Hogy közvetlenül ezután mi történt, azt lehetetlen elmondani.
Összeszedtem mindazt, amit Melville elmondott nekem, leirtam és
felolvastam neki. Ő azt mondta, minden ugy volt, ahogy leirtam: ezeket
és ezeket mondta ő és ezeket és ezeket Chatteris.
A két ember visszament a Metropol-szállóba, ahol egy erős kézszoritással
bucsuztak el. A kapuban élénk, ragyogó világosság volt. Chatteris
egyenesen a lépcső felé indult, ugy gondolja Melville, bár nem egészen
bizonyos benne. Ekkor már nagyon nyugtalanitotta Melvillet az a
sajátságos mellékgondolat, ami utközben ütött hozzá, váratlanul. Mély
elmélkedésekbe merülve, lassan indult meg. Később, mikor a tények
nyilvánosságra jutottak, mégegyszer végig ment a part hosszában, a
Metropole előtt és jól megnézte a Lummidge-hotelt is, ahol a
Tengerkisasszony volt megszállva. De azon semmi különös látnivaló nem
volt. És itt Melville elbeszélése megszakad.
Ezzel a körülményekhez képest, befejezést nyerne az én szerepem is.
Chatteris felkereste a Tengerkisasszonyt. Senkisem lehetett tanuja a
találkozásuknak, csak Parker, talán – de Parker néma, mint a sir. A
portás csak annyit mond:
– Egy szót se hallottam. Csak ugy suttogtak.