ördöghöz folyamodni, hogy örökké sujtson vagy örökké
üldözzön valakit. Elátkozni csak embert lehet. Erről sokat beszélnek a
népmesék. Megátkozni mást is lehet. Várat, kastélyt, erdőt, élőfát,
kutat, forrást, ékszert. A mesék ilyenről is emlékeznek.
Az én vármegyémben is van efféle eleven átok. Vagy legalább volt az én
időmben. Elmondok róla annyit, a mennyit értelmes ember is
meghallgathat.
Csetény kis község a Bakony északi oldalán. Vidéke, határa
hegyes-völgyes, talaja hüvös, termékenysége nem nagy, lakossága szegény.
Tótok is lakják, magyarok is. A magyarok őslakók, kemény kálvinisták; a
tótokat másfél század előtt telepitették ide.
A csetényi uradalom valamikor Csesznek várához tartozott. Csesznek vára
jó órányira esik Cseténytől. Az út, a mely Zircztől Győr felé vezet,
Csesznek váránál hagyja el a középső Bakony fensikját. Gyönyörü erdők
közt vezet az út. Az erdő nyilásán át egyszerre csak elénk bukkanik
Csesznek büszke vára. A romok magas falak, puszta tornyok, kőbástyák.
Tető nélkül, ablak nélkül, zöld moha nélkül meredeznek az ég felé.
Fenséges magasságban, egy mészkőhegy ormán, mely tele van barlangokkal.
Csucsával szemközt áll a messzeségben Pannonhalma vára. Ez a vár még
eleven, Csesznek vára holt. Ha Árpád apánk, a mint a krónikairók
mondják, ezer év előtt Pannonhalma tetejéről szétnézett, bizonyára jól
látta Csesznek várát is. Bizonyára ide is föllovagolt, innen is
szétnézett. Pannonhalma is ennek ormáról a legszebb látomány.
Csesznek vára, ugy mondják, valamikor a hatalmas Ujlaky nemzetségé volt.
Harmadfél száz éven át vezérnemzetség volt ez az országban. Maga Korvin
Mátyás királyunk is gyakran mulatott itt, átrándulva ide nem messze
fekvő bakonyi várából, melyet most is Ó-Palota várának nevez a nép.
Hatalmas, vitéz alattvalóját, Ujlaky Miklóst, fölötte kedvelte.
I. Lipót király korában az Eszterházy grófok kezére került Csesznek vára
a csetényi uradalommal együtt. A mikor később a grófi család különböző
férfiágazatai osztozkodtak, a csetényi uradalom elszakadt a
csesznekitől. A mult század első negyedében a cseszneki uraságok még a
büszke várban laktak, villám tüze és rombolása zavarta ki őket onnan, de
Csetényben már az ottani uraságok korszerü kastélyt épitettek.
A csetényi uradalom tulajdonosaira végzet nehezül. Állandó birtokosa
senki se tud lenni. Az Eszterházyak is eladták, kényszerü viszonyok
hajtották őket s el is költöztek onnan, senki se tudja, hova. Még
Erdélyországba is. Azután milliomos idegen lett az uraság, elpusztult
nyomoruságban. Azután ujabb milliomos idegen országbeli lett az uraság,
hires bécsi bankár. Koldus lett, öngyilkos lett. Egész század óta nem
volt áldás a birtokon.
A nép közt az a hagyomány él, hogy az uradalomnak van egy megátkozott
fája s ha valaki annak árnyékában pihen, szerencsétlenné kell lennie.
Ezt a hagyományt ismertetem s ennek történetéből mondok el némi
részleteket. De előre is kijelentem, hogy a hagyomány történeti
igazságát nem tartom bizonyosnak. Csak az a bizonyos, a mit közvetlenül
tudok.
Valamikor a Bakony falvait magyarok és kálvinisták lakták. III-ik Károly
alatt, de még inkább Mária Terézia alatt az uraságok elhatározták, hogy
a nyakas, kurucz, pártütő kálvinistákat kipusztitják a Bakonyból. Vagy
térjenek vissza a katholikus anyaszentegyházba vagy takarodjanak el
onnan. A püspök ur, Biró Márton, a pannonhalmi és zirczi apát urak, az
Eszterházy, Zichy, Nádasdy grófok különösen buzgólkodtak ebben az
ügyben.
