Ennek a módszernek megkülönböztető sajátságait az alábbiakban foglaljuk
össze.
Először is független mindennemű filozófiától. Mivel a szociológia a nagy
filozófiai tanokból származott, megőrizte azt a sajátságát, hogy
valamelyik rendszerre támaszkodik és vele ily módon kapcsolatban van.
Így történt, hogy egymásután pozitivista, evolucionista, majd
spiritualista lett, pedig meg kellett volna elégednie azzal, hogy
egyszerűen csak szociológia legyen. Módszerünket tétovázás nélkül
naturalisztikusnak neveznénk, ha ez a szó csak annyit jelentene, hogy a
társadalmi tényeket természetszerűen megmagyarázhatóknak tekinti; de
ebben az esetben a jelző eléggé felesleges, mert csak azt jelenti, hogy
a szociológus tudományos munkát végez és nem misztikumokat gyárt. De ezt
a kitételt visszautasítjuk, ha a társadalmi dolgok lényegéről szóló tan
értelmét adják neki, ha például azt akarják vele mondani, hogy ezeket
vissza lehet vezetni egyéb kozmikus erőkre. A szociológiának semmi helye
nincs a metafizikusokat pártokra osztó nagy hipotésisek között. Ez
éppúgy nincs szabadságában, mint a determinizmus védelme. Csak annak
elismerését követeli, hogy az okság elve alkalmazható a társadalmi
jelenségekre. Ezt az elvet nem mint racionális szükségességet, hanem
csak mint tapasztalati követelményt, mint a szabályszerű indukció
eredményét állította fel. Mivel pedig az oksági törvény a természet
egyéb terrénumain is beigazolódott, úgy hogy uralma lassanként a
fizikából és kémiából az élettanba, majd innen a lélektanba is
átterjedt, jogunk van elfogadni, hogy éppen úgy igaz a társadalomban is.
Hozzátehetjük, hogy ma már ennek a követelménynek alapján végzett
kutatások kezdenek állandósulni. De az a kérdés nincs érintve, hogy az
oksági kapcsolat természete kizár-e minden véletlent.
Magának a filozófiának különben főérdeke a szociológia felszabadulása.
Mert ha a szociológus nem vetkőzi le magáról kellőképpen a filozófust, a
dolgokat csak legáltalánosabb oldalukról tekinti, ott ahol legjobban
hasonlítanak az univerzum egyéb dolgaihoz. Ha pedig az így felfogott
szociológia érdekes tényekkel illusztrálhatná is valamelyik filozófiát,
új szempontokkal nem gazdagíthatná, mert abban a tárgyban, melyet
tanulmányoz, semmi új nincsen. De ha más szakok alapvető tényei valóban
meglelhetők a szociológiában, ezek külön formákat öltenek, melyek azt a
természetet, melynek legfőbb kifejezői, jobban megérthetővé teszik.
Csakhogy ki kell jutniok az általánosságokból és részletes tényekké kell
lenniök, hogy ebből a nézőpontból tekinthessük őket. Így a szociológia a
legeredetibb anyagot fogja a filozófiai elmélkedés számára nyujtani,
abban a mértékben, amint specializálódik. Már az előzményekből sejthető,
hogy az ilyen fogalmak, mint faj. szerv, funkció, egészség, betegség,
ok, cél, mennyire új megvilágításba kerülnek. Vajjon nem az-e a
szociológia rendeltetése, hogy teljes képét adja egy gondolatnak, az
asszociáció gondolatának, mely alapja lehet valamely pszichológiának,
sőt egy egész filozófiának?
