Blanka. – De hisz csupa üres deklamáczió! Így deklamál a teve, a mikor
köhögni akar.
A báróné. – Jacques, húzd közelebb a székedet, hadd büszkélkedjünk veled
egy kicsit.
Elza (hátra fordul). – Igen, papa, engedd meg nekünk ezt a kis flanczot.
Hisz ráérsz még ott hátul aludni!
A báró (összeránczolja a szemöldökét). – De hisz ebben énekelnek! Ez nem
lehet balett!
Blanka. – A balett majd azután jön.
Elza. – Nemsokára, mert az opera rövid.
A báró. – Hát azt ti hogyan tudjátok, ha ez a darab, mint mondtátok,
egészen uj legyen? (Leül a leányai mögé.)
Blanka. – Mi már az egész operát olvastuk az ujságból.
A báró. – Az czélszerűbb és kényelmesebb is. Micsoda darab ez?
Blanka. – A »Lengyel zsidó«. Ha most oda figyelsz, megérted az egészet.
(A szinpadon Schmitt erdész elénekli Anettnek és Krisztiánnak, hogy mi
történt tizenöt évvel ezelőtt a lengyel zsidóval.)
Elza. – A szán-motivum herczig.
Blanka. – Tisztára operette, ha mondom.
A báró. – Ez a nagyszakállú megfelel nekem, de magyarázzátok meg, hogy a
csendőr és a nő mért nem sajnálják a lengyel zsidót?
Elza. – Hát tudod, papa, azok most a szerelmükkel vannak elfoglalva.
A báró. – Talán azért, mert az csak egy szegény lengyel zsidó legyen? Na
hát én konzervativ ember vagyok, és mindig ellene fogok nyilatkozni a
bevándorlásnak, de ha nekem elbeszélik, hogy egy szegény kereskedőt csak
úgy mir nix, dir nix meggyilkoltak, én akármilyen szerelmes legyek,
sajnálni fogom a szegény embert.
Blanka. – Operában, papa, ez nem úgy van, mint egy szindarabnál.
A báróné (a ki elkészült a nézőtéren tartott szemléjével). – Láttátok a
normafai Normannét?
Blanka. – Azt ugyan bajos volna meg nem látni.
A báróné. – Már nem állhatta meg, hogy egy kis keresztet ne tegyen a
nyakába.
Blanka. – Ehhez ábrázat kell. (A normafai Normanné kellő reverencziával
köszön át; általános szíves viszonzás.)
Elza. – Nézd, papa, ez itt a Takáts, a ki megölte a lengyel zsidót.
A báró. – Ismerem tenorista korából. Azóta nagyon megerősödött a hangja.
Elza. – Tévedsz, papuskám, a Takáts soha se volt tenorista.
A báró. – Az nem baj; ez a hiány nem látszik meg rajta. A ki már
fiatalon ilyen erős hanggal bir, attól idős korában, mikor a hangja még
mélyebb lesz, nagyon sokat lehet várni.
Blanka. – Ó, papa, a Takáts már most is remek énekes!
A báró. – Mindenesetre szép jövővel biztat. De ez a darab kezd nagyon
nem tetszeni nekem.
Elza. – Mért, papuskám?
A báró. – Mert ez mégis ocsmányság. Harminczezer frank hozományt ad a
leányának, és azt énekli, hogy megháromszorozta azt, a mit elrabolt.
Tehát tizezer frankért, vagyis a mi pénzünk szerint összesen 4795
forintért ölte meg a szegény kereskedőt. Mit gyönyörködjem én egy ilyen
gazemberben?!
A báróné (a leányokhoz). – Ugyan nézzetek már a szegény Soroksáry
Miskára. Mindenáron köszönni akar.
Blanka. – Én már rá se tudok nézni erre az emberre.
A báróné. – Mért?
Blanka. – Mert azzal gyanúsítom, hogy miután nem kellett se nekem, se
Elzának, se Zelmának, most, elkeseredésében el fogja venni a Zelma
mamáját. Csak a regényekben vannak ilyen éhes grófok.
A báróné. – Egy gróf éhesen is gróf marad.
A báró. – Gyermekeim, én azt hiszem, hogy hátra ülök és egy kicsit
gondolkodni fogok erről a szindarabról.
Elza. – Várj, papuskám, most táncz lesz. Látod, már készülődnek a
lakodalomra! Itt egészen csinos a muzsika, nem igaz?
