De az a mód, mely szerint e soroknak képződniök kell, esetek szerint
változik. Magukban foglalhatnak olyan tényeket, melyek csak egyetlen
társadalomból – vagy több ugyanazon fajhoz tartozó társadalomból – vagy
több-több különböző társadalmi fajból vannak véve.
Az első eljárás elég lehet akkor, ha szigorúan véve nagy általánosságú
tényekről van szó, melyhez elég terjedelmes és változatos statisztikai
adatunk van. Ha például azt a görbe vonalat, mely az öngyilkosságok
menetét egy elég terjedelmes időszakban kifejezi, egybevetjük azokkal a
változatokkal, melyeket ugyanez a jelenség tartományok, osztályok, a
falusi vagy városi lakosság, nemek, kor, polgári állapot stb. szerint
nyujt, sikerül igazi törvényeket felállítanunk, anélkül, hogy a kutatást
az illető ország határain túl terjesztenénk; ámbár mindig előnyös ezeket
az eredményeket ugyanahhoz a fajhoz tartozó más népeken végzett
megfigyelésekkel megerősíteni. De az ilyen szűk körre vont
összehasonlítással csak akkor elégedhetünk meg, ha az egész társadalomra
kiterjedt mozgalmaknak csak egyikét tanulmányozzuk, melyek hozzá egyik
pontról a másikra változnak. Ha ellenben intézményről, jogi, erkölcsi
szabályról, organizált szokásról van szó, mely az ország egész területén
egyforma és egyformán funkcionál, amely csak időben változik, nem lehet
a kutatást csak egy népre szorítani. Ebben az esetben ugyanis a
párhuzamos görbékből csak egy pár lesz a bizonyítás anyaga, az, amely a
megfigyelt jelenségnek és a vélt okoknak történelmi menetét fejezi ki,
de csakis ebben az egy társadalomban. Kétségtelen, hogy ez a
párhuzamosság, ha állandó, már magában megfigyelendő tény, de egymagában
még nem bizonyíték.
Ha számon veszünk több ugyanazon fajhoz tartozó népet, már tágabb terünk
van az összehasonlításra. Először is egybevetjük egyiknek a történetét a
másikéval és utána nézünk, hogy külön-külön mindegyiknél kifejlődött-e
az idők folyamán ugyanaz a jelenség ugyanazon körülmények folytán.
Azután összehasonlítást tehetünk e különböző fejlődések között. Így
például meghatározhatjuk azt a formát, amelyet a kutatott tény a
különböző társadalmakban akkor vesz fel, amikor fejlődésének
tetőpontjához jutott. Ez a forma nem lesz mindenütt hasonló, mert
mindegyik egy típushoz tartozik ugyan, de külön-külön individualitás;
esetek szerint többé-kevésbbé valami bélyeget hord magán. Így a
változatoknak új sorát kapjuk, amit egybevethetünk azzal, amit a gondolt
feltétel ugyanabban az időpontban és minden országban feltüntet. Így pl.
a patriarchális család fejlődését Róma, Athén, Spárta történelmében
nyomon követve, ezeket az államokat annak a fejlődésnek maximuma szerint
csoportosítjuk, amit a családi típus mindegyiknél elért, azután látni
fogjuk, vajjon a társadalmi miliőt illetőleg e mód szerint
csoportosulnak-e, mert az első tapasztalat szerint látszólag ettől függ
a családi tipus kialakulása.
De ez a módszer még magában nem lehet elég. Csak azokra a jelenségekre
alkalmazható, melyek az illető összehasonlított népnek élete folyamán
keletkeztek. A társadalom nem maga teremtette szervezetének minden egyes
részét; részben teljesen készen kapta már a megelőzőktől. Ami ilyen
módon rá átszármazott, nem történetének folyamán végbemenő fejlődésnek
eredménye, s ennek következtében nem lehet megmagyarázni, ha ki nem
lépünk annak a fajnak határaiból, melynek része. Csak azokat a
járulékokat lehet ilyen módon tárgyalni, amelyek hozzájárultak ehhez az
eredeti alaphoz és átalakították. De minél feljebb haladunk a társadalmi
lépcsőn, a szerzett jellemvonások annál csekélyebb jelentőségűek lesznek
az átvett tulajdonságokkal szemben minden egyes népnél. Ez különben
minden haladás feltétele. Így azok az új elemek, melyeket történetünk
kezdete óta bevittünk a magánjogba, a tulajdonjogba, az erkölcsbe,
aránylag kevésszámúak és csekély jelentőségűek azokhoz képest, melyeket
a mult hagyott ránk. Az így létrejött új dolgokat nem tudjuk tehát
megérteni, ha nem tanulmányoztuk először azokat az alapvető
jelenségeket, melyekben gyökereznek, ezek pedig csak a legszélesebb
alapra vetett összehasonlítással tanulmányozhatók. Hogy megérthessük a
mai családnak, házasságnak és tulajdonnak állapotát, meg kell ismernünk
annak eredetét, az egyszerű elemeket, melyekből ez intézmények össze
vannak téve, s e tekintetben a nagy európai társadalmak összehasonlító
történelme nem adhat elég felvilágosítást. Jóval tovább kell mennünk.
