Akkor már ha ebédre ment a gazdám Atillához, nem ácsorogtam a palota
előtt. Tudtam, hogy csak napnyugta után kell érte menni; ha pedig a
fővezérhez megy, akkor csak éjfél felé. Hát olyankor betelepedtem a
konyhába.
Széles nagy rakott tűzhely volt ott, mindössze kétarasz magas. Nagy
hasábfákkal tüzeltek, s délután jó volt ott ülni a meleg kövön, s
bámulni a tüzet.
A téli hosszú estéken néha tízen is ültünk a tűz körül. De csak a
csikósok, gulyások, a hun nemzetbeli szolgák, meg én és Csokona, az öreg
főrab. Néztük a tüzet. A hunoknak kedves mulatsága az. Nyári estéken is
tüzet raknak a mezőn és nézik.
Egyszer magam ültem ott. A nők részint mostak, részint a padláson
terigettek. Az idő napalkonyat felé járt s künn dara esett.
A konyhába benyitott Dsidsia és rámvillantotta fekete mosolygó szemeit.
– Zéta bácsi, – mondotta. – Örülök, hogy itt talállak.
Azzal leült mellém, s kezét a parázsnál melengetve, locsogott:
– Olyan ritkán találkozhatunk, – pedig én úgy szeretnék veled beszélni.
Mert az én anyám is római alattvaló volt, és gondolnád-e azt, hogy én
már tizennégy éves vagyok?
Nem gondoltam, de nem is törődtem vele.
A leány nem látszott tizenhárom évesnek se. Semmi leányi nem volt rajta:
olyan volt, mint egy szoknyában járó sovány fiu, szárazképű és többnyire
szomorú. De ha engem látott, mindig mosolygott és köszönt. Ezt én nem
szerettem.
Miért mosolyog? és miért köszöntget? ha ő nem volna a világon, talán rám
bíznák a gyermekeket!
– Mert onnan számítjuk, – folytatta – hogy a kisasszony akkor született,
a mikor Atillát fejedelemmé választották. Én meg utána két évre.
A korsóhoz ment és ivott, azután úgy ült, hogy szembefordult velem. Az
Emőke viselt ruhája volt rajta, de a lábaszára meztelen volt, s vörös a
hidegtől.
– A gyermekek alszanak, – mondotta. – A kisasszony a palotában van.
Tánczolnak ma.
Aztán nem tudom még miket beszélt. A szeme szüntelen rajtam bolygott.
Egyszer megint visszaült, és hozzám hajolt, mintha a vállamra akarná
hajtani a fejét.
– Eredj innen – mondottam boszúsan.
Akkor szomorúan fölkelt.
Sohajtott.
És kiment a konyhából.