Első tekintetre úgy látszik, hogy nincs egyéb mód, mint minden
társadalmat külön tanulmányozni, olyan pontos és teljes monografiát
készíteni, amilyen lehetséges, azután az összes monografiákat
összehasonlítani, utána nézni, hogy miben egyeznek meg és miben térnek
el, és akkor e hasonlóságok és különbségek relativ fontossága szerint a
népeket hasonló vagy nem egyező csoportokba osztályozni. E módszer
támogatására nézve azt hozzák fel, hogy ez az egyetlen, mely a
megfigyelésen alapuló tudományban alkalmazható. A faj voltaképpen nem
egyéb, mint az egyének összefoglalása; hogyan alkothatjuk ezt meg tehát,
ha nem azzal kezdjük, hogy leírjuk mindegyiket külön is leírjuk az
egészet? Nem az a szabályos, hogy addig nem megyünk az általánosra, míg
az egyest és az egyest egészben meg nem figyeltük? Ezért akarták már a
szociológiát elnapolni addig a teljességgel meg nem határozható időkig,
amikor majd a történelem az egyes társadalmakról szóló tanulmányban
olyan eredményekhez jut, amelyek elég tárgyilagosak és határozottak
lesznek arra, hogy célszerű összehasonlítás tárgyai legyenek.
De ez a körültekintés valóságban nem olyan tudományos, mint amilyennek
látszik. Sem az nem helyes, hogy a tudomány csak akkor alkothasson
törvényeket, amikor szemügyre vette az összes bennük kifejezett
tényeket, sem az, hogy fajokat csak akkor alkothat, amikor
együttességükben leírta a bennük foglalt egyéneket. A tulajdonképpeni
kísérleti módszer inkább arra törekszik, hogy a mindennapi dolgokat,
melyek csak akkor bizonyítanak, ha nagy számmal vannak, s emiatt mindig
csak gyanús következtetéseket tesznek lehetővé, a _döntő tényekkel_,
vagyis az _experimenta crucis_-szal helyettesítsük, mint Bacon mondotta,
amelyeknek magukban számuktól függetlenül tudományos értékük és érdekük
van. Főleg akkor kell ilyenformán eljárnunk, amikor nemek és fajok
alkotásáról van szó. Mert leltározni egy egyénnek összes tulajdonságait
megoldhatatlan probléma. Mert minden egyéniség valami véghetetlen és a
végtelenség kimeríthetetlen. Tehát a leglényegesebb tulajdonságokhoz
tartsuk magunkat? De miféle elv szerint végezzük a válogatást? Olyan
kritériumra van tehát szükség, amely túl megy az egyénen, amit ennek
következtében a legjobb monografiák sem tudnak nekünk nyújtani.
Eltekintve attól, hogy a dolgokat ilyen szigorúan vegyük, előrelátható,
hogy minél nagyobb számmal lesznek az osztályozás alapjául szolgáló
jellemek, annál nagyobb nehézséggel jár a különböző formákat, amelyekben
ezek a tulajdonságok kombinálódnak, néha feltűnő hasonlóságot és elég
éles különbségeket nyújtva, felmutatni, hogy bizonyos csoportokat és
alcsoportokat alkothassunk.
De ha ez az osztályozás e módszer szerint lehetséges volna is, az a nagy
hibája volna, hogy nem tenné meg azokat a szolgálatokat, melyek miatt
létrejött. Valóban mindenekelőtt szükséges, hogy ennek az legyen a
tárgya, hogy a tudományos munkát megrövidítse, az egyének
meghatározhatatlan sokaságát a típusok korlátolt számával
helyettesítvén. De elveszti ezt az előnyét, ha ezek a típusok nem az
összes egyének számbavétele és teljes analizise után állapíttattak meg.
A kutatást nem segíti elő, ha nem tesz mást a már kész kutatások
összegezésén kívül. Csak úgy lesz valóban hasznunk belőle, ha lehetővé
teszi más tulajdonságok osztályozását is, mint amelyek neki alapul
szolgáltak, és keretekről gondoskodik az új tények számára. Az a
feladata, hogy ismertetőjeleket bocsásson rendelkezésünkre, amelyekhez
kapcsolhassunk más megfigyeléseket is azokon kívül, melyek nekünk ezeket
a megfigyeléseket szolgáltatták. Éppen azért szükséges, hogy ne az
összes egyéni tulajdonságok teljes leltára legyen, hanem kevés, gondosan
megválogatott tulajdonság alapján készüljön. Ilyen feltételek mellett
nemcsak arra szolgál, hogy a kész ismeretek közt rendet teremtsen, hanem
arra is, hogy ismereteket adjon. Irányítása mellett a megfigyelő nagyon
sok lépést megtakarít. Ha az osztályozás ezen az elven alapul, t. i. ha
van általános tény a fajban, nem szükséges az e fajhoz tartozó összes
társadalmakat megfigyelni; néhány is elég. Sőt sok esetben néhány gondos
megfigyelés is elég, mint ahogy gyakran egy jól véghezvitt kísérlet is
elegendő egy törvénynek megalkotására.
Osztályozásunk számára tehát a különösen lényeges jellemvonásokat kell
kiválogatnunk. Igaz, hogy ezeket csak akkor ismerhetjük fel, ha a tények
magyarázata eléggé előrehaladt. A tudomány e két része szorosan
összefügg és egymás mellett haladnak. Mégis, mielőtt nagyon belemennénk
a tények tanulmányába, nem nehéz kitalálni, hogy a társadalmi típusok
legjellemzőbb sajátságait hol kell kutatni. Valóban tudjuk, hogy a
társadalmak egymás mellé tagolt részekből állnak. Mivel minden eredő
természete szükségképpen az alkotó elemek természetétől, számától, s az
összetételük módjától függ, világos, hogy ezeket kell alapul vennünk és
látni fogjuk, hogy ezektől függnek a társadalmi élet általános tényei.
Különben, mivel ezek a morfológiába tartoznak, _társadalmi
morfológiá_nak is nevezhetnők a szociológiának azt a részét, melynek a
tárgya társadalmi típusok megállapítása és osztályozása.
Most hát előre megállapíthatjuk ennek az osztályozásnak elvét. Tudjuk,
hogy az alkotó részek, melyekből az egész társadalom alakult,
voltaképpen nála kisebb társadalmak. Valamely nép két vagy több nép
egyesüléséből származik, melyek őt már megelőzték. Ha tehát ismerjük a
legkisebb társadalmat, mely valaha létezett, osztályozásunk megejtése
céljából nincs más tennivalónk, mint nyomozni a módot, amint ez a
társadalom a hozzá hasonlóval összetevődött s amint ezek
összekapcsolódva ismét összekapcsolódtak.