Elza. – Semmi konfidenczia! Igen vagy nem?
Zoltán (habozva és egy kicsit szégyenkezve). – Attól függ, hogy mi az
üzenet, s kinek szól.
Elza. – Ennyi az egész: Valakinek, a kit ismersz, titokban ezt fogod
mondani: »Beszéltem valakivel, s az a valaki már nem haragszik senkire a
világon. Azt mondta nekem, hogy: annak az illetőnek minden meg van
bocsátva!«
Zoltán. – S ki az az illető?
Elza. – Az az illető cs. és kir. huszárhadnagy s azt hiszem, ezzel
minden meg van mondva. Különben megnyugtathatom a lelkiismeretedet:
házasság nincs kizárva.
Zoltán. – És én vagyok az első, a ki majd gratulálhat?
Elza. – Te vagy az első, a ki majd gratulálhat, ha a szíveket csakugyan
egymáshoz vezérli a kegyes ég. Nos, vállalkozol?
Zoltán. – Ha ismerem a jövendőbeli sógort, miért ne?
Elza (sugva). – Telegdy Miklós.
Zoltán. – Rendben vagyunk. Itt a kezem, nem disznóláb. De mit mondjak
neki, ha azt kérdi, hogy hogyan jövök én mindehhez?
Elza. – Mondd neki… Várj, egy kicsit gondolkozom, hogyan csinálják ezt a
szindarabokban?!… Mondd neki… igen, mondd neki azt, hogy az öregek, a
két Rantzau testvér, össze akartak bennünket házasítani, de mi ki nem
állhatjuk egymást, s ezt boldogan megvallottuk egymásnak.
Zoltán. – Angyal vagy.
Elza. – Imádlak. S mi több: este nálad lesz a pénz.
Zoltán. – Hanem, te, ez érdekes.
Elza. – Micsoda?
Zoltán. – Alig kóstoltam bele a politikába, máris nyakig vagyok a
korrupczióban.
Elza. – Ne légy ostoba, hanem gondolj arra, hogy egy cousine, egy vidám
kis hadnagyné, a kinek a Wertheimjában már ott a hozománya, mindig jobb
szövetséges, mint egy uzsorás.
Zoltán. – Carmen, te démon vagy!
Elza. – Hanem te, ha valaha elárulsz, gondolj a kútra és a vadmacskára!
Zoltán. – Be vagy biztosítva; hisz csak magamat kompromittálnám!
Elza. – És siess.
Zoltán. – Tőlem már holnap meglehet az esküvő.
Elza (sóhajt). – Sajnos, még nem tartunk itt. Az állapot bajos, nagyon
bajos!… Látod, te olyan fiatal vagy!… Úgy tekintelek, mint egy leányt.
Szóval, tudd meg, hogy: nagy akadály van közöttünk.
Zoltán. – Hogy nincsen pénze? Bah! Van neked elég.
Elza. – Nem az, hanem: a vallás. Ő protestáns, én tehát szerencsétlen
vagyok. Látod, ilyen az élet!
Zoltán. – Ne beszélj!
Elza. – A mint mondom. De eredj. Még ma beszélsz vele?
Zoltán. – Légy nyugodt: azonnal. De számíthatok rád, úgy-e?
Elza. – Mintha a zsebedben volna.
Zoltán. – Szervusz.