Elza. – Koszorúba a pápa körül.
Blanka. – Kisasszony, kiméljen meg az élczeitől!
Berzsenyi (hunyorgat Elzának, hogy hallgasson.) – Nem, fiam, a szegények
nem tetszenek nekem. Már a zsoltárokban is benne van, hogy a szegény
halottnak tekintetik. A szegény nem _fair_. Nem akarom, hogy az én
ivemnek szegény szaga legyen. Nem igaz?
Blanka. – A papának igaza van; a »könny« is elég. Eddig tehát
megvolnánk. De már most hogyan helyezzük el a pápát?
– Berzsenyi fölteszi a szemüvegét, hogy jobban lássa, hol lehetne a
pápának helyet szorítani. Vita – Blanka és Berzsenyi mama közt – arról,
hogy mi az alany és állítmány. Ennek szerencsés eldöntése után tovább
tanakodnak, hogy: kit és mit irigyeljenek? Elza ekközben előveszi
regényét, s tovább olvassa. Nem irigyli az Erős Szűzek hősnőjét, a ki
oly büszke leányerényeire, de irigyli a betyár Marcel Prévost-t. –