Álom ez? Igen, ez egy régi, mélységes szomorúsággal telt álom
folytatása… A halottak nem halnak meg, csak elbújdosnak az élők elől.
Elbújdosnak, emésztő, soha meg nem gyógyuló keserűséggel a szívükben.
Valami titokzatos gyülekező helyeken tanyáznak, ahol mindig, mindig az
élőkre gondolnak. S ha néha összetalálkozik velük az ember, akkor
hidegen elfordítják arcukat és sietve befordulnak a sarkon, mert nem
tudják nekünk megbocsájtani, hogy olyan hamar megfeledkeztünk róluk.
De minden halottnak van egy bizalmasa az élők közt, akit beavat a
titkába: az, aki hű tud lenni a siron túl is. És van valaki, aki
mindvégig hű maradt Arató Istvánhoz: Kántor kutya.