A báró. – Nem fogod tagadni, mert olvastam az én lapomban, hogy a
multkor már egy zenésznek kellett énekelnie, és szép sikert aratott. A
többi zenészeknek is énekelniök kellene, hogy felváltsák a fáradt
művészeket.
Elza (részvevőleg). – Nem gondolod, papuskám, hogy inkább a közönséget
kellene felváltani?
A báró. – Engem hiába csúfolsz; én csak azért húnyom le a szememet, mert
ilyenkor már bánt a világosság. (Mathis elalszik; a báró is.)
Elza. – Szegény papa! Mennyit kell szenvednie nem tudom melyik
ballerináért!
Blanka. – Talán több tisztelettel beszélhetnél az atyádról?!
Elza. – Még te beszélsz?! Te, a ki ide vonszoltad, szegényt?!
(A sötét háttérben váratlanul felharsan az álombeli kórus, mely Mathist
leszámolásra szólítja fel; a trombiták vadul dolgoznak és a nagy dob
mintha megveszekedett volna.)
A báró (felriad). – Mi az? Na hát ez már mégis gyalázat! Ez egy opera
legyen, ezzel a lármával! Mért nem ágyuznak mindjárt? És legalább
figyelmeztetnék az embereket előre!
Blanka. – Papuskám, légy egy kicsit csendesebb! A Boriska grófné már
folyton bennünket néz. És mindenki meglátja rajtad, hogy nem sokat jársz
az Operába.
A báró. – Hát bánom is én, ha meglátják rajtam, hogy nem sokat járok az
Operába!… Ha én egyebet se csináltam volna, csak folyton az Operában
lebzselek, akkor szépen néznénk ki!… te talán mint rongyos kis fiú
krajczáros ujságot árulnál az utczán, és én itt ülhetnék az Operában,
mint statiszta!… Ez egy opera?! A papot a czúgba ültetik, és engem a
műélvezetemben felágyúznak!
Elza. – Végre is a papának igaza van.
A báró (Blankához, Elzára mutatva). – Látod, ennek a gyereknek van zenei
érzéke. De ne nézegess mindig hátra, mert elvonod a figyelmemet a
zenéről. (Behunyja a szemét, hogy a világosság ne bántsa, és csak akkor
ébred fel, mikor a függöny legördült, s az egész közönség lelkesen hívja
Takátsot.)
Blanka. – Na biz ez nem sokat ér.
A báróné. – Ha egy kicsit vígabb volna, egészen elmenne.
Blanka. – Még víg is legyen ehhez a szöveghez?!
A báróné. – Úgy gondolom, ha például kiderülne, hogy a lengyel nem halt
meg, mert az egész csak álom volt, és Mathis örömében eljárná a
mazurkát.
Elza. – Hát igaz, hogy én a véleményemet nem hoztam készen a Rejtvényi
úr ujságjából, de nekem sok részlete tetszett.
A báró. – Engem örvendetesen lepett meg, hogy a második fele, onnan, a
hol a szinpad és a nézőtér elsötetedik, sokkal jobb és sokkal rövidebb,
mint az első fele. A végét már határozottan élveztem. Csak azt az egyet
nem értem ebben a darabban, még most se, a mikor már minden szerencsésen
végződött, hogy a papot mért ültették a czúgba?