A régi vármegyénél történt az eset. Sok mulatság származott belőle.
Egy móri paraszt lovat vett az akai zsidótól. A zsidó neve Mózes volt.
Akkor még nem volt divatban se az Izidor, se az Adolf, tehát csak Mózes
volt a neve. A ló ára nyolczvan forint.
A ló szürke, hét éves, kancza. Volt különös ismertetőjele is. A balfüle
kissé konya volt.
Konya!
Mit jelent ez a szó? Majd a történet folyamában erre is rájövünk.
A móri paraszt összefogja a Szürkét a Pej lovával s valami dolgában
bemegy Fehérvárra. Megáll kocsijával a piaczon, beszól a boltoshoz
valami ügyét-baját rendbehozni s megy ki megint a kocsihoz. Nagy
bámulatára a rúd mellett csak a Pej búsul. A Szürke nincs ott. Eltünt.
Csak a szerszáma fekszik a földön, a Pej már bele is tipródott.
Körülnéz, megvakarja a füle tövét.
– Hát-e meg már micsoda? Hova lett a Szürke?
Erre a szóra csak oda áll az orra elé egy csákvári paraszt. Kezén a
kötőfék, a kötőféken a Szürke.
– A Szürke itt van. Láthatja kend, ha szeme van. De a ló az én igaz
jószágom. Nincs három hete, hogy ellopták a legelőről. Az én becsületes
nevem Sógor János, lakásom Csákvár városában. Hát kend ki lova fija?
Hogy’ híják? Hova megy haza a kutyája, a mikor a mezőn elunta magát?
Most már kend fizeti meg a költségemet. Megyünk a kapitányhoz.
Nesze neked móri paraszt! Lopott lovat találtak a kezén. Bizony azt
elvették tőle hevenyében. Ez az igazság. De még a költséget is meg kell
fizetni. Három hétre a ló munkájáért hat forint harmincz krajczár. A ló
keresése két forint negyven krajczár. A panduroknak áldomást is kellett
fizetni, de isten neki, ezt Sógor János elengedi. Csakhogy megkerült a
lova.
Elmentek a kapitányhoz. A kapitány irásba tett mindent. Hiába mondta a
móri paraszt, hogy ő igaz járatbeli ember, ő a lovat jó pénzen, nyilt
vásáron az akai Mózes zsidótól vette. Már most mi lesz az ő kárával?
A kapitány megnyugtatta.
– Igazad van, jó ember. Azért kapod az irást. Azért eresztelek szabadon.
Különben becsuknálak s kocsid és Pej lovad is elvenném. Most eredj haza.
Keresd pénzedet a zsidón. Majd az megfizeti.
De bizony nem fizette. Akán a főispán volt az uraság. A főispán nagyon
szerette Mózes gazdát. Házi zsidója volt, szót emelt mellette. A
fehér-vármegyei szolgabiró nem itélte el Mózes gazdát.
Mózes gazda is, a móri paraszt is igy került Veszprém vármegye elé.
Odahozta panaszát a móri paraszt. Nem használt itt Mózes gazdának a
főispán jó szava se. Bizony csak meg kellett fizetnie a ló árát is, a
költséget is. A móri paraszt pénzéhez jutott.
Pedig hát az akai zsidónak is igazsága volt.
Ő a lovat győri vásáron vette igaz pénzen. A kitől vette, lovász-patonai
ember volt. Meg is tartotta volna a lovat, de az akaiak mindjárt
észrevették, hogy a lónak egyik füle konya. Kinevették, kicsufolták
vele. A második napon már az iskolásgyerekek is a zsidó konyafülü
lováról beszélgettek. Mózes gazda elgondolta, nem jó lesz ebből. Világ
csufjává teszik. Azért is adta el nagy hirtelen a Szürkét a móri
embernek.
Mindent be tudott bizonyitani. A lovászpatonai ember is megvallott
mindent. Övé volt a Szürke. Az ő kezén is konya volt a füle. Azt is
biztosan tudja, hogy a ló hét éves. Utolsó csikófogát már az ő kezén
vesztette el. Ő egy bobai – vas-vármegyei – embertől vette a devecseri
vásárban.