Módszerünk a gyakorlati tanokkal szemben ugyanazt a függetlenséget
ajánlja és teszi lehetővé. Az így értelmezett szociológia nem lesz sem
individualista, sem kommunista, sem szocialista e szóknak közönséges
értelmében. Ezeket a teoriákat elvben nem ismeri el, s nem tulajdonít
nekik tudományos értéket, mert közvetlenül céljuk a tények reformálása,
nem kifejezése. Ha mégis érdeklődik irántuk, ez csak abban a mértékben
történik, ameddig társadalmi tényeket lát bennük, amelyek segítségére
lehetnek a szociális valóság megértésében, minthogy a társadalom
szükségleteit fejezi ki. A gyakorlati kérdésekkel szemben még sincs
mindig érdeknélküliségre kötelezve. Ellenkezőleg, észrevehető volt az az
állandó törekvésünk, hogy a módszernek olyan irányt adjunk, mely
gyakorlati célt is szolgálhat. Szükségképpen kutatásainak céljánál
találkozik e kérdésekkel. Hogy ezek a kérdések éppen most merülnek fel
és épp ezért a tények és nem hangulat alapján oldódnak k meg, már ebből
látható, hogy a szociológus szempontjából egészen más határok közé kell,
hogy állíttassanak, mint a tömeg szempontjából, és hogy az egyebekben
csak részleges megoldások, amiket nyújthat, nem egyeznek meg eggyel sem
pontosan azok közül, amelyeknél a pártok megállapodhatnak. A szociológia
szerepe ebből a szempontból éppen az, hogy felszabadítson bennünket
minden párttól, nemcsak úgy, hogy tant állítson a tannal szemben, hanem
hogy e kérdésekkel külön álláspontot állítson szembe, amelyet csak a
tudomány adhat meg a dolgokkal való közvetlen érintkezése folytán. És
valóban csak a tudomány taníthat meg bennünket arra, hogy a történelmi
intézményeket fetisizmus nélkül tisztelettel tárgyaljuk, éreztetvén
velünk egyszersmind szükséges és múlékony voltukat, ellenálló erejüket
és rendkívüli változékonyságukat.
Másodszor a mi módszerünk tárgyilagos. Teljesen az a gondolat uralkodik
rajta, hogy a társadalmi tények dolgok és mint dolgokat kell őket
tárgyalnunk. Kétségtelen, hogy ezt az elvet egy kissé más formában
találjuk meg Comte és Spencer tanai között. De ezek a nagy gondolkodók
inkább elméleti formulát adtak róla, anélkül, hogy azt megvalósították
volna. Pedig hogy az elv holt betű ne maradjon, nem elég hirdetni. Az
egész tan alapjává kellene tenni, amit a kutató akkor tesz magáévá,
amikor kutatásait megkezdi, s amely őt egész útján lépésről-lépésre
követi. Ennek a tannak felállítása volt törekvésünk célja. Kimutattuk,
hogyan kell a szociológusnak a hagyományos előítéleteket kiküszöbölni,
hogy magukat a tényeket állítsa helyükre; hogyan kell a tényeket
legobjektivebb sajátságaik alapján megragadni; mi módon kell bennük
magukban keresni a módját annak, hogy egészségesekre és kórosokra
oszthassuk őket; végre mi módon legyen ez az elv úgy a magyarázatoknál,
mint a magyarázatok felülbírálásánál irányadó. Mert ha birtokában
vagyunk annak az érzelemnek, hogy dolgokkal állunk szemben, nem
gondolunk többé arra, hogy hasznossági szempontok vagy bármiféle más
meggondolás szerint magyarázzuk őket. Nagyon jól megértjük azt a
távolságot, ami az ilyen okok és az ilyen okozatok között van. A dolog
erő, amit csak egy másik erő hozhat létre. Kutatjuk tehát azokat az
energiákat, melyek létre tudják őket hozni, hogy számot vessünk a
társadalmi tényekkel. Nemcsak a magyarázatok mások, hanem máskép
történik a bizonyítás is, vagy még inkább csak most van arra szükség,
hogy bizonyítsunk. Ha a szociológiai jelenségeket csak objektiválódott
eszmék rendszerének tekintjük, logikus rendben való átgondolásuk
magyarázatukat jelenti, sőt ez a magyarázat már maga a bizonyítás;
legfeljebb csak példákkal való támogatásnak van helye. Ellenkező esetben
csak módszeres tapasztalatok tudják a dolgokról a titkot lerántani.
De ha a társadalmi tényeket dolgoknak tekintjük, de mindig _társadalmi
dolgoknak_. Ez a harmadik jellemvonása módszerünknek, mely kizárólag
szociológiaivá teszi. Gyakran úgy látszott, hogy ezek a jelenségek
rendkívüli összetettségüknél fogva a tudomány számára vagy
megközelíthetetlenek, vagy csak úgy vehetők tudományos vizsgálat alá, ha
visszavezettetnek az elemi, t. i. a pszichikai vagy organikus
feltételekre, vagyis kivetkőztetnek eredeti természetükből. Mi
ellenkezőleg, annak a megállapítását vállaltuk magunkra, hogy lehetséges
a tényeket tudományosan tárgyalni, anélkül, hogy specifikus
jellemvonásuktól megfosztanók őket. Sőt tiltakoztunk az ellen, hogy e
jelenségek _sui generis_ anyagiatlanságát, mely őket jellemzi, a
lélektani jelenségek mégis már komplex anyagiatlanságára visszavezessék.
