Ez utóbbi megjegyzés nyújt egy eszközt arra nézve, hogy az előbbi
módszer eredményeit ellenőrizzük.
Mert az általánosság, amely rendkívül jellemzi a normális jelenségeket,
már maga megmagyarázható jelenség, tehát helyénvaló a magyarázat
keresése, miután az közvetlenül megfigyelés útján megállapíttatott.
Mindenesetre már előre biztosíthatjuk magunkat afelől, hogy az
általánosság nem oknélkül való, de mégis jobb, ha az okot biztosan
ismerjük. A jelenség normális jellege valóban sokkal kevésbbé vitás, ha
kimutatható, hogy a kezdetben megállapított külső jel nem csupán
látszólagos, hanem a dolgok természetén alapul, vagyis egy szóval, a
csak valóságos normális voltát tesszük törvényszerűvé. Ez a bizonyítás
egyébként nem mindig annak a megállapításában áll, hogy a jelenség
hasznos a szervezetre nézve, jóllehet az az eset fog az elmondott
okokból leggyakrabban következni; az is megtörténhetik, mint már előbb
megjegyeztük, hogy egy berendezés normális, ámbár semmire sem szolgál,
egyszerűen azért, mert összefügg a lénynek természetével. Ezért talán
hasznos volna, ha a gyermekágy nem okozna olyan erős zavarokat a nők
szervezetében; de ez lehetetlen. Következőleg valamely jelenségnek
normális voltát csak egyedül úgy magyarázhatjuk meg, ha azt a faj
létfeltételeivel való kapcsolatban tekintjük, akár mint ezeknek a
feltételeknek szükségképen mechanikus eredményét, akár mint módot, mely
lehetővé teszi a szervezetnek a hozzávaló alkalmazkodást.[28]
Ez a bizonyítás nemcsak az ellenőrzés végett hasznos. Nem kell
elfelejtenünk, hogy a rendes és rendellenes megkülönböztetésének érdeke
főleg a gyakorlat szempontjából fontos. Ha az ok megismeréséről van szó,
nem elég tudni azt, amit akarunk, hanem azt is kell tudnunk, hogy miért
akarjuk. A rendes állapotra vonatkozó tudományos tételeket az egyes
esetekre sokkal inkább alkalmazhatjuk, ha okaikkal együtt jelennek meg,
mert akkor könnyebben meghatározhatni, hogy milyen esetekben és
értelemben módosíthatók az alkalmazásnál.
Sőt vannak körülmények, amikor ez az igazolás szigorúan szükséges, mert
az első módszer, ha egymagában alkalmazták, tévedésre vezethet. Ezzel az
átmeneti időszakokban találkozunk, ahol a faj egészen fejlődésben van,
anélkül, hogy határozottan új formát öltött volna. Ilyen esetben az
egyetlen már kész és valóságban adott normális típus a multból való és
ez nem egyezik meg már többé az új létfeltételekkel. Így tehát egy
társadalmi tény maradhat meg a fajnak egész területén, ámbár az nem
felel meg többé a helyzet követelményeinek. Most már nincs más, mint a
normális állapot jelenségei, mert az általánosság, melyet magán hordoz,
csak hamis külszín, minthogy csak a szokás vak ereje tartja fenn és
semmi bizonyíték sincs arra nézve, hogy a jelenséget a kollektiv élet
általános létfeltételeivel szoros kapcsolatban figyelték meg. Ez a
nehézség különben speciális a szociológiában. Az élettanban úgyszólván
nincs is meg. Valóban nagy ritkaság, hogy az állatfajok szükségképen
előre nem látott életmód-formákat vegyenek fel. Csak azoknak a normális
modifikációknak vannak kitéve, amelyek szabályosan előfordulnak minden
egyénnél, főleg a kornak befolyása alatt. Ezek a változások tehát
ismeretesek vagy felismerhetők, mert már sok esetben megvalósultak;
tehát tudhatjuk, hogy milyen a rendes állapot az állat fejlődésének
minden mozzanatában, sőt még a válságos időszakokban is. Ez a
szociológiában is így van a még alsóbbrendű fajokhoz tartozó
társadalmakban. Mert amikor jórészük már befejezte élete folyását,
normális fejlődésük törvénye már megvan állapítva vagy megállapítható.