Csetény urasága egyik gr. Eszterházy, akkor nyitrai püspök volt. Már e
magas egyházfejedelmi méltóságánál fogva is neki a buzgólkodásban nem
lehetett utolsónak lenni. Nem is volt utolsó. A csetényi kálvinisták
sokat szenvedtek alatta. Ő hurczolta be oda a tótokat is.
A püspök ur sürün látogatta Csetényt személyesen is. Kivált mikor a
kuruczok ellen valami sulyosabb támadást kellett intézni. Akkor nagyon
rossz idők jártak a kálvinista kuruczokra. Az erkölcsök is vadabbak
voltak, mint mostanában, a bécsi királyi udvar is kegyetlen indulatokat
táplált a magyarság ellen. A magyarságot csak sujtotta, nem pedig
védelmezte a törvény. A mostani kastélytól nem messze az országut északi
oldalán domb tetején állt egy óriás águ-bogu, sürü lombos vén szilfa.
Még magam is láttam ott. Ennek a fának aljában szeretett a püspök
pihenni, itt szokta magát délutánonkint az árnyék hüvösében felüditeni.
Cselédsége, jobbágysága, szolgálattevői egyik napon heves támadást
intéztek a kálvinista kuruczok temploma ellen. Nyilt erőszakkal akarták
elfoglalni a templomot. A falu népe a templom köré sereglett s ellenállt
a támadóknak. A hagyomány különösen a Simon és Jakab nevü
jobbágycsaládok nevét tartotta fenn, mint a kik készebbek voltak a
halálra, semmint istenük hajléka idegenek kezére szálljon. A templom
magasan fekszik, az ajtajából jól el lehetett látni a szilfáig. A püspök
ur vörös talárban ott ült a szilfa alatt karosszéken s nyugodtan várta,
mi vége lesz a háborunak.
A kurucz kálvinisták lelkipásztora kiállott a templom ajtajába s
egyenesen oda nézett a szilfára és a hatalmas püspök urra. És szózatot
mondott és kétségbeesett lélekkel rettenetes átkot szórt a fára, mely
árnyékot adott a püspök urnak és mindazokra, a kik ennek a fának
árnyékában valamikor ülni fognak, hogy onnan az isten népét háboritsák.
Az átok szavai le vannak irva. Magam is olvastam. Szokott átokigékből
áll. Igy hangzik:
– A végitélet napján ne lássad meg a te istenedet. A te halálod ne
legyen az igazak halála. És ne vegye be az anyaföld a te tetemedet,
harmadnapon dobja ki méhéből. Örök kárhozat boruljon rád. Ivadékod soha
ki ne veszszen, hanem éljen örök nyomoruságban. És átkozott legyen,
valaki a te kezedből valamit elfogad és a te gyümölcsödet magába vészi.
És átkozott legyen, a ki a te folyóidból szomjuságát oltja és a te fáid
árnyékában pihenést keres!
Talán igaz, talán nem is igaz ez az átok. A nép hitte. A templom
megmenekült, de a papnak el kellett bujdosnia. Nemes ember volt, a
szent-gáli nemesek közt huzta meg magát, mig utóbb, jobb időben hivei
közé visszatérhetett.
A nyitrai püspök halála után a csetényi uradalom testvéreire s rokonaira
szállt. Ezek nem tudták megtartani. Ezerféle baj torlódott össze fejük
fölött, kénytelenek voltak eladni s onnan elköltözni. A birtok
történetét részletesen nem ismerem hosszu időn keresztül. Serdülő
koromban valami Zitterbarth nevü pesti milliomos volt urasága. Talán
épen ő szerezte közvetlenül az Eszterházy grófoktól.
Ezt már ismertem. Épitő és vállalkozó volt. A függetlenségi harcz után,
a mikor katonai vad erőszak tombolt az országban, az osztrák kormány
elhatározta, hogy Budapest közepén várat épit, tetszése szerint
lövethesse országunk ifju fővárosát. Kiszemelte a Gellérthegyet. Oda fog
czitadellát épiteni s megrakja ágyuval, katonával. Az épitésre
Zitterbarth vállalkozott. Ott is, egyéb vállalatoknál is szerencsével
dolgozott. Milliókat szerzett. Pesten ugy hitték, több milliója van.
