Milka százados megint azt a hideg zsibbadást érezte a szíve körül, a
zaklikovi zsibbadást.
Jó ideig mozdulatlanul állott, majd hirtelen szalutált, elment.
Előrehajolva, nyurga lépésekkel ment. Nem a lakása, hanem a kaszárnya
felé. Ma a segédtiszt diványán fog aludni.
Az asszony sokáig nézett utána.
Soha életében még nem volt ilyen egyedül, mint most.
És csodálatos, hogy nagy elhagyatottságában éppen őnála keresett
menedéket, őnála, akitől olyan nagyon félt: Arató Istvánnál.
Azt mondta magában:
– Akármi legyen is, engem nem fog bántani. Engem ő nem bánt.