Még nagyobb okból tartózkodunk attól, hogy a szociológiát, az olasz
iskola példájára az organizált anyag általános tulajdonságaiba
olvasszuk.[75] Kimutattuk, hogy a társadalmi tényt csak egy másik
társadalmi ténnyel lehet megmagyarázni, s ugyanakkor a belső társadalmi
miliőt jelölvén a kollektiv fejlődés főmozgatójának, bebizonyítottuk a
magyarázat e módjának lehetőségét. A szociológia nem függeléke egyetlen
más tudománynak sem; magában különálló és autonom tudomány és a
társadalmi valóság specialitása iránt való érzék annyira szükséges a
szociológusnál, hogy csak külön szociológiai képzettség készítheti őt
elő a társadalmi tények megértésére.
Azt hisszük, hogy ez a haladás a legfontosabb azok között, amit a
szociológiának még meg kell tennie. Természetesen, amikor egy tudomány
keletkezőben van, hogy ezt megalkossuk, kénytelenek vagyunk az egyedüli
mintaképekre, a már kialakult tudományokra hivatkozni. Itt van a kész
tapasztalatok kincse, amit esztelenség volna hasznunkra nem fordítani.
Különben egy tudományt csak akkor lehet végérvényesen megállapodottnak
tekinteni, ha odáig jutott, hogy független egyéniségre tett szert. Mert
létjogosultsága csak akkor van, ha olyan tények szolgálnak neki anyagul
melyekkel más tudományok nem foglalkoznak Az pedig lehetetlenség, hogy
ugyanazok a fogalmak hasonló módon megegyezzenek különböző természetű
dolgokkal.
Így gondoljuk mi a szociológiai módszer elveit.
Azt lehetne talán gondolni, hogy ez a szabályrendszer hasznavehetetlenül
van összeállítva, ha összehasonlítjuk az eddig általában követett
eljárásokkal. Mindez az elővigyázati apparátus fárasztónak látszhatik
egy olyan tudománynál, mely eddig azoktól, kik ráadták magukat, alig
követelt mást, mint általános és filozófiai készültséget. Valóban
bizonyos, hogy az ilyen módszernek, ha átviszik a gyakorlatba, aligha
lesz az az eredménye, hogy a társadalmi dolgok érdekességét
népszerűsítse. Ha a megelőző bevezetés feltételeként azt követeljük az
emberektől, hogy mondjanak le azokról a fogalmakról, melyeket eddig
szoktak volt a dolgoknak egyik rendjére alkalmazni és ezeket újból
gondolják át, nem számíthatunk arra, hogy sok követőt nyerünk meg
magunknak. De nem is erre a célra törekszünk. Ellenkezőleg azt hisszük,
hogy már eljött az ideje annak, hogy a szociológia lemondjon a világi
sikerről, s felvegye, hogy úgy mondjuk, a többi tudományok exoterikus
jellegét. Így méltóságban és tekintélyben nyeri el azt, amit
népszerűségben elvesztett. Mert addig, míg a pártok tusájába ártja
magát, míg megelégszik azzal, hogy nagyobb logikával dolgozza ki a
közönséges eszméket, mint a tömeg, s így semmi külön igénnyel nem áll
elő, nincs joga fennen hangoztatni, hogy az előítéleteket és
szenvedélyeket elhallgattatja. Bizonyára messze van még az az idő, hogy
ez a szerepe eredményes legyen; de már most rajta kell lennünk, hogy
olyan helyzetbe hozzuk, hogy ennek a feladatnak egykor megfelelhessen.
Lábjegyzetek.
[Footnote 1: _A logika rendszere_ VI. k. VII–XII. f.]
[Footnote 2: Comte, V. 2. ed. 294–355. p.]
[Footnote 3: Ezzel még nem akarjuk azt mondani, hogy minden kényszer
szabályszerű. A továbbiakban majd visszatérünk erre a kérdésre.]
[Footnote 4: Az öngyilkosságot nem minden korban követik el, és
gyakorisága nem minden korban egyenlő.]
[Footnote 5: Látjuk, hogy a társadalmi ténynek ez a meghatározása
mennyire eltér attól, amelyen Tarde elmés rendszere alapszik.
