– Ez olyan, mint egy szép és szomorú nyári álom, – mondta Milka.
Katica mindent tudott, ami Oltván történt, azt is tudta, miért van
táncos kedvük a Notre-Dame-nővéreknek.
A régi apácakolostor hozzá volt építve a nagytemplomhoz. Ősrégi, fekete
kőodu volt, a nap sohasem érte, mert a nagytemplom árnyékában állott, –
kertjük nem volt a tisztelendő nővéreknek, az oltvai várban már száz
évvel ezelőtt olyan zsúfoltan laktak, mint a vadméh-fészekben.
Az apácák emberemlékezet óta mindig rövidéletüek voltak, a huszonöt
esztendőt nem sok érte meg közülök.
Ők szegények jámbor együgyüségükben belenyugodtak abba, hogy az Úr korán
szólítja magához a mátkáit, az oltvai közönség pedig megszokta a gyakori
apácatemetéseket, melyeknek érdekességét emelte, hogy a nővéreket fehér
menyasszonyi ruhában szokták ravatalra tenni.