Házai voltak, tőkepénzei, fényes nyaralót is épitett magának. Övé lett
már a csetényi uradalom is.
Nagyon szerette ezt a birtokot. Minden üres idejét Csetényben töltötte.
Széles nagy üzleteinek zaklatásai itt nem háborgatták. Gyermeke nem
volt, de volt szép, művelt, fiatal huga, valami közel rokona, ez vezette
a kastély és háztartás gondjait.
Ennek társaságában sokszor üldögélt, sokszor el-elpihent a megátkozott
fa árnyékos lombjai alatt. A kastély régi, öreg szolgája elmesélte neki
az átok történetét, de Zitterbarth jó ember volt, öreg is volt már, csak
nevetett az átok történetén. Micsoda szerencsétlenség érhetné őt élete
alkonyatán? Jó lelkiismerettel, tömérdek vagyonnal s olyan nép között,
melynek jóttevője, jó urasága s mely őt igazán szereti?
Épitették a déli vasutat, ezelőtt mintegy negyvennyolcz esztendővel. A
pályának egyik tetemes részét, az épitést, a földmunkát Zitterbarth
vállalta el. Benne volt a Balaton hosszában végezendő földmunka is. Sok
millióra rugott vállalkozása.
Nagy vállalat, milliós üzlet sok kötéssel, sok szerződéssel, sok pörrel,
irka-firkával jár. Szükség van ügyvédre. Zitterbarth is keresett magának
ügyvédet Veszprémben.
Bebotlott budafalvi Vermes Illéshez. Őt ajánlották neki. Hajdan a pápai
uradalmak fiskusa, 1848-ban országgyülési képviselő, vagyonos,
tekintélyes, bátor férfiu. Nagy urakhoz szokott s maga is igazi ur.
Később alispán.
Hosszan tartott a beszélgetés. Uradalmi fiskus és forradalmi képviselő
akkor még nem értett a vasutépitéshez. Akár az Andesi hegységek
szakadékairól, akár a mindenféle vasuti töltésekről, gátakról,
áttörésekről, műtárgyakról és köbmértékekről lett volna szó.
Zitterbarthnak ugyancsak sokat kellett beszélgetnie, mig az ügyvéd
megértette, miről van szó.
De hát utóbb megértette.
Az ügyvédnek az volt a szokása, hogy a pörös felét meghivta ebédre.
Zitterbarthnak is el kellett költenie a jó ebédet, meg kellett innia a
hires borokat, s ki kellett szinia a hagyományos csibukot, mielőtt az
utolsó szóhoz eljutottak volna.
A jól gomolygó, hatalmas csibukfüst mellett azt mondja az ügyvéd.
– Hány éves ön Zitterbarth ur?
– Jól elmultam hatvanhárom.
– Van-e felesége, gyereke?
– Egyik sincs. Csak egy szegény árva unokahugom van, ő vezeti a csetényi
kastélyt, talán ő lesz az örökösöm.
– Hajlandó-e kedves Zitterbarth ur megmondani, mennyi valóságos vagyona
van?
– Önnek, ügyvéd ur, megmondom. Valóságos vagyonom legalább másfél millió
forint. Pesti házakban és telkekben s ezeken kivül biztos papirokban
fekszik. Ezekhez jön a mostani nagy vállalatból okosan várható nyereség
és Csetény.
Az ügyvéd nézte a vállalkozót s ujabb bodor füstöt varázsolt elő a
csibukból. A füstkarikák vidáman szállongtak föl a padlás felé.
– Hát aztán, kedves Zitterbarth ur, hozzászokott-e ön az őszinte szóhoz?
– Nyugodtan meg tudom hallgatni.
Az ügyvéd kemény arczczal folytatta a beszélgetést.
– Nohát önnél, kedves Zitterbarth ur, nagyobb barmot keveset láttam még
életemben. Hatvanhárom éves korral, másfél millió vagyonnal asszony
nélkül, örökös nélkül olyan koczkázatos vállalatba kapni, mely évekig
tart s elnyelheti az egész vagyont, csakugyan megfoghatatlan
könnyelmüség.