Mindenekelőtt ki kell jelentenünk, hogy kutatásaink semmiképen sem
igazolják az utánzásnak azt a túlnyomó befolyását, mit ennek Tarde a
kollektiv tények eredetében tulajdonít. Azonkívül az előbbi
meghatározásból, mely nem elmélet, hanem csak egyszerű összefoglalása
annak, amit a megfigyelés közvetlenül nyujt, az is következik, hogy az
utánzás nemcsak hogy nem fejezi ki mindig, de nem is foglalja magában
sohasem azt, ami a társadalmi tényben lényeges és jellemző. Kétségtelen,
hogy minden társadalmi tény utánzás, s mint már megjegyeztük, megvan
benne a törekvés, hogy általános legyen, de ez azért van, mert
társadalmi, más szóval: kötelező. A terjedésre való képesség nem oka,
hanem következménye társadalmi karakterének. Ha a társadalmi tények ezt
a hatást egyedül létesítenék, az utánzásnak csak az a haszna volna, hogy
ha nem is fejthetnénk ki őket, legalább is meg tudnák határozni. De az
egyéni állapot, ha utánzás is, nem szűnik meg egyéninek lenni. Azonkívül
azt a kérdést is felvethetjük, hogy az utánzás szó alkalmas-e arra, hogy
egy kényszerítő befolyással bíró folyamatot jelöljünk vele. Ezzel a
kifejezéssel összezavarunk nagyon különböző jelenségeket, amelyeket el
kellene különíteni.]
[Footnote 6: Ezt a közeli rokonságot az élet és a struktura, a szervezet
és a funkció között a szociológiában könnyen meg lehet állapítani, mert
a két szélső határ között a közvetlenül megfigyelhető közbeeső tagoknak
egész sora van, s ez megmutatja a kapcsolatot közöttük. A biológiának
nincs meg ez a segédeszköze. De hihető, hogy ezek közül az elsőnek
indukciói alkalmazhatók a másikra és hogy a szervezetben éppúgy, mint a
társadalomban a tények e két fajában csak fokozati különbség van.]
[Footnote 7: _Novum organum_, I, 26.]
[Footnote 8: _Novum organum_, I, 17.]
[Footnote 9: U. o. I, 36.]
[Footnote 10: _Sociol._ (francia ford.) III, 331, 332.]
[Footnote 11: U. o. III, 332.]
[Footnote 12: Ez a felfogás különben vitás. (L. _Division du travail
social_, II, 2, 4. §.)]
[Footnote 13: «Kooperáció tehát nem lehet társadalom nélkül és ez a
társadalom létének célja.» (A szociol. alapelvei, III, 332.)]
[Footnote 14: _A logika rendszere_ III. f.]
[Footnote 15: Ez az eljárás a nemzetgazdasági írók terminológiájából
következik. Folyton az eszmékről, a takarékosság, a haszon, a járadék, a
költség eszméjéről van szó (L. Gide, _Principes d’économie politique_,
III. k. I. f. 1. §; II. f. 1. §; III. f. 1. §.).]
[Footnote 16: Igaz, hogy a társadalmi tények összetettsége ezt a
tudományt nagyon nehézzé teszi. De a szociológia kárpótlásul, épen
azért, mert a legifjabb, hasznot húzhat minden alsóbbrendű tudomány
eredményéből és iskoláikban tanul. Az elért eredményeknek ez a
hasznosítása csak siettetni fogja fejlődését.]
[Footnote 17: Darmesteter, _Les prophètes d’Israël_, 9. l.]
[Footnote 18: A gyakorlatban mindig a közismert fogalomból és szóból
indulnak ki. Azt kutatják, hogy azok közt a dolgok közt, amit ez a szó
homályosan megjelöl, nincs-e olyan, melynek közös külső tulajdonságai
vannak. Ha ilyenek akadnak és ha a rokon tények csoportja által formált
fogalom egybevág a közönséges fogalommal, ha nem is teljesen (ami
ritka), de legalább is nagyrészben, akkor az elsőt ugyanazzal a szóval
jelölhetjük, amivel a másodikat és a tudományban megtarthatjuk a
közönséges beszédben használt kifejezést. De ha nagy a különbség és ha a
közönséges fogalom különböző nagyszámú fogalmat kever össze, új és külön
kifejezéseket kell alkotni.]
[Footnote 19: A meghatározás hiánya néha már arra az állításra vezetett,
hogy a demokrácia éppúgy megtalálható a történelmi fejlődés kezdetén,
mint végén. Az igazság az, hogy a kezdetleges és a mai demokrácia
egymástól nagyon különbözik.]
[Footnote 20: L. Lubbock, _Les orignes de la civilisation_, VIII. f. –
Még általánosabb az a nem kevésbbé hamis állítás, hogy a régi vallások
vagy erkölcsnélküliek, vagy erkölcstelenek. Az igazság az, hogy megvan
nekik a saját erkölcsük.]
[Footnote 21: Ha pl. okunk van feltételezni, hogy a jog bizonyos adott
esetben a társadalmi viszonyoknak nem valódi állapotát fejezi ki és így
ez az eljárás nem helyes.]
