Katalin hazasietett.
– Itt maradok a ház előtt, – szólt Milka. – Ha lesz valami
mondanivalója, szóljon le az ablakon.
Az asszony nagyon sokáig nem jelentkezett. A kapitány talán
húszszor-harmincszor megtette az utat a két gázlámpa között.
Ő nem fél. Mitől is félne? Arató István meghalt. Ujságírók látták a
sírját, le is fotografálták, ki is adták a képes lapokban… Kísértetekben
pedig nem hisz! Kísértetekben nem, – vannak azonban rejtelmes
jelenségek, melyek a telepathia körébe vágnak… Ő olvasott már
egyet-mást… Egy szavahihető ember éjjel hazajött és önmagát látta az
ágyában feküdni… Ha Milkával ilyesmi megesnék, akkor ő megőrülne.
Fenn az emeleten megzördült az ablak. A kapitány fölnézett, Katalin
lenézett és a gázlámpa fényénél látták egymáson, hogy nagyon sápadtak.
– Holnap Oltvára utazom, – szólt le csodálatos mély hangon az asszony.
– És a kutya? – kérdezte szokatlanul magas hangon a kapitány.
– Nincs a házban…
– Ki vitte el?
– Senki sem tud róla.