Tehát, hogy valamely meghatározott fajhoz tartozó társadalmi
intézményről számot adhassunk, összehasonlítjuk különböző formáit
nemcsak ehhez a fajhoz tartozó népeknél, hanem az összes régebbi
fajokhoz tartozóknál is. Szó van pl. a családi élet szervezetéről.
Először megállapítjuk a valaha létezett legfejletlenebb típust, azután
nyomról-nyomra követjük fokról-fokra való komplikálódásának módját. Ez a
módszer, amelyet genetikusnak is nevezhetnénk, egyszerre adná a jelenség
analizisét és szintézisét. Mert egyrészről disszociált állapotban
mutatná meg nekünk az alkotó elemeket, csupán azért, hogy elibünk
állítaná, mi módon jöttek lassankint egymásután létre, s egyúttal az
összehasonlítás nagy terjedelme révén jobban meg lehetne állapítani
alakulásuk és társulásuk feltételeit. _Tehát bármilyen összetételű
társadalmi tényt csak úgy lehet megmagyarázni, ha_ _integrális
fejlődését minden társadalmi fajon keresztül követjük._ Az
összehasonlító szociológia nem külön ága a szociológiának; ez maga a
szociológia annál inkább, minél jobban levetkőzi pusztán leíró jellegét
és a tényekkel is számot akar vetni.
A tágkörű összehasonlítások folyamán gyakran felmerül egy tévedés, mely
meghamisítja az eredményeket. A társadalmi események fejlődési irányának
megítélése végett nem ritkán összehasonlítják azt, ami egy fajnak
hanyatlási korában megy végbe azzal, ami a rákövetkezőnek fejlődése
kezdetén keletkezik. Ennek az eljárásnak révén hittek annak az
állításnak lehetőségében, hogy a vallásos hiedelmek és az összes
hagyományok gyengülése csak múló tünet a népek életében, mivel csak a
népek életének utolsó periódusában jelentkezik és eltűnik, mihelyt új
fejlődés veszi kezdetét. De ezzel a módszerrel ki vagyunk annak téve,
hogy a haladás szabályos és szükséges menetének vesszük azt, ami egy
egészen más oknak okozata. Valóságban az az állapot, melyben valamely új
társadalom van, nem folytatása annak az állapotnak, melybe fejlődésüknek
végén azok a társadalmak jutottak, melyeknek helyére jött. Ez ugyanis
részben a társadalom új voltának következménye, ami meggátolja, hogy az
előbbi népek tapasztalatai rögtön asszimilálódjanak és hasznossá
váljanak. Így azok a tehetségek és készségek, amelyeket a gyermek
szüleitől kapott, élete folyamán csak később jutnak működésbe. Tehát,
hogy az említett példára visszatérjünk, a hagyományokra való
visszatérést, amit minden történelem kezdetén megfigyelhetünk, nem arra
lehet visszavinni, hogy ennek a jelenségnek visszafejlődése csak
átmeneti lehet, hanem azokra a külön feltételekre, melyekben minden
kezdődő társadalmat találunk.
Az összehasonlítás csak akkor bizonyít, ha minden zavarólag ható
kortényezőt kiküszöbölünk; hogy ezt elérjük, _elég az összehasonlított
társadalmakat fejlődésüknek ugyanabban a korszakában megfigyelni_. Így
azután, hogy megtudhassuk, hogy milyen irányú a társadalmi fejlődés,
összehasonlítjuk minden fajnak kezdetleges állapotát azzal, amivé a
következő fajnak kezdetleges állapotában lesz; így azután annak alapján,
hogy egyik fokozat a másikig több, kevesebb vagy ugyanolyan fokú
intenzitást mutat, megtudjuk mondani, hogy a jelenség halad-e, vagy
visszafejlődik, vagy ugyanabban az állapotban megmarad.