[Footnote 22: L. _Division du travail social_, I. k.]
[Footnote 23: V. ö. a Bevezetés a család szociológiájába c.
értekezésünket, _Annales de la Faculté des lettres de Bordeaux_, 1889.
évf.]
[Footnote 24: Itt el lehet különítenünk a betegséget a monstrozitástól.
Ez csak a térben való kivétel. Csak a faj átlagában fordul elő. De ahol
előfordul, az egyének egész életén keresztül tart. Látható, hogy a
tények e két rendje csak fokozatban különbözik és lényegében ugyanazon
természetű. A határok közöttük nagyon határozatlanok, mert a betegség
nem lehet állandó, a monstrozitás pedig nem alakulhat át. Akkor sem
lehet őket teljesen elválasztani, amikor már meghatároztuk. A különbség
köztük nem lehet kategórikusabb, mint a morfológia és a fiziológia
között, mert végeredményben a beteg fiziológiailag abnormális és a
korcsszülött anatómiailag abnormális.]
[Footnote 25: Például a vadember az egészséges civilizált ember
elfinomult emésztőszerveivel és fejlett idegrendszerével a saját
környezetében beteg lenne.]
[Footnote 26: Fejtegetésünknek ezt a részét megrövidítjük; mert itt a
társadalmi tényekre vonatkozólag csak azt ismételhetjük, amit már más
helyen az erkölcsi tényeknek normális és abnormálisra való
megkülönböztetésénél mondottunk. (L. _Division du travail social_,
33–39. l.).]
[Footnote 27: Igaz, hogy Garofalo megpróbálta a betegest az abnormistól
megkülönböztetni (_Criminologia_ 109–110. l.). De a két bizonyíték,
amelyre e megkülönböztetést alapítja, a következő: 1. A betegség szó
mindig olyan állapotot jelent, amely a szervezet egész vagy részleges
lerombolására törekszik; ha rombolás nincs, van gyógyulás, soha sincs
állandóság, mint legtöbb anomáliánál. De láttuk, hogy a rendellenes is
az esetek átlagában az életet fenyegető veszedelem. Igaz, hogy nem
mindig van így; de a betegséget magában foglaló veszély az esetek
legnagyobb részénél fellép. Ami pedig a beteget megkülönböztető
állandóság hiányát illeti, itt nem vették figyelembe a krónikus
betegségeket és elkülönítették a rendellenest a pathológikustól. A
korcsképződmények állandók. 2. A rendes és rendellenes fajok szerint
változnak – mondják –, míg a különbség a fiziológikus és pathológikus
között az egész _genus homo_-ra érvényes. Kimutattuk az ellenkezőjét:
hogy ami betegség a vadnál, nem az a civilizáltnál. Az egészség fizikai
feltételei környezetek szerint változnak.]
[Footnote 28: Igaz, hogy fel lehetne vetni azt a kérdést, hogy egy
jelenség nem azért hasznos-e, mert szükségképen az általános
életfeltételekből ered. Ezt a filozófiai kérdést nem tárgyalhatjuk, de
az alábbiakban érinteni fogjuk.]
[Footnote 29: Erre nézve l. azt a megjegyzést, melyet a _Revue
philosophique_ban a _szocializmus_ meghatározásáról tettünk közé (1893,
novemberi szám).]
[Footnote 30: A segmentaire társadalmak, nevezetesen a territoriális
alapon levő segmentaire társadalmak azok, amelyeknél a tulajdonképeni
tagozódás megfelel a területi beosztásnak. (L. _Division du travail
social_ 189–210. l.)]
[Footnote 31: Bizonyos esetekben kissé eltérőleg járhatunk el és
megállapíthatjuk, hogy vajjon egy ténynél, amelynek normális jellege
kétséges, igazolt-e ez a kétség, vagy nem, és közben kimutatjuk, hogy
közvetlenül hozzákapcsolódik a megfigyelt társadalmi típusnak belső
fejlődéséhez, sőt még az egyetemes társadalmi fejlődéshez is, vagy
ellenkezőleg, egyiknek is másiknak is ellentmond. Ilyen módon be tudtuk
bizonyítani, hogy a vallásos hiedelmeknek, vagy általánosabban szólva, a
kollektiv érzelmeknek kollektiv tartalommal való együttes hanyatlása,
csak normális. Kimutattuk, hogy ez a hanyatlás mindinkább növekszik
abban a mértékben, amint a társadalmak a mai típushoz közelednek és
másrészről amint ez a típus mindinkább fejlődik (_Division du travail
social_ 73–182. l.). Alapjában ez a módszer csak egyes esete az
előbbinek. Mert ha ennek a jelenségnek normális volta ilyen módon
megállapítható, akkor azonnal világos, hogy kapcsolatban van kollektiv
életünk legáltalánosabb feltételeivel. Ha a vallásos tudat
visszafejlődése annál erősebb, minél határozottabb a mi társadalmunk
alkata, önként következik, hogy ez nem véletlen, hanem a mi társadalmi
környezetünk alkatából következik és minthogy ez utóbbinak egyes
jellemvonásai ma bizonyára fejlettebbek, mint egykor, csupán csak
normális, hogy a tőle függő jelenségek is intenzivebbek. Ez a módszer az
előbbitől csak abban különbözik, hogy azok a feltételek, amelyek a
jelenség általánosságát megfejtik és igazolják, következtetések és nem
közvetlen megfigyelések. Tudjuk, hogy ez a társadalmi környezet
természetéből származik, anélkül, hogy tudnánk, hogy hogyan és mi
módon.]