Eddig hát még mindenkinek igazsága volt. Sógor Jánosnak is, a móri
embernek is, Mózes zsidónak is s a lovász-patonai embernek is. De ki
fizeti meg Mózes zsidó pénzét?
Menjünk tovább. Folytassuk csak a vizsgálatot. A végén csak megakad
valaki a horgon. A ki ellopta Sógor János lovát. Az fizeti meg Mózes
zsidó pénzét.
Volt Veszprém vármegyének egy főcsendbiztosa. Égre-földre megfogadta,
hogy ő előkeriti a lókötőt. A lovat kézről-kézre adják. Nem is holmi
apró dolog a ló. Nem keveredik ugy el, mint a gombostű a szalmakazalban.
Azután épen ez a ló egyik fülére konya is. Szürke ló is sok van, hét
éves kancza is sok van, de fél fülére konya ló csakugyan nincs több a
világon. Ismertetőjele tehát kétségtelen.
A csendbiztos utána iramodott a bobai embernek. Megtalálta. De a bobai
ember is kimutatta igazságát. Ő is jó pénzen, nyilt vásárban vette a
lovat Kaposvárott, Somogy vármegyébe kebelezett zseliz-kisfaludi
zsidótól. Tanui ezek meg ezek. Megmondta nevüket nyugodtan.
No most már nyomon vagyunk. A főcsendbiztos tele lett örömmel és
dicsekedéssel. A zseliz-kisfaludi zsidó ki nem tagadhatja magát. A tanuk
ugy vallanak, mint a karika-csapás. A zsidót nyakoncsipjük.
Dehogy csipjük. Tanukra nem is lett volna szükség. Hiszen a
zseliz-kisfaludi zsidó derék, becsületes, vagyonos és komoly ember.
Igenis ő adta el azt a konyafülü Szürkét a bobai embernek, még most is
megvan róla a lólevele, melyet az eszéki czédulaház állitott ki,
mivelhogy azt a lovat ő az eszéki vásáron vette Ivanits Stéva nevü
erdeviki rácztól, a kit jól ismer s a ki bizonyára utbaigazitja a
csendbiztos urakat, honnan került a ló.
Nohát menjünk Ivanits Stéva után túl a Dráván lévő országokba.
Mennénk ám, de valami nagy baj kezd mutatkozni.
A vizsgálat folyik már két év óta. Tömérdek pénzébe került eddig is a
kincstárnak. Ki fizeti azt meg? Lesz-e majd a lókötőnek annyi pénze? De
lesz-e majd lókötő is? Eddig nincs: ez már bizonyos.
Hát hiszen épen azon fáradozunk, hogy legyen. Igaz, hogy az irások
kezdenek sokasodni, halomszámra gyülni. A sok átirat, megkeresés,
felelet, kihallgatás, tanusitvány, jelentés, melléklet, erkölcsi és
vagyoni és honossági községi bizonyitvány már kezd a nyakunkra nőni,
csak ugy fuldoklunk benne.
Az a Szürke sok galibát csinált. Már készülnek róla az élczek és adomák.
A kaszinó urai egyébbel se üdvözlik már a vármegye urait, csak ezzel a
szóval:
– Mennyire vagytok már a Szürkével?
De mindez semmi baj. Arravalók a fiskusok, komiszáriusok, főbirák és
esküdtek s mindenféle iródiákok, hogy végezzék a munkát.
Más baj fenyeget.
A Szürke a lovász-patonai ember kezén vetette el az utolsó csikófogát, a
baj keletkeztekor tehát hét éves volt, most pedig már kilencz éves.
Ámde, ha a sok kézről-kézreadás idejét összeszámitjuk, kijön már
összesen vagy tizenkét esztendő. A bobai ember kezén még csak szopós
csikó lehetett a Szürke. Szopós csikót pedig nem szokás vásárra vinni.
De egyébként ő is ugy vette már, mint korbeli igás lovat.
Miként lehet mindezt megérteni?
A főcsendbiztos nem sokat törte a fejét. Neki nyoma van, megy rajta. Ott
a rácz ember, az utolsó gazdája a Szürkének, azt meg kell nyaggatni
kissé.