De mikor a legfejlettebb és legújabb társadalmakról van szó, ez a
törvény meghatározás útján ismeretlen, mivel ezek egész történetüket még
nem futották meg. A szociológus tehát abba a zavarba juthat, hogy,
hiányozván minden támaszpont, nem tudja, vajjon rendes vagy
rendellenes-e a jelenség.[29]
Ebből a zavarból a már kifejtett eljárással juthat ki. Miután
megfigyelés útján megállapította, hogy a tény általános, visszatér
azokhoz a feltételekhez, melyek ezt az általánosságot a multban
meghatározták, azután kutatja, hogy ezek a feltételek adva vannak-e a
jelenben vagy ellenkezőleg, megváltoztak. Az első esetben joga van a
jelenséget mint normálist tárgyalni, a másodikban visszautasíthatja ezt
a jellemvonást. Hogy pl. megtudhassuk, hogy az európai népek mai
gazdasági állapotára, mely ma az organizáció hiányát mutatja, melyik
jellemző, normális-e vagy nem, azt kutatjuk, hogy a multban ennek az
állapotnak létrejövetelét mi segítette elő. Ha ezek a feltételek
olyanok, hogy a mai társadalom is ki van nekik téve, akkor ez az állapot
a tiltakozás ellenére is normális. De ha ellenkezőleg azt találjuk, hogy
ez azzal a régi társadalmi strukturával függ össze, amit más helyen
segmentairenek[30] jelöltünk, amely régen a társadalomnak tulajdonképeni
csontvázát alkotta, akkor a társadalom hova-tovább vesztének megy elébe,
s így azt következtethetjük, hogy ez az állapot kóros, ha még olyan
általános is. E módszer szerint minden effajta vitás kérdést úgy kell
eldönteni, mint azt, hogy a vallásos hit hanyatlása vagy az állami
hatalom fejlődése normális jelenség-e vagy nem.[31]
Ez a módszer egy esetben sem helyettesítheti az előbb említettet, sem
elsőnek nem alkalmazható. Rögtön olyan kérdéseket vet föl, amelyekre
később fogunk válaszolni, s amelyekre csak akkor lehet felelni amikor a
tudományos kutatás eléggé előre haladt; mert a jelenségeknek csaknem
teljes megvilágítását követeli, minthogy feltételezi vagy okuk vagy
funkciójuk meghatározását. Fontos, hogy a kutatás kezdetén a tényeket
rendesekre és rendellenesekre oszthassuk, bizonyos kivételek
fenntartásával, azért, hogy megjelölhessük a fiziológiának és
pathológiának terrénumát. Végre a tényt a normálishoz viszonyítva
hasznosnak vagy szükségesnek kell találnunk, hogy normálisnak
nevezhessük. Ki lehetne ugyan mutatni, hogy a betegség egybeesik az
egészséggel, mivel szükségképpen az általa ért szervezetből ered. Csak
az átlagorganizmussal nincsen meg ugyanaz a kapcsolata. Éppen így az
orvosság alkalmazását, ami használ a betegnek, normális jelenségnek
vehetjük, ámbár nyilvánvalóan rendellenes, minthogy rendellenes
körülmények közt van meg ez a haszna. Ezt a módszert tehát csak akkor
alkalmazhatjuk, ha a rendes típus már előzőleg megállapíttatott, ez
pedig csak másik eljárással lehetséges. Végre, és ami a fő: bár igaz,
hogy ami normális, az hasznos, ha nem is szükséges, viszont hamis az,
hogy minden hasznos normális. Afelől biztosak lehetünk, hogy valamely
állapot, amely egy fajon belől általános, hasznosabb mint a kivételes;
nem az a leghasznosabb, amely van vagy lehetséges. Nincs okunk hinni,
hogy a tapasztalás folyamán minden a lehető kombinációt megkíséreltek,
és azok között, amelyek csak elgondolhatók, de meg nem valósíthatók,
talán sok előnyösebb van, mint az ismeretesek között. A hasznos fogalma
tágabbkörű, mint a normálisé; úgy viszonylik hozzá, mint a nem a fajhoz.
Ámde lehetetlenség a többet a kevésből, a nemet a fajból levezetni. De
megtaláljuk a fajt a nemben, mert magában foglalja. Tehát a jelenség
általánosságát megállapítva, megszilárdíthatjuk az előbbi módszer[32]
eredményeit oly módon, hogy kimutatjuk, hogy mi a haszna. Tehát a
következő három szabályt formulázhatjuk:
_A társadalmi tény egy bizonyos társadalmi típusra való vonatkozásában,
a fejlődésnek egy bizonyos alakulatában tekintve, akkor normális, ha
ennek a fajnak megfelelő társadalmi átlagban jön létre és a fejlődésnek
megfelelő fázisban vesszük szemügyre._
2. _Ennek a módszernek eredményeit úgy igazolhatjuk, ha kimutatjuk, hogy
a megfigyelt társadalmi típusnál a jelenség általánossága a kollektiv
élet általános feltételein alapul._
3. _Ez az igazolás akkor szükséges, ha a tény olyan szociális fajra
vonatkozik, amely fejlődését még nem fejezte be teljesen._