[Footnote 32: Azt az ellenvetést lehetne tenni, hogy a normális típus
megalkotása nem az elérhető legfőbb cél s hogy ezt figyelmen kívül
hagyhassuk, a tudományt is figyelmen kívül kell hagynunk. Ezt a kérdést
itt _ex professo_ nem tárgyalhatván, csak a következőket jegyezzük meg:
1. ez csak elméleti, mert a valóságban a normális típus, az egészséges
állapot oly nehezen valósítható meg és érhető el, hogy a képzeletnek nem
kell azon fáradni, hogy valami jobbat keressen; 2. hogy ezek javítások,
objektive előnyösebbek ugyan, de subjektive nem kívánatosabbak. S
mivelhogy semmiféle szemmel nem látható, vagy jelenlegi célnak nem
felelnek meg, semmiben sem járulnak hozzá a boldogsághoz, és ha valamely
célnak megfelelnek, ez azért van, mert a normális típus
megvalósíthatatlan; 3. végre, hogy a normális típuson javíthassunk, meg
kell ismernünk. Mindenesetre csak akkor hagyhatjuk figyelmen kívül a
tudományt, ha erre támaszkodunk.]
[Footnote 33: Hogy a bűn normális szociológiai jelenség, abból nem
következik, hogy a bűnöző biológiai vagy lélektani szempontból
normálisan alkotott egyén. Ez a két kérdés függetler egymástól. Ezt az
össze nem függést jobban meg fogjuk érteni, ha később kimutatjuk a
különbséget a lélektani és szociológiai tények között.]
[Footnote 34: Rágalom, becsületsértés, meggyalázás, csalás stb.]
[Footnote 35: Mi magunk is elkövettük ezt a tévedést, hogy bűnösről
beszélünk, nem alkalmazván saját szabályunkat (_Division du travail
social._ 395–396. l.).]
[Footnote 36: Abból, hogy a bűn normális szociológiai jelenség, nem
következik, hogy az ember ne irtózzék tőle. A fájdalom éppen ilyen
kevéssé kívánatos; az egyes ember éppúgy gyűlöli a bűnt, mint a
társadalom, mégis a normális pszichológiából ered. Nemcsak szükségképen
az élőlény alkatában gyökerezik, hanem fontos szerepe is van az életben,
s ebben nem gátolható. Gondolatunk félremagyarázása volna azt úgy venni,
mint a bűnnek védelmét. Nem is gondolnánk arra, hogy az ilyen magyarázat
ellen tiltakozzunk, ha nem tudnánk, hogy milyen különös vádaknak,
félreértéseknek teszi ki magát az ember, ha az erkölcsi tények
tárgyilagos vizsgálatára vállalkozik és ha erről nem a mindennapi
nyelven beszél.]
[Footnote 37: L. Garofalo, _Criminologia_, 229. l.]
[Footnote 38: Ebben a fejezetben kifejtett elméletből néha azt lehetne
következtetni, hogy a kriminalítás emelkedése a XIX. sz. folyamán
szerintünk normális jelenség. Semmi sincs távolabb ettől a gondolattól.
Több tény, melyeket már az öngyilkosság tárgyalásakor (L. _Suicide_ 420
és köv. l.) is felhoztunk, arra a felfogásra tesz hajlandókká bennünket,
hogy ez a növekedés kóros tünet. Mindenkor lehetséges, hogy a
kriminalitás bizonyos formáinak bizonyos növekedése normális, mert a
civilizáció minden állapotának megvan a maga kriminalitása. De erre
nézve csak hipotézisek állíthatók fel.]