A vállalkozó néma maradt. Csak nézett mereven. Még a csibuk is kialudt a
szájában. Nagy későn csak ennyit mondott:
– Igaza lehet, ügyvéd ur. Fogadom becsületemre, ez lesz utolsó
vállalatom.
– No akkor elfogadom ügyeinek vezetését. Mentsük meg, a mit
megmenthetünk.
Azonban az ügyvéd bölcsesége s a vállalkozó ügyessége hiába volt. A
parti töltéseket egyik irtóztató széllel elmosták a Balaton hullámai.
Azután kővel berakatták a töltéseket. A követ messziről, Zalából jégen
kellett szállitani. Sokba került. Tavasz-féllel veszedelmes vihar
fölszaggatta a tó jegét s rettentő erővel vitte neki a töltések
kőfalának. El is hasitotta, össze is döntögette a kőfalat. Mire az idő
kitisztult s a jég elolvadt, ujra rommá lett a töltés. A nagy világ is
megbolondult. 1857-ben minden országban megbomlott a hitel. A
hitelválság ugy törte össze a nagy vagyonokat, mint a vihar a parti
töltést. Mire ez az év elmult, Zitterbarth koldussá lett.
Ekkor is meglátogatta ügyvédjét. Az ügyvéd ekkor is ott marasztalta
gazdag ebédjére. Több könyje hullott az egykori milliomosnak, mint a
hány falatot evett. Ez volt utolsó uri ebédje. Az volt utolsó kérése az
ügyvédhez, ne vegye le áldó kezét most már igazán árván maradt szegény
unokahugáról. Hadd maradhasson meg, ha lehet, holtáig a csetényi
kastélyban. Ne kelljen azt is elhagynia.
A csetényi uradalom gazdát cserélt. Valami bécsi bankár szerezte meg.
Boschan volt a neve. Egyik fiára nézve azt óhajtotta, hogy ur legyen,
még pedig magyar ur. Ugy emlékszem, Gusztávnak hivták.
Az ur is más, a bankár is más. A bankárnak sok pénze van, ha van, de nem
ur. Az urnak néha semmi pénze sincs, de azért mégis ur. A ki bankárnak
született, abból sohase lesz ur. A ki pedig urnak született, átadhatják
annak a londoni bankot, még se lesz bankár.
A Gusztáv fiu urnak született, habár kezdetben nem igen értett is hozzá.
Ahhoz, hogy magyar ur legyen, épen nem értett. Hanem tanulékony volt.
Mi kell ahhoz, hogy valaki magyar ur legyen?
Valami megyei telekkönyvi ismerőse volt Bécsből, kis ember, semmi ember,
ez magyarázta meg neki.
Jőjjön ki a vármegyére. Ugyis van már ott nagy birtoka. Legyen fogata,
vadászlova, huszárja. Ez az első kellék.
Azután tanuljon meg magyarul, még pedig először is káromkodni. Kétféle a
káromkodás. Az egyik a férfiak közt, a másik a nők közt. Jól vigyázzon,
el ne cserélje őket valahogy.
Dicsekedni nem szabad semmijével. Igazi ur nem dicsekszik. De nem
játszik a tőzsdén se.
Legyen te-tu pajtás minden nemes szomszédjával. Zsidót, parasztot,
ügynököt becsüljön meg, de ne barátkozzék vele. A megyei urral, még ha
esküdt is, barátkozzék, habár nem becsülné is.
Válogassa meg, kinek mekkora borravalót adjon. Pinczérnek ne többet egy
hatosnál. Ha valahol vendég a vármegyében: inasnak, huszárnak,
szobaleánynak ne többet egy forintnál. Ez a megyei szokás. Ha többet ad,
ez már hivalkodás. Meglátszik, hogy csak ujdonsült ur.
Ha szivart vesz utközben, a boltosnak vagy a szivaros leánynak ne
dobálja a borravalót. Ez nem szokás általában. Ha nagyon tetszik neki a
szivaros leány, udvaroljon neki istenesen. Igy tesz az ur.
Közjótékonyságra, nemzeti adakozásokra megint ne dobálja a pénzt. A
pénzt csak a czigánynak szabad dobálni. De annak is csak akkor, ha
magyart huz s ha már jó kedvvel s borgőzös fejjel hallgatja.
