Berzsenyi. – Remélem, most már nem fogsz sírni és el fogod mondani
egyszer azt is, hogy miért akarsz férjhez menni? Te olyan komoly vagy,
társaságba nem vágyódol, mindened megvan, mondhatnám hideg természettel…
azt is mondod, hogy nem szerelemből méssz férjhez… szóval hogy értse meg
ezt az ember?
Melanie. – Igazán nem tudnám megmondani. Azt hiszem, csak azért megyek
férjhez, hogy öregségemre ne maradjak egyedül. Oly csunya egy
elhagyatott öreg nő, a ki a multjából él! Ettől mindig borzadtam. És
most még kinálkozik tisztességes parti; ki tudja, ha sokáig halogatnám a
dolgot, később nem ugranám-e bele valami bolondságba? Nem mennék-e
valami korhely fiatalhoz, a ki csak a hozományomért venne el?
Berzsenyi. – A jövendőbelid szolid ember? Megnyugtathatsz e felől?
Melanie. – Ó, nagyon komoly gondolkozású, szorgalmas, szolid ember! Most
magánhivatalnok, de a hozományommal egy kis vállalkozásba akar fogni.
Elmondta, mik a tervei, s erről is látszik, hogy alapos, munkás ember, a
ki a házasságot komolyan fogja fel. Persze, a báró nagylelkűsége nélkül
nem vehetett volna el, de nem jobb, hogy ezt nyiltan megmondja? Mi nem
bolondítjuk egymást.
Berzsenyi. – Ez szép tőle. És egyébként is megfelelő ember?
Melanie. – Igen. Már nem gyerek; harmincznyolcz éves, egészséges, jó
külsejű.
Berzsenyi. – És úgy… rokonszenvezel vele?
Melanie. – Hát igen. Csak egy rossz tulajdonsága van. Nagyon féltékeny
természetű. Maga is mondja.
Berzsenyi. – Talán én rám féltékeny?
Melanie. – Ó, a báró, ez egészen más!… Én nem akartam őt félrevezetni, s
ő teljesen tisztában van velem… Sőt, ha már erről beszélünk, nem is
tudom, hogyan mondjam el… Szóval, ha megtaláltuk volna a formáját, ő is
szerette volna megköszönni a báró nagylelküségét…
Berzsenyi. – Majd később, ha megismerkedünk. Igaz, hát te hogyan
ismerkedtél meg vele? Te nem jársz sehová, látogatásokat nem fogadsz,
egész nap olvasol… nem tudom kitalálni, hogyan történhetett a
megismerkedés.
Melanie. – Távoli rokonom. Egy nagynéném üzenetével keresett fel.
Berzsenyi. – Rokonod is? Annál jobb, annál jobb. És aztán, hogyan
gondolod, ha majd férjhezmeneteled után találkozni óhajtok veled?…
Melanie. – Ó, a hogyan, a hol és a mikor a báró parancsolja! Nem merem
remélni, de talán… ha a báró megengedné, hogy bemutassam a férjemet…
Berzsenyi. – No majd meglátjuk. Hanem te, mondd, nem találod furcsának,
hogy téged hamarább adlak férjhez, mint az én igazi leányaimat? Két-két
millió hozományuk van, még több vár rájok, csinosak, ügyesek, tudnak
geografiát, mitologiát, mindent… és te mégis hamarább méssz férjhez, a
ki nem jársz társaságba és így meg amúgy.
Melanie. – A királykisasszonyok mennek férjhez a legnehezebben. Nekik
kell a legjobban válogatniok.
Berzsenyi. – Azt hiszem, a milyen okos leány vagy, néhány jó tanácsot
adhatnál nekik…