[Footnote 39: Így nevezem, mert így fordul elő gyakran a
történetíróknál, s nem azt akarom ezzel mondani, hogy mindegyiknél
megtalálható.]
[Footnote 40: _Cours de philos pos._, IV, 263.]
[Footnote 41: _Sociologie_, II, 135.]
[Footnote 42: «Nem tudjuk mindig pontosan megmondani, mi alkotja az
egyszerű társadalmat» (u. o. 135, 136.).]
[Footnote 43: _Sociologie_, 136.]
[Footnote 44: _Division du travail social_, 189. l.]
[Footnote 45: Mindenesetre valószínű, hogy a társadalmak alkotó részei
között nem lehet igen nagy a különbség; különben semmi erkölcsi közösség
nem lehetne közöttük.]
[Footnote 46: Ez a római császárság esete, melyre nincs analog eset a
történelemben.]
[Footnote 47: Mikor e munka első kiadásának ez a fejezete íródott,
semmit sem említettünk arról a módszerről, mely a társadalmakat
művelődésük állapota szerint osztályozza. Akkor valóban nem is volt még
hivatásos szociológustól származó ilyenféle osztályozás, hacsak tán a
már kétségkívül elavult Comte-félét nem tekintjük. Azóta már megjelent
több ilyen irányú értekezés, nevezetesen Vierkandt-é (_Die Kulturtypen
der Menschheit, Archiv f. Anthropologie_, 1898), Sutherland-é _(The
Origin and Growth of the Moral Instinct)_ és Steinmetz-é
(_Classification des types sociaux, Année sociologique_, III. 43–147.
l.). Mindazonáltal nem akarjuk megvitatásukkal tölteni az időt, mert nem
egyeztethetők össze az ebben a fejezetben kifejtett problémával. Ők nem
a társadalmi fajokat osztályozzák, hanem – ami meglehetős különbség – a
történelmi alakulatokat. Franciaország kezdete óta a civilizációnak
legkülönbözőbb formáin ment át. Kezdődött mint agrárország, majd átment
a kisiparba és kiskereskedelembe, azután a kézműiparba, végre a
nagyiparba. Lehetetlenség elfogadni, hogy ugyanaz a kollektiv egyéniség
saját faját háromszor vagy négyszer változtatni tudja. A fajt a
legállandóbb jellemvonásoknak kell meghatározniok. A gazdaság és
technika állapota sokkal kevésbbé állandó és sokkal inkább összetett
jelenségek, semhogy az osztályozás alapjául szolgálhatnának. Sőt nagyon
lehetséges, hogy ugyanaz az ipari, tudományos és művészeti civilizáció
azokban a társadalmakban fordul elő, melyeknek összetétele nagyon
különböző. Japán átveheti a mi művészetünket, iparunkat, sőt politikai
szervezetünket is, de azért más társadalmi fajhoz tartozik, mint
Franciaország és Németország. Hozzátesszük még, hogy ezek a kísérletek
ámbár hivatásos szociológusoktól származnak, csak bizonytalan, vitás és
hasznavehetetlen eredményeket nyujtanak.]
[Footnote 48: _Cours de philos. pos._, IV, 262.]
[Footnote 49: _Sociologie_, III, 336.]
[Footnote 50: _Division du travail_, II. könyv. III. és IV. f.]
[Footnote 51: Nem szándékunk itt általános filozófiai kérdéseket
fejtegetni, melyeknek itt nincs helyük. Mégis megjegyezzük, hogy, ha
alaposabban utána nézünk, az oknak és okozatnak ez a reciprocitása módot
nyujthatna a tudományos mechanizmusnak a finalizmussal való
összeegyeztetésére, amely a létet, de főleg az élet fenntartását
foglalja magában.]
[Footnote 52: _Division du travail social_, II. k. II. f., főleg a 105.
és köv. l.]
[Footnote 53: _Division du travail social_, 52, 53.]
[Footnote 54: _Division du travail social_, 301. és köv.]
[Footnote 55: _Cours de philos. pos._, IV, 333.]
[Footnote 56: U. o., 345.]
[Footnote 57: U. o., 346.]
[Footnote 58: _Cours de philos. pos._, 346.]
[Footnote 59: _Principles of Sociology_ I, 14, 15.]
[Footnote 60: U. o., I, 583.]
[Footnote 61: U. o., 582.]
[Footnote 62: A társadalom a tagok hasznáért van, de a tagok nem a
társadalom hasznáért vannak… A politikai szervezet jogai semmik magukban
véve. Azért létesültek, hogy az azt alkotó egyének jogait képviseljék.
(_U. o., II,_ 20.)]
