Melville kuzinom, mint emlitettem, ilyen és másféle adatokból szerzett
valami nagyon határozatlan fogalmakat arról: milyen is hát az az élet
ott a tenger mélyén. Hogy az ő fogalmai mennyiben feleltek meg a
valóságnak, az már más kérdés. Nagyon, nagyon különös világ az, amiről ő
beszél: zöldes, áttetsző nedvesség, amelyben ezek a lények libegnek:
megvilágitva egy rémséges, foszforeszkáló szörnyetegtől; hullámzó
erdőség, halványvilágu elfolyó ködökben, cikkázó, villogó halacskák,
melyek a habok közt suhannak tova. Nem ülnek, nem állanak, nem
jönnek-mennek az ott lakó lények: csak suhannak és libegnek, elfolyó,
álomszerü körvonalakban.
Én meg abban sem vagyok egészen bizonyos, vajjon csak a tenger-e az,
ahol ez a hableány által leirt világ található. Hát az ujságok és a
megfulladt könyvek? Nos, a dolgok nem mindig olyanok, mint amilyeneknek
látszanak: majd beszélni fogunk róla valamelyik boldog, derüs téli
délután…
A hableány megjelent, mondotta Melville és eltünt ismét a titokzatosság
homályában. Volt idő, hogy ugy tetszett neki: bánthatja és megölheti a
leányt, mint akármelyik emberi lényt; máskor meg olyan érzései voltak,
hogy ha az egész anyagi világot el tudná pusztitani és megsemmisiteni –
ez a leány nem semmisülne meg soha. Vannak tengerek, melyeken végig nem
szántott még hajó és vannak mélységek, melyeket meg nem zavart még az
emberi elme mérő-ónja. Nem tudok, nem mondhatok semmit. Csak Melvillere
hivatkozom és arra a pár szegényes adatra, amit összeszedtem. Eleinte
voltak apró, meglepő különösségek a leány körül, amik bizonytalanná
tették lényét. Máskor anyagias és kézzelfogható volt, mint bármely földi
lény.
Olyan világban élünk, melyben a csodák iránt megszünt minden érzék: nem
vagyunk a bámulatra és titokzatosságra berendezkedve. Tudomásul vesszük
a tényeket és nem erőlködünk, hogy mélyökre hatoljunk. A Buntingok is
egyszerüen tudomásul vették, hogy ez a hableány valóban és
kézzelfoghatólag létezik és békésen elfogadták mindazt, ami
rávonatkozott. Ez volt ő a Buntingoknak mindig és mai napig is ebben a
formában él emlékezetükben.