A Tengerkisasszonynak Mrs. Buntinggal való társalgásából egyes dolgokat
magától ettől a derék nőtől tudtam meg.
A Tengerkisasszony nagyon tévedett az elején. »Mily bájos négy leánya
van – mondotta – és mily kedves két fia!«
– De szivecském – kiáltott Mrs. Bunting – hiszen csak két lányom van és
egy fiam!
– Az a fiatalember, aki vitt – aki megmentett engem?
– Igen, az. És a másik két lány csak vendégünk. Nyaralóknak mindig van
vendégük.
– Tudom, tévedtem.
– Persze!
– És a másik fiatalember?
– Csak nem Mr. Buntingot gondolja?
– Ki az a Mr. Bunting?
– Az a másik ur, aki…
– Nem!
– Hát más nem volt…
– De, egy pár nappal előbb…
– Mr. Melville-t gondolja? Ahá, már tudom! Maga Mr. Chatterisről beszél,
édes fiam! Csakugyan pár nappal előbb bejött hozzánk, egy reggel! Egy
magas, barna fiatalember, szép, hullámos hajjal: – ugy-e erről beszél?
És olyan gondolkodó arca van. Fehér vászonruhában volt és leült a padra.
– Igen, azt hiszem – mondotta a Tengerkisasszony.
– Az nem a fiam. Az – az barátunk. Miss Adeline-nel van eljegyezve, az
idősebbik Glendower-leánnyal. Egy napig volt csak itt. De azt hiszem,
megint eljön majd, ha Párisból hazafelé megy. No de ilyet! Hát igazán
azt hitte, hogy nekem ilyen fiam van?
– Csakugyan, ostoba tévedés – mondta a Tengerkisasszony, aztán kis idő
mulva: – No és el van jegyezve Miss Glendowerrel? És Miss Glendower?…
– Az a hölgy vörös ruhában, aki…
– Aki egy könyvet olvasott?
– Az – mondta Mrs. Bunting – az. Három hónapja vannak eljegyezve.
– Valóban! De ugy látszott… És nagyon szereti őt Chatteris ur?
– Hogyne!
– Nagyon?
– Hát persze! Ha nem szeretné…
– Természetesen – mondta most a Tengerkisasszony elgondolkodva.
– És mindenképen kitünő házasság. Nagyon összeillenek…
És Mr. Bunting, rövid, de beható előadásban elmagyarázta Mr. Chatteris
helyzetét, nem feledve ki, hogy Mr. Chatteris egy »earl« unokája (miért
is hagyta volna ki?) és hogy Miss Glendowernek, bár ő csak
kereskedővérből származik, mekkora vagyona van. A Tengerkisasszony
nagyon komolyan figyelt. »Fiatal ember, tudja, kedvesem, még nagyon,
nagyon sokra viheti. És a leány olyan komoly, olyan okos, mindig olvas.
Még azokat a borzasztó könyveket is olvassa. Meg azt a müvet, a
Szegények helyzeté-ről. Ő nagyon sokat tud a szegényekről, hogy mit
csinálnak, mit esznek és hogy milyen sokan laknak egy szobában. Tudja,
egy szobában, olyan sokan – igazán borzasztó. Ő nagyon jótékony is. És
olyan méltóságteljes – még a politikai pártokat is ismeri! És aztán
munkásasszonyokról ugy tud beszélni, még üzleti dolgokhoz is hozzászól.
Csodálatos. Akkurát Marcella grófnő, mintha a könyvből volna kivágva.
És a derék asszonyság itt egy illusztrált regényről kezdett beszélni,
amit szintén Miss Glendower kölcsönzött neki.
– Eljön még ide? – kérdezte a Tengerkisasszony minden gondolkodás
nélkül, a szóáradat közepén.
A kérdés elveszett a »Marcella grófnő« elbeszélésébe, igy tehát a
Tengerhölgy később megismételte. Ám Mrs. Bunting annyira bele volt
merülve a mesébe, hogy most se hallotta. A Tengerkisasszony, azt hiszem,
sóhajtott egyet, de Mrs. Bunting ezt se vette észre.