De a rácz embert se lehetett megnyaggatni. A nap se olyan világos, mint
a mily világosan bebizonyitotta, hogy ő meg a konya félfülü Szürkét a
szabadkai vásáron vette derék, becsületes, fekete, vastag bajuszu magyar
embertől, még pedig kiskuntól, a kinek becsületes neve Keserű Márton,
szélmalmos molnár, lakik pedig Kun-Szent-Miklóson, a Szék-tó partján a
666-ik számu házban. Majd ő megmondja a Szürke eredetét.
Meg is mondta.
Ő a Szürkét örökségben kapta az ipa után, a kit áldjon meg az isten haló
földjében is.
– Mikor halt meg az ipa?
– Szent András napján mult tizenhat esztendeje. Ittas fejjel leesett a
padlásról, abból származott veszedelme.
– Hát a szürke már tizenhat esztendős volna?
– Van, uram, van. Sőt korosabb is. Hiszen mikor örökségben rám szállt,
akkor is volt már vagy nyolcz esztendős. Jó huszonnégy-huszonötéves
bizony már istenadta férge!
– Hát az ipa hol vette a szürkét?
– Maga nevelte uram, maga. Megesküszik rá minden szomszéd.
Meg is esküdött.
Nos, most már nem lehetett tovább menni. Meg szünt minden nyom. Vége a
világnak. Csufság lett az egész vizsgálatból. A hét esztendős Szürke a
vármegye kezén huszonöt esztendős lett két év alatt. Ez már pedig
csakugyan lehetetlen. Valahol valami titok van a dologban. A közt a sok
becsületes ember közt, a kié volt valamikor a Szürke, mégis csak kell
lenni lókötőnek vagy orgazdának. De melyik az? Hiszen mindegyik meg
tudta az ő tökéletes igazságát bizonyitani.
Tegyük félre az ügyet s hallgassunk róla. Nehogy ugy járjon vármegyénk,
mint Ugocsa. Utóbb példabeszéddé válunk. A minthogy a főcsendbiztos elő
nem hozta volna a dolgot a világért se.
Csakhogy Mózes gazda, az akai zsidó nem hallgatott. Fogadott ügyvédet s
nyakunkra járt. Hol az ő pénze?
Mózes gazdának bizonyára visszajárt a ló ára. Ha ő tőle a móri paraszt
számára behajtották: az ő számára is be kell hajtani valakitől.
Tökéletes volt az igazsága.
El sem engedhette pénzét. Hiszen szegény falusi boltos zsidó volt.
Felesége, édes anyja, nyolcz gyereke kért enni naponkint. Egész vagyona
se ért ötszáz forintot. Abból csak el nem engedhetett százat.
Mind igaz ez. Hanem azért szegény ember ne igen keresgesse az igazságot.
Nem győzi. Az igazság is olyan, mint az arany. Mélyen van a föld alatt.
Bizonyos, hogy ott van valahol, de mire leérünk hozzá, több pénzbe
kerül, mint a mennyit ér. Éhen lehet halni mellette.
De ki ellen inditsa hát pörét?
Sógor János ellen nem indithatja, mert hiszen övé a ló. Tőle lopta el
valaki.
Keserü Márton ellen se indithatja, hiszen a lovat ő az ipától örökölte,
az ipa pedig csikó korától kezdve nevelte. Keserü Márton nem oka a Mózes
gazda kárának.
De máskép se oka. Ő a lovat igaz jószág gyanánt adta el az erdeviki
rácznak s az a ló nem is volt a Mózes gazda lova. Annak a lónak már
huszonöt esztendősnek kell lenni, holott a Mózes gazda lova ma se több
kilencz esztendősnél.
Az ügyvédek összedugták a fejüket s elhatározták, hogy a lovász-patonai
embert szólitják a biróság elé. Attól vette a lovat Mózes gazda, annak
adta oda a pénzét, tehát az fizesse vissza pénzét is, költségeit is.
Okos ügyvédek nem is tehettek egyebet. Ám a lovászpatonai ember
kereskedjék tovább. Ott a bobai ember, ott a zseliz-kisfaludi zsidó, ott
a rácz, valamelyiket fülelje le ő is.
