Katalin és Milka farkasszemet néztek. A nagy csendességben szinte
hallották egymás szívének fájdalmas dobogását.
Látta? Látta? Igen… De hiszen ez lehetetlen! Képtelenség! Tévedés lesz…
Tévedésnek kell lennie!
Az asszony leszakadt a kapitány karjáról. Megindult, mint az alvajáró,
ment a sarok felé… Neki látnia kell azt az embert, azt a katonát, a
szemébe kell néznie! Mert ha nem sül ki rögtön, hogy tévedés volt,
akkor… akkor neki nem lesz több nyugodt perce az életben…