Colline. – A szellemességről jut eszembe, hogy hallottam ma egy igen
sikerült anekdotát. Volt egyszer egy kis fiú, a ki mindig együtt aludt a
szüleivel…
Rodolphe. (Schaunardhoz). – Dobjátok ki ezt a vízilovat. (Collinet
eltávolítják és biztonságba helyezik.)
Gabnaffy Nyuszi (Marcelhez). – Ó, én Musette kisasszonyt nagyon jól
ismerem! Sokat hallok róla a szabónémtól; különben egyforma a
derékbőségünk.
Auguszt (Várai Fejér Piczuhoz). – Ezt a monológot elő fogom adni
magának, ha majd asszony lesz.
Piczu. – Akkor már nem fog érdekelni. A legszebb monológnál is szebben
beszél a tett.
Hirsényi Nándi. – Jön a boston! Jön a boston!
Rejtvényi (Blankához halkan). – Ha csak egy fordulót tesz a gróffal,
engem nem lát többet!
(A vendégek átszállingóznak a tánczterembe. A szin üres marad. Egy
félórai szünet. Megjelennek: Berzsenyi báró, Csalavéri Torkos és Várai
Fejér.)
Berzsenyi. – Én csak egyet ismerek közülök, ezt a Rejtélyi Sándort. Igen
szakavatott fiú, de tőlem nyugodtan kitörheti a nyakát.
Csalavéri Torkos. – Akkor hát mért hívod meg őket?
Berzsenyi. – Először: nem hívom meg őket. Másodszor: azért hívom meg
őket, mert ez az asszonyok dolga, nem az enyém. Harmadszor: ti is
meghívjátok őket. Negyedszer: mert nem akarom, hogy ti azt mondjátok: a
báróéknál igen unalmas. Ötödször: mert azt gondoltam, hogy tudnak
czigánykereket vetni, és nem tudnak. Hatodszor: miattam itt épp úgy
felfordulhatnak, mint másutt. S a mi a fő: én kezdjem meg eltávolítani
őket?
Csalavéri Torkos. – Te már megteheted.
Berzsenyi. – És te?
Csalavéri Torkos. – Rólam azt mondanák, hogy sajnálom a bort meg a
szivart az irodalom és művészettől.
Várai Fejér. – Hát bocsáss meg nekem, kedves báró, hogy az előbb majdnem
megütött a guta, mikor ezt a festészt megpillantottam, de ezt nem fogod
megtiltani nekem, valahányszor ilyen egyének tolulnak elém.
Berzsenyi. – Kérlek, kérlek, a mint parancsolod. De igazán nem értem,
miért ügyelsz föl ilyen selejtes vendégekre.
Várai Fejér. – Ha tudomásodra hozom, hogy ez a festész mint vejem
kivánna szerepelni, azonnal érteni fogsz engemet. Ez a személy ma pofát
vett magának megkérni tőlem a Piczut!
Berzsenyi. – És ez komoly?
Csalavéri Torkos. – Na hát ez igazán hallatlan!
Berzsenyi. – Nem tudom magam elé helyezni, hogy így legyen.
Várai Fejér. – De hát mit akarnak még ezek az emberek? A vacsorát,
pezsgőt, szivart akarjátok, jó; és hogy ne sokat társalogjunk, én
belátok egy adag vidám koldulást, velem lehet beszélni. De a lányomat
elvenni feleségül! – ez már mégis csak szemtelenség!
Csalavéri Torkos. – Én ebben egészen otthon vagyok. Nálam is ismeretes
egy ilyen alak; sőt teljesen befészkelte magát házamban, mert az
asszonyokkal ilyes ügyekben nem lehet komolyan értekezni. Először
ellopta a feleségemtől szerelemből az összes zsebkendőket; azután az
asszony mindenféle foulard-okat és selyemkendőket ajándékozott neki,
hogy meg ne hűljön, úgy, hogy mikor nem találtam meg mindjárt a
törülközőt, azt kellett hinnem, hogy ez az alak vitte el. És most végül
ez az alak folyton ide-oda küldözgeti az inasaimat, úgy, hogy ha énnekem
szükségem van valamire, mehetek magam!
Várai Fejér. – Eh, ha csak a feleségemről volna szó!… De a leányomat
akarja feleségül venni, a leányomat!
Berzsenyi. – És aztán… fiatalság: bolondság… az ember, jól van, nem
bánom, be tud látni egy kis időtöltést…
Várai Fejér. – De ő nem az ő idejét akarja tölteni, hanem el akarja
venni az én pénzemet! Reggel megiszsza a kávét, délben megeszi az
ebédet, és így tovább, à la bonne heure, miattam legyen úgy. De hogy
este, miután már minden egyebet befalt, lenyelt, zsebrevágott, el akarja
venni tőlem a leányt, a hozományt, és mindent, a mit egy hosszú életen
át előállítottam!…
Berzsenyi. – És ezek bohémeknek nevezik magukat!
Csalavéri Torkos. – Kétségtelenül a cseh körzőtől… Tessék, megint itt
vannak!
Várai Fejér. – Azért nem kell szólni az illetőnek. Ilyen mindenre képes
embernek inkább elnyelem az egészet.
Csalavéri Torkos. – Legalább kipanaszoltuk magunkat.
(A nagy társaság újra bevonul a hallba.)
Mind. – A monológot! Halljuk a monológot!
Hirsényi Nándi. – Tisztelt Társulat! Auguszt, a nagy művész, elő fogja
adni Rodolphenak, a nagy költőnek, ez alkalomra írott monológját.
Sokan. – Éljen! Éljen!
Auguszt. – Hölgyeim, uraim! »A tolvaj szarka« Rodolphetól!
Mind. – Halljuk! Halljuk! (Helyet foglalnak. Várai Fejér, Csalavéri
Torkos és Berzsenyi el a balfenéken.)