A lovász-patonai ember azonban lefülelte valamennyit, még a
kun-szent-miklósi szélmalmos molnárt is. Az ő ügyvédje igy látta jónak.
Mindegyiket beidézte a biróság elé szavatosnak. Álljanak jót a
Szürkéért!
Beletelt egy esztendő, mire minden alperes megkaphatta az idézést. Akkor
aztán elkezdték a tárgyalást. Volt ügyvédje mindenkinek. Akkora pör
kerekedett nemes Veszprém vármegye törvényszéke előtt: beillett volna
csődpernek is.
Minden ügyvéd tagadott mindent. Senki se hallotta Mózes gazda hirét.
Senki se volt semmiféle vásáron. Senki se adott el se Szürke, se konya
fülü lovat senkinek. Mindenki ötven tanura hivatkozott egymás ellen.
Különösen tagadták, a mi természetes is, hogy Sógor János lova azonos
lenne Keserü Márton egykori lovával. Az egyik vén ló, a másik
javakorabeli.
Valahol valaki kezén más ló került a világtörténetbe. A kitől a más ló
került: azon kereskedjék a zsidó, ne ő rajtuk szegény alpereseken, de
sőt inkább fizesse meg sok rendbeli perköltségüket.
Azt is tagadták, hogy a Szürke kilencz éves, azt is, hogy huszonöt éves.
De még azt is tagadták, hogy akármennyi éves. Hiszen a csikóról nem
vezetnek faluhelyen szegény emberek anyakönyvet. A csikónak nincs se
keresztapja, se keresztanyja, se keresztelő papja.
Azt is tagadták, hogy a Szürke konya fülü volna vagy lett volna, vagy
lehetett volna. Azt pedig kereken tagadták, hogy félfülére lehetne konya
ló. Hiszen a két lófül teljesen egyenlő, csakhogy az egyik jobb füle, a
másik bal füle. A természet örökös törvénye, hogy ha az egyik konya,
akkor a másik is konya. Ha pedig az egyik nem konya, akkor egyik se
konya.
Ebben a pörben a természettudományok nagy fejezettel gazdagodtak. A
lófül konyaságának fejezetével.
Mit csináljon most már a biróság?
Kihallgatott minden tanut, a ki csak valaha járt a győri, devecseri,
kaposvári, szabadkai vásáron. Kihallgatta a czédulamestereket, vásári
biztosokat, helypénzszedőket, hajdukat, csárdásokat egymásután. Jó három
esztendőbe tellett, mikorra az összes vármegyéktől megérkeztek a
mindenféle tanuvallomások.
Nem derült világosság semmi kérdésre.
Elrendelte tehát a biróság a szakértők meghallgatását is. Javasolta ezt
minden ügyvéd és minden peres fél. Nem is lehetett másként.
Milyen a konya fül?
Mitől támad a konyaság?
Van-e időleges és van-e idült konyaság?
Hány esztendős a Szürke?
Hány esztendős korában hullatja el a ló az ő utolsó csikófogát?
Mindez olyan kérdés, melyre a felek, az ügyvéd urak s a biróság
megfontolt nézete szerint csak a szakértő orvosok, állatorvosok,
gyógykovácsok, lókupeczek s ménesintézeti igazgatók tudnak megfelelni.
Leginkább pedig a vásározó czigányok, mivelhogy konya fülü ló másoknál
ugy se található, mint náluk. Az ő kezükre kerül utóbb valamennyi.
Mert a lónak a füle a legnagyobb ékessége. Se szeme, se orra, se
sörénye, se farka, se állása, se mozgása nem oly különös disze, mint a
füle. Ez a finom, szőrös, mozgékony és tiszta edény a ló lelkének
mutatója s hű hirnöke. A ló arcza kevés indulatot tud hirül adni, de a
füle minden indulatát, minden gondolatát pontosan megmutatja. A lóból
rossz szinjátszó lett volna, de füleivel többet tud, mint a világ
szinművészei összevéve. A hogy figyel; a hogy jobbról, balról, előlről
vagy hátulról hallja a hangot; a hogy a hangot felismeri: emberhang-e,
gyermeksirás-e, fülemile dal-e, vagy farkasorditás, füttyszó vagy
ágyudörgés, édes zene vagy kocsizörgés: mindezt füleinek százféle bájos
mozdulatával nyomban hirül adja. Hát a mikor haragszik, ravaszkodik vagy
jó kedve van, a mikor gyülöl vagy szeret valakit s játszani vagy
viaskodni akar, a mikor lesunyja vagy büszkén tartja füleit: mindez
csoda és gyönyörüség.