A báró. – Legalább sok személy jön a szinpadra.
Blanka. – Kár, hogy az ember már könyv nélkül tudja az egészet a Nemzeti
Szinházból.
Elza (a báróhoz). – Megmondjam neked, melyik szép leányt hogy hívják?
Várj, majd megmutatom a legszebbeket.
A báró. – Te annyit beszélsz itt nekem, mintha én vidéki volnék, a kinek
a szent jobbkézt kell elmagyarázni. Azt gondolod talán, hogy én még soha
se láttam tánczosnőket, és fiatalabb nőket a kórusból? Vagy talán nem
jártam azelőtt eleget valamennyi szinházba?
Elza. – Pszt, papuskám… A mamának úgy se tetszenek az esti ülések… Aztán
meg, mit gondolsz, mindjárt zavarba jövök!… Nézd inkább azt a szőke
leányt, ott balra!… Herczig pofácskája van, nem igaz?
A báró (egy kicsit megzavarodva). – És a zene is jobb egy idő óta, bár
még mindig sok. (A szinpadon a lakodalmas nép asztalhoz ül.) De mért
ültették a papot a czúgba?
Elza. – Tessék?
A báró. – Nem látod? A papot az asztal szélére ültették, a hol nyitva
van az ajtó. És vele szemben is nyitva van az ajtó. Egy rangelső embert!
Ez a darab nem jó.
Elza. – Ezért a papért nem kár, ha meghűl, mert nagyon mulatós pap
lehet. Nézd, mindig nevet.
A báró. – Mindegy, én nem akarok ott jelen lenni, a hol az egyházi
férfiak ily kevés tiszteletben részesülnek, és a czúgba ültetik őket.
Blanka. – Papa, most csak nem méssz el?! Már kezdődik a táncz!
A báró (állva). – Ezt megvárom, mert igen szépen járják. Látszik, hogy
kiképzett ballerinák, a kik egy falusi kocsmában nem jönnek zavarba.
A báróné. – Nézzétek, a Takáts is tánczolni akar! Lásd, Jacques, ez
neked soha se jutna eszedbe.
A báró. – Ne gondold azt. Egy öreg ember mindig szivesebben tánczol,
mint jajgat a köszvénytől.
Elza. – Megint a szán-motivum! Jön a lengyel zsidó!
A báró. – Még egy lengyel zsidó! Nem találjátok, hogy ez az opera
tulságosan népszerű és pórias?
A báróné. – Jacques, most ne beszélj egy kicsit, mert a zene itt igen
érdekfeszítő.
A báró. – Éppen azt akartam mondani, hogy hátra ülök, mert messziről a
zene sokkal élvezetesebb. (Hátra vonúl, felül a pamlagra s behunyja a
szemét.) Higyjétek el, így sokat nyer a zene. A képeket nem szabad
közelről nézni, és a zenét távolból kell hallgatni. (Elábrándozik, de
időközben a függöny legördül, s a páholyban megjelenik az első
látogató.)
Elza. – Papa, nem szabad megszökni!
A báró. – Mit képzelsz? Ha meghallgattam az operát, a balett elől csak
nem fogok elmenni?! (Egy úrhoz, a kit már tizszer mutattak be neki, de a
kiről nem tudja, hogy kicsoda:) Én rám rendkivül hat a zene, és mint
ideges ember elalszom tőle. A balett, ellenkezőleg, mindig felüdít, és
utána kivétel nélkül a legnyugodtabban alszom. (Kimegy a czukrászdába,
és csak egy negyedóra mulva tér vissza, mikor már a második felvonás
járja.)
A báróné. – Már azt hittem, hogy itt hagytál bennünket!
A báró. – Hát mért jöttem, ha nem a balettért? (A szinpadon csöndes jó
éjt kívánnak Mathisnak.) Hogyan? Még mindig énekelnek?
Elza. – Mindjárt vége lesz.
A báró. – Ha egy darab rossz, az még hagyján, de ha hosszú, ez
megengedhetetlen. És még most is ez a Takáts énekel?
Blanka. – Hát ki énekeljen, ha nem ő?
A báró. – Csak mondom, mert már nagyon elfáradhatott. Én legalább
elfáradtam, pedig a czukrászdában egy kicsit pihentem. De mindig mondtam
nektek, hogy az Operának kicsiny a személyzete, és az egyes művészeket
túlfárasztják. (Leül a pamlagra.)