– A kis szalon. Elza egyedül; olvas. Fellép: Berzsenyi Zoltán úr, 19
éves, joghallgató, Elza unokatestvére. –
Zoltán. – Szervusz.
Elza. – Szervusz.
Zoltán. – Mit olvasol, Elzácskám?
Elza. – Ennek a szegény Shaksperenek a hátrahagyott munkáit olvasgatom.
Zoltán (megnézi a könyvet, a melyet Elza letett). – »A félneműek«, irta
Jane de la Vaudére. Ejha!
Elza. – Pénzért jöttél, ugy-e?
Zoltán. – Ördögöd van, hogy eltaláltad. Mondd, néni, hogy jöszsz erre a
gondolatra?
Elza. – Te csak pénzért jöszsz hozzánk és ez nem szép tőled. Van a
családban egy született tánczos, de ezt ingyen soha se lehet megkapni. S
a míg van egy-két bükkje, pénzért se. Hát nem borzasztó ez?
Zoltán. – Itthon van az öreg?
Elza. – Nincs és ma már talán nem is jön haza.
Zoltán. – Tyű, kutyateremtettét!
Elza. – Miért nem kérsz az apádtól?
Zoltán. – Az most skartba van téve. Képzeld, azt meri mondani nekem,
hogy ne kerüljek a szeme elé! Mit szólsz hozzá? Az öreg Beer! Nekem!
Elza. – Csitt, mert ha a mama a _Beer_ szót meghallja, görcsöket kap, s
akkor aztán egy vasat se pumpolsz ki a papából. Mennyi kellene? Egy
ötvenes? Egy százas? Hatvanegy forintom nekem is van. Ha minden kötél
szakad, ezt odaadhatom.
Zoltán. – Köszönöm, de ilyen csekélységekre a praetor nem is hederit.
Igaz, hisz te nem tudsz római jogot!
Elza. – Remélem, nem akarsz ezresekben beszélni?
Zoltán. – Legalább is ezer bikáról van szó.
Elza. – Talán beteg vagy? Nem érzel egy idő óta fejfájást,
szédüléseket?…
Zoltán. – Hagyj békét, én komolyan beszélek. Olyan komolyan, hogy a pénz
nem is nekem kell!
Elza. – Talán valami szegény árvaleánynak, a kinek atyját leütötte a
hajókötél, anyja mosónő volt, és a ki most a Magyar Szinháznál van?…
Zoltán. – Miket kefélsz itt össze-vissza?! Mondom hogy őrült komoly
dologról van szó. Ez a pénz pártczélokra kell.
Elza. – Miféle pártnak a czéljaira?
Zoltán. – Nemzeti párt. Hallottál róla?
Elza. – Hogyne hallottam volna! Ott voltam a temetésén is. A világoskék
kabátom volt rajtam és úgy tapsoltam Apponyinak, hogy elrepedt a
keztyűm.
Zoltán. – Ki beszél Apponyiékról? Az egyetem nemzeti pártjáról van szó.
Elza. – Ah, olvastam! De én azt hittem, hogy te a másik pártban vagy.
Zoltán. – Elment az eszed? Hisz az a kazárpárt! Én a Nemzetinek a
főemberei közé tartozom.
Elza. – És részt vettél a verekedésekben is?
Zoltán. – Meghiszem azt! Még pedig ugyancsak tevékenyen. Én voltam a
választás egyik fő-vezetője; én intézkedtem, hogy hová hány pofozót kell
küldeni, hányat a bölcsészekhez, hányat a medikusokhoz, satöbbi.
Elza. – S te magad bölcsen a háttérben maradtál?
Zoltán. – Én? Barátom, mindenütt én voltam legelül. Magamhoz vettem négy
válogatott pofozót: Várai-Fejért, Hunhegyit, Grünspán Berczit és
Szilárdffy Nándit… Mit nevetsz?
Elza. – Azt nevetem, hogy ezeknek a híres pofozóknak az ősei
egytől-egyig kazárok voltak, nem is beszélve közös elődünkről, az öreg
Beer nádorról…
Zoltán (boszúsan). – Mit értesz te ahhoz?! Tőled kitelik, hogy
mohamedánnak fogod mondani Lederer báró tábornokot, és Schwarzenberg
herczeget, mert berg van a nevében. Különben ez nem tartozik a dologra.
Elég az hozzá, nem fogjuk eltűrni, hogy az egyetemen a Dob-utcza
diktáljon.
Elza. – Látod, ez férfias beszéd. Igy már szeretem a spanyolt.
Zoltán. – A főpapok közül is sokan segítik pártkasszánkat. Az úri
családok közül még többen. Nagyon nem szeretném, ha éppen a mi családunk
nem adna semmit. Az öregnek ki kell szúrnia egy ezrest.
Elza. – Nem fog könnyen menni.
Zoltán. – Pedig magamnak is kell az alkotmányos költségekre egy pár száz
forint. Beláthatod, hogy a hol egy Várai-Fejér ezrekkel rukkol ki, én se
viselkedhetem úgy, mint egy tandijmentes.
Elza. – Persze, persze. E szerint vagy ezerötszáz forint kell.
Zoltán. – Legkevesebb.
Elza (a ki egy kicsit elgondolkozott, s a kinek hirtelen eszébe jutott
valami). – Aztán mit kapok, ha megszerzem neked ezt a summát?
Zoltán (lelkesedve). – Fiam, a mit akarsz. Kivánd az életemet!
Elza. – Hja, az nekem nem elég. Hanem először is add becsületszavadat,
hogy senkinek se mondod el, a mit kérek; értsd meg: senkinek a világon!
Zoltán. – Férfiúi becsületszavamra!
Elza. – Átadsz valakinek egy üzenetet?
Zoltán. – Szerelmeset?
Elza. – No, nem egészen. De lehet a dologból valami.