Elza. – Nos, Blanka azon melegében elmondta neki. És most próbálj
beszélni vele!
Zoltán. – Tyű, kutyateremtette!
Elza. – Mondhatom, ezt elintézted.
Zoltán (egy kis szünet után, lesujtva). – Akkor hát szervusz!
Elza. – Azért ne menj mindjárt a Dunának. Várj csak. Hogy a papa tudni
se akar rólad, az bizonyos. De talán valahogyan nyélbe üthetjük a
dolgot. Mondd, mennyi kellene?
Zoltán. – Gyerekség: háromszáz forint.
Elza. – Nagyszerű! Teneked háromszáz forint gyerekség? S mi az ördögre
kellene neked háromszáz forint?
Zoltán. – Hát mire kell nekem a pénz? Párbaj-költségekre! Nekem egyébre
soha se kell pénz, nekem csak párbaj-költségekre kell. A pinczért, s a
többi, haza küldhetem a papához, mindenkit haza küldhetek, még a… izé…
mindenkit! De párbajköltségekért egy gentleman nem megy haza sírni.
Elza. – S teneked párbaj-költségekre mindjárt háromszáz forint kell?
Barátom, egy párbaj urasan számítva, hetven forintba kerül. Mondjunk
nyolczvanat.
Zoltán. – Kérlek, te ehhez nem értesz. Nálunk az nem úgy megy, mint
nálatok, katonáéknál. Egy egyetemi párbaj sokba kerül. Nálunk, kérlek, a
segédek három napig éjjel-nappal fiákereznek, de a mi a legtöbbe kerül,
az a kibékülési reggeli. Nem mondom, hogy ezt mindenkitől megkövetelik,
de én, a kit Van der Berzsenyinek szoktak nevezni, nem lehetek smuczig.
Elza. – Akkor jobban kellene vigyázni a bőrödre. És, ugyan, miért van
párbajod?
Zoltán. – A Klári miatt.
Elza. – Mi közöd neked a Klárihoz?
Zoltán. – Tudod, az egyetemen én vagyok a Klári-párt elnöke.
Elza. – Micsoda párt? Ilyen pártról még nem hallottam.
Zoltán. – Akkor el vagy maradva a világtól. Az egyetemen egy nagyon
nevezetes Klári-párt van, a mely sokkal hatalmasabb ugyan, mint a
Zsazsa-párt, de a Zsazsa-párt is erős. A Tezsa-párt az nem számít, de a
Zsazsa-párt nagyon erős. És most jön ez a fene angol-párt.
Elza. – Olyan párt is van?
Zoltán. – Látod, ezt én se értem. Mit akarnak azzal az angol
primadonnával? Nem mondom, hogy nem formás az öreg, hiszen ha arról van
szó… de neked ezt úgy se illik érteni…
Elza. – Csak folytasd; én nem vagyok prüd.
Zoltán. – Elég az hozzá, hogy a Klári-párt meg a többiek között most
roppant éles a villongás; különben talán hallottad, hogy az egész város
fel van fordulva.
Elza. – Nem hallottam. De hogy jössz te a Klárihoz?
Zoltán. – Tulajdonképpen igazad van. Én nem kapok a mosolyaiból egy
zsákravalót, mint az ujságírók. De már első éves koromban Klári-párti
voltam s most nem változtathatom meg az elveimet.
Elza. – Hogy a primadonnák háborúznak, azt értem. Egyed-uralkodó
primadonnának lenni voltaképpen a legmagasabb állami hivatal a mai
világban. Érdemes érte egy pár mosolyt mozgósítani. És átkozott kevés
ideig tart; a második siker után már mindenkit csak »a kövér öreg
asszony«-nak neveznek. De ha a primadonnák megfojtják egymást egy kanál
vízben, nem mindegy az nektek? Mit tüzeltek miattok ilyen rémségesen
ebben a pénzszűk világban?
Zoltán. – Éppen azért. Nincsen pénzünk és szórakozni csak kell
valamivel!
Elza. – Aztán, hogy keletkezett a párbajod?
Zoltán. – Mint a többi. Mondom, hogy az egyetemen a hangulat már hetek
óta rendkívül feszült. Mi elneveztük a Zsazsa-pártot Paprika
Janka-pártnak, ők meg elneveztek bennünket Népkonyha-pártnak, mert ránk
fogták, hogy a Klári népkonyha-jegyeket osztogatott szét köztünk. És
most egyszerre ránk szakad az angol párt is; képzelheted, az egyetem
három napja olyan, mint egy zsinagóga. Hát tegnap szembe jön velem a
Hirsényi Nándi és azzal köszönt, hogy: »Éljen Haltay Mariska!« »Menjen
vissza az Orfeumba!« – felelek én, hogy megvédelmezzem pártom és a
szinpadi erkölcs álláspontját. »Te beszélsz Orfeumról!« – gúnyolódik ő.
»Én hát – vágok vissza én – én még nem szolgáltam Orfeumban.« Erre ő azt
mondja, hogy ne pötyögjek, s mikor vissza felelek, oda vágja nekem,
hogy: »Pity, pity, Flórián!« Erre persze provokálnom kellett.
Elza. – Hát ez nagyon szomorú történet, mert nekem nincsen háromszáz
forintom.
Zoltán. – Mennyi van, az a kérdés?
Elza. – Úgy harmincz körül.
Zoltán. – Mindössze harmincz forintod van és lovagtörténeteket
beszéltetsz velem?
Elza. – Igen, de megszerezhetem neked a háromszázat is, egy föltétel
alatt.
Zoltán. – Előre el van fogadva.
Elza. – Hohó, ne siess, mert nem olyan egyszerű a dolog. Elképzelheted,
ha ilyen zord viszonyok között háromszáz forintot szerzek neked, meg
fogom fizettetni magamnak ezt a vastag szívességet.
Zoltán. – Csak rajta!
Elza. – Legelőször is felelj nekem, de egészen őszintén, kivel vagy
kikkel van neked viszonyod?
Zoltán. – De kérlek, hogy érted ezt?
Elza. – Úgy. A jó értelemben.