Magyar diszruhája okvetlenül legyen. Ékes, de ne csillogó. Az Esterházy
grófokkal a ruhája ne versenyezzen.
Bajuszát, ha csak kissé is, mulhatatlanul kipödörje. A kerek földön ezt
nem teszi más, csak a magyar ur.
Megyei tisztséget pedig okvetlenül vállaljon, ha egyebet nem, legalább
tiszteletbeli főjegyzőséget. Ne féljen a felelősségtől. Megyei
tisztviselőnek ugy se kell dolgoznia semmit. A ki pedig semmit se
dolgozik, az nem véthet el semmit.
Ha pedig komoly beesületbeli ügye van, ki ne egyezkedjék a világért se.
Hanem vagy mást lőjjön agyon, vagy magát.
Igy cselekszik az ur!
Sokat vétett kezdetben ugyan e szabályok ellen, de lassankint mégis
eltanulta őket. Természetesen annyi pénze volt, mit a polyva. A kinek
sok pénze van, azon nehezen fog az oktatás.
De azért mégis ember lett belőle. Megtettük tiszteletbeli főjegyzőnek,
pedig még csak káromkodni tudott magyarul. Diszes ruhájában, délczeg
alakjával tetszett a nemes vármegyének, mikor az esküt letette. Igaz,
hogy mikor a jó öreg bakonybéli apát a megyei könyvből elolvasta előtte
a főjegyzői eskü szavait: azokat alig tudta utána elropogtatni, de azért
szépen ment az egész szertartás. Különösen tetszett neki, hogy a mikor
esküt tett, az egész közgyülési közönség ünnepélyesen felállott. Nem
tudta, hogy ez ősi szokás és a szentegyház parancsolata. El is
dicsekedett ezzel a felállással apjának, anyjának, minden testvérjének,
hetvenhét rokonának és barátjának Bécsben.
Nagyon megkedveltük.
Igaz ember s tökéletes megyei ur lett volna belőle. Hanem hát végre is
átok alatt volt azzal a hires csetényi szilfával. A végzet ellen pedig
ugy se lehet tenni semmit.
Följárt Bécsbe, följárt Pestre. Akkor olyan időket éltünk, hogy a
bankárok számára az utczán termettek a milliók. Kezdte észrevenni, hogy
őt nem tartják komoly embernek rokonai és régi barátai. Hisz ő se
tőzsdére nem megy, se nem játszik. Boschan névvel, Boschan vagyonnal
csak szürke megyei ember akar maradni. Az ily embert élhetetlennek
szokás tekinteni.
Mi ez? Ő élhetetlen.
Egy pillanatban megmozdult benne az öröklött bankár vér. Benézett a
tőzsdére. Nyert százezreket. Azután ott lebzselt a tözsdén Bécsben is,
Pesten is. Nyert milliókat. Akkor megszédült s elhatározta, hogy ő nem
marad ur, hanem bankár lesz.
Egy szép májusi napon, 1873-ban összedült a tőzsdén az egész világ. A
legyek nem hullanak ugy őszszel, mint akkor a bankárok hullottak
tavaszszal. Tavaszszal és nyáron és őszön s az egész éven át.
Csetény uj ura, a mi főjegyző barátunk is elesett.
Föl tudott volna ő még kelni. Hiszen a Boschan-ház kiállta a nagy
válságot s őt is fel tudta volna még segiteni, de mégis keserü
szemrehányásokat kellett eltürnie a család kebelében.
Most meg fölébredt benne a magyar ur vére, a melyet már ott szerzett
Veszprém vármegyében.
Gondoskodott Zitterbarth unokahugáról ott a csetényi kastélyban.
Irt egy levelet Pestre egyik barátjának, Matuska Péter képviselőnek.
S aztán ugy agyonlőtte magát, mint a hogy’ a nyulat, foglyot szokás
agyonlőni.
A csetényi népnek megint megerősödött az átokról szóló babonája.
Cseténynek megint uj urasága lett. Azután megint és megint. Ezek
történetét nem beszélem el.
Azt a hires fát jó harminczöt év óta nem láttam. Áll-e még? Virul-e még?