Nem is lehetne a lovon és urán nagyobb csufot tenni, mintha orvul
levágnák a ló fülét, mint a kutya fülét. A mig füle megvan: uraságnak
való, ezer forint az ára. Ha fülét levágnák: sátoros czigánynak való,
husz forint az ára. Ha herczeg méneséből származott is.
Hátha a fül konya? Ha lehajlik, mint a sertésé? Ha lekonyul, ha lóg, ha
szél himbálja, mint a boklyót a csizmaszáron?
Ez már veszedelem. Ilyen lovat nem tart kocsija előtt, a ki még ad
valamit a világra. A konya fülü ló gazdájáról mindenki tudja első
pillanatra, hogy koldus, gyámoltalan, tedd ide, tedd oda ember, a ki még
sohase látott öt forintot egy csopron. Hiszen ha ember volna, inkább
elbujnék a harasztban, semhogy ilyen lóval kijőjjön az utczára emberek
közé.
De mit szólnak már a szakértők?
Szólnak azok. Van-e valami a világon az egek magasságától a tengerek
mélységéig, a mit ők ne tudnának? Tele irnak ötven árkus tiszta
papirost. Kifejtik, hogy a konyaság vagy öröklött baj, vagy egyes
véletlenség, vagy idegbénulás, vagy külső erőszak, vagy mérges
légycsipés következése vagy valami más, de mindenesetre szépségbeli
hiba. A csikófog is akkor esik ki, a mikor a lófog már megérett, de
ennek idejét biztosan senkise tudhatja. A felnőtt, az élemedett korban
levő ló átélt esztendeinek számát a tudomány mai állapotában ugy se
lehet biztosan meghatározni. Hogy pedig az a Szürke mennyi idős, ahhoz
képest legelőször látni is kellene azt a Szürkét.
Igaz a!
Lám a szakértő tudósok mégis odaütöttek a szeg fejére. A biróság hiába
hallgatta ki azt a tömérdek tanut, ha nekik a Szürkét meg nem
mutathatta. Még a biróság se mondhat alapos itéletet, mig a Szürkét
saját szemeivel meg nem nézi.
Régen elmult félesztendeje, mire a szakértők készen lettek s az ügyvéd
urak a szakértők munkáját összekuszálhatták. De abban mégis egyetértett
mindenki, hogy addig nem boldogulhatunk: a Szürkét látni kell.
No hallja kend Sógor János: elő azzal a Szürkével!
Megidézi a törvényszék a csákvári embert s megparancsolja neki, hogy a
Szürkét hozza magával. Hadd lássák azt a felek, ügyvédek, tanuk,
szakértők s a biró urak: erről a lóról van-e hát szó, vagy nem erről?
Hejh, hajh, hol van már az a Szürke?
Sógor János előadja nagy bátran, hogy ő bizony szüretkor mult négy
esztendeje eladta már a Szürkét egy dunaföldvári embernek, a ki
hajóvontató lovat csinált belőle. Régen kocsiostort csináltak már annak
a bőréből, meg kantárt, gyeplőszárat, csizmatalpat. Nincs olyan ló, a ki
a hajóvontatást annyi ideig kiállja, azután az ő Szürkéje már öregecske
is volt az istenadta.
Igy lett vége hát annak a Szürkének.
Elmult a Mózes zsidó is. Ő már szegény abbanhagyta volna a pörösködést,
de a sok ügyvéd, tanu, szakértő tovább pörlekedett a költségei után. Ezt
már Mózes meg nem birta, elkivánkozott ősatyjának Ábrahámnak kebelébe.
Nyolcz gyereke tizennyolcz felé ment szét a világba.