A szekérnyikorgás, az ostorpattogás, a nyöszörgés és a távoli lövöldözés
lármája zavaros felhőként gomolyog körülötte…
Időnkint gyötrelmes tépelődésekbe bonyolódik… Valamit keres, bár maga
sem tudja, hogy mit… De igen, tudja már: az összefüggést a gépfegyver
gyülöletes kotyogása, a halántékában lüktető láz és a nagy szomorúság
között, mely a szívét összesajtolja… Kutatáshoz nevelt elméje, mely most
a láz tüzén forr, rendszert és törvényszerűséget keres az agyrémek
játékában… Mert bizonyos, hogy az ellenséges energiák tervszerűen
dolgoznak egymás kezére… Az asszony, a forróláz és a kozák… Ők egyek a
gyűlöletben… A gyűlölet szót azonban nem kedveli Arató… Hát van gyűlölet
a természetben? Egy elsárgult könyvből idézi: „a rombolás célja a
teremtés…“ A gyűlölet lényege pedig a szeretet… Igen, most jó nyomon
van! Katóka gyűlöli az urát, mert ösztöne hajtja, hogy családot
alapítson azzal, akit jobban szeret… Az orosz azért ontja a tenger vért,
hogy elterjessze a saját nemzetét, amelyet mindeneknél jobban szeret… És
a mikróba is azért vette be magát Arató beleibe, hogy elszaporítsa a
maga fajtáját… Ime, az asszony, a forró láz és a kozák egyek a
szeretetben…
Ezt eddig szépen kibogozta, de csak egy pillanatig tartott, akkor megint
összekuszálódott minden és ő megint tépelődve kereshette a szálakat…
A himbálva poroszkáló hátaslova mindenképpen el akarta vele hitetni,
hogy tengeren jár… Olykor hallotta is a hajógép ritmikus lihegését, a
forró gőz sistergését, a hajókazánok tüze pedig a homlokát sütötte…
De aztán rögtön vállon ragadta, fölrázta magát… Hohó, semmi tenger,
semmi hajó! A vörös tűz, ami a szemébe csillog, az alkonyi ég alja…
Ő lovon ül és embereket vezet… Olykor úgy érzi, mintha egymaga vonszolná
előre ezt a céltalanul bolyongó fekete sokaságot, mint egy hámba fogott
üstökös, és olyankor rettenetes fáradságot érez… De rákiált önmagára:
Csak fönnmaradni a nyeregben!
A sereg az ezer fokú sziklalépcsőhöz érkezett… Fájdalmasan meggörnyedt,
sötétkék árnyékok tántorognak föl a magasba, bele a pirosan lángoló
égbe… Golgota! Ezer ember Golgotája!
De nem csak emberek mennek föl, hórihorgas fantómok is belekeverednek a
tömegbe… Strucnyakú rémek, sarlós-karmú, hordóvá püffedt
szörnyszülöttek, csontvázhuszárok denevérszárnyú lovakon…
Arató jól tudja, kicsodák azok: a tifuszbetegek álomképei vetnek ilyen
furcsa árnyékot… El azokkal! Vissza velük! Különben nem lehet nyeregben
maradni…
A forró ködöt, mely körülötte gomolyog, szilaj hangok hasítják át.
Valaki örül, valaki győzött, valaki meg fut és attól elvettek valamit:
egy gépfegyvert…