[Footnote 63: Most már látjuk, hogy milyen értelemben lehet és kell az
egyéni öntudattól különböző kollektiv öntudatról beszélni. E különbség
igazolására nem szükséges feltételezni az elsőt. Ez külön dolog és külön
szóval kell jelölni, mert azok a körülmények, melyek alkotják,
specifikusan eltérnek azoktól, melyek az egyes öntudatot alkotják.
Specifikus karakterük onnan származik, hogy nem ugyanazokból az
elemekből jöttek létre. Az egyik rész a külön vett organicopsychikus
tény természetéből ered, a másik ebbe a nembe tartozó több lénynek
egyesüléséből. Az eredőknél nem maradhat el a különbség, mert az
összetevők különböznek ezen a ponton. A társadalmi tényről szóló
meghatározásunk különben csak más módon jelölte meg ezt a határvonalat.]
[Footnote 64: Annál inkább, mert a társadalmi élet előtt is megvan. L.
Espinas, _Sociétés animales_, 474.]
[Footnote 65: Division du travail social, II. k., I. f.]
[Footnote 66: A lelki jelenségeknek csak akkor lehetnek társadalmi
következményeik, amikor a társadalmi jelenségekkel bensőleg egyesültek
annyira, hogy egyiknek a hatása a másikéval szükségképen összeolvad. Ez
bizonyos socio-psychikus tény esete. Így a hivatalnok szociális szerv,
de egyúttal egyén is. Ebből következik, hogy ő a társadalmi hatalmat,
mellyel rendelkezik, abban az értelemben használja, amelyet az ő egyéni
természete határoz meg, s ily módon befolyást gyakorolhat a társadalom
szervezetére. Így van ez az államférfiaknál és még nagyobb
általánosságban a kiváló embereknél. Ezek még ha nem töltenek is be
társadalmi funkciót, a kollektiv érzelmekből, melyeknek ők tárgyai,
tekintélyt merítenek, amely szintén társadalmi erő és ezt bizonyos
mértékben saját eszméik szolgálatára fordíthatják. De, mint látjuk, ezek
nyilvánvalóan csak egyéni esetlegességek és nem érinthetik a társadalom
konstitutiv vonásait, melyek egyedüli tárgyai a tudománynak. A fentebb
említett elv megszorítása tehát nem nagyjelentőségű a szociológusra
nézve.]
[Footnote 67: Nem volt igazunk, mikor a munka megosztásáról szóló
munkánkban az anyagi sűrűséget, mint a dynamikai sűrűség biztos
kifejezőjét tüntettük fel. Az előbbinek a másodikkal való helyettesítése
mindenesetre teljesen jogosult mindarra nézve, ami ennek gazdasági
hatását foglalja magában, pl. a munkamegosztás mint pusztán gazdasági
tény.]
[Footnote 68: Comtenak e kérdésben való álláspontja elég kétértelmű
eklekticizmus.]
[Footnote 69: Ez az oka, miért nem normális minden kényszer. Mert ez a
megjelölés csak arra vonatkozik, ami a társadalmi felsőbbségnek
megfelel, más szóval értelmi és erkölcsi. De egyik egyén gyakorolja a
másikra azért, mert erősebb, mert gazdagabb, főleg ha ez a gazdagság nem
foglalja magában társadalmi értéket, akkor rendellenes és csak
erőszakkal tartható fenn.]
[Footnote 70: Elméletünk még nagyobb ellentétben van Hobbes-éval, mint a
természetjogi elmélettel. Mert az utóbbi tan hívei szerint a kollektiv
élet csak annyiban természetes, amennyiben az egyéni természetből
levezethető. Szigorúan a társadalmi szervezetnek csak legáltalánosabb
formáit lehet ebből az eredetből származtatni. Ami a részleteket illeti,
ezek olyannyira távol vannak a lélektani tulajdonságok szélső
általánosságától, hogy nem lehet kapcsolatot találni. Ez tehát ez előtt
az iskola előtt ép olyan mesterségesnek látszik, mint ellenfelei előtt.
Szerintünk ellenben minden természetes, még a legsajátságosabb
berendezkedések is, mert a társadalom természetén alapulnak.]
[Footnote 71: _Cours de philos. pos._ IV. 328.]
[Footnote 72: _A logika rendszere_, II, 478.]
[Footnote 73: _Division du travail social_ 87. l.]
[Footnote 74: A különbségi módszer esetében az ok hiánya kizárja az
okozat lehetőségét.]
[Footnote 75: Tehát nagyon helytelenül nyilvánították a mi módszerünket
materialisztikusnak.]