– Reggel hét óra; Puppnál. Berzsenyi papa egyedül ül egy első rangú
asztalnál s a _Pester Lloyd_ot olvassa. Két üres tojáshéj és egy
lábvizes teás-csésze; jelei, hogy Mr. Dewey a szolgaszemélyzettel kelt s
szokott búcsújárását már elvégezte. Blanka és Elza jönnek. –
Berzsenyi papa. – No, hogy aludtatok?
Blanka. – Kitünően, akár csak otthon.
Berzsenyi papa. – Majd meglátjátok, mennyivel jobb itt, mint Ischlben.
Ischlben egész nap esik s nem lehet semmit se csinálni. Az ember folyton
a zenekart hallgatja és mindig megbolondul tőle. Itt roppant változatos.
Az ember fölkel, elvégzi a sétáját, ujságot olvas, ebédel, ebéd után egy
kis pihenőt tart s elolvassa az ujságot, azután egyet sétál,
megvacsorál, átfutja az esti lapokat, lefekszik és elalszik. Közben, a
változatosság kedvéért, az ember elmegy valahová, ha akar, vagy nem megy
el sehová, hanem ujságot olvas. Pompásan fogtok mulatni, meglátjátok. De
hol hagytátok a mamátokat?
Blanka. – Elment előbb a templomba, csak aztán reggelizik. Tudod, neki,
ha valahová megérkezik, az első dolga az, hogy elmegy a templomba. Ma
különben a pápáért is imádkozni akar.
Berzsenyi papa. – Hát mi baja a pápának?
Blanka. – Tudod, ő már nagyon öreg. S a jó keresztény nem várja, hogy ő
szentsége éppen halálán legyen…
Berzsenyi papa. – Jobb szeretném, ha a pápa imádkoznék anyádért;
anyádnak több szüksége van rá.
Blanka. – Szerencse, hogy a mama nem hallja. (A leányok reggelizni
kezdenek).
Berzsenyi papa. – Tudod, itt annyi mindenféle nemzetség, japán, kinézer
és mindenféle vallás van, hogy az olyan konzervativ ember is, mint én,
hat hétre felvilágosodásba esik. Itt van például egy született kinai is,
a von Blasewitz báró, monarkiánk pekingi követe; holnap be fogom magam
mutattatni neki. Azt hiszem, örülni fog, hogy megismerkedhetik velem; ha
Pekingben marad a szegény Ketteler báróval, most már nem örülne
semminek. Ő is megmondhatná nektek, hogy Karlsbadban nagyon jó.
Blanka. – Mit csinál itt?
Berzsenyi papa. – Nézi, hogy a gyermekei hogyan tanulnak szamaragolni.
Mit csináljon egyebet egy követ, ha élve marad? Azért, hogy valami dolga
legyen, mondhatom, egyelőre nem fog visszamenni Kinába.
Blanka. – Ugy látszik, beteg gyomra mentette meg az életét.
Berzsenyi papa. – Vagy inkább egészséges orra. Nekünk mindenesetre
elégtételül szolgálhat, hogy a mi követünk volt Pekingben a legkülönb
diplomata. Meg fogtok ismerkedni a családjával. Szeretem, ha olyan
embernek a családjával barátkoztok, a ki elmondhatja magáról, hogy ő
volt a legokosabb ember egész Ázsiában. Hát te mért vagy olyan szótalan,
kis tipelő galambom?
Elza. – Attól félek, papa, hogy unatkozni fogok itt. Tudod, én még nem
vagyok úgy, mint a Blasewitz báró; nekem nem elég az, hogy élek…
Berzsenyi papa. – Unatkozni? Már hogy unatkoznál itt? Itt lehetetlen
unatkozni. Látod, én már harmadik hete vagyok itt; család, társaság,
urak, lovak, mindenki nélkül, de az ember sétálgat, mások is
sétálgatnak… Akarod talán a _Pester Lloyd_ot?
Elza. – Köszönöm, papa; nem kérem.
Blanka. – Kitől van benne tárcza?
Berzsenyi papa. – Azt nem néztem; gondolom Adolf Duxtól. Én csak a
csevegést olvastam az őszi búzáról, meg az Allerlei-t a német császár
beszédéről…
Blanka. – Micsoda ember, ugy e papa?! Micsoda nagy ember! Ez a beszéd
igazán óriási volt. Az embernek csak úgy dobogott a szive, a mig
olvasta!…
Berzsenyi papa. – Tudod, fiam, te nagyon szereted a költészetet és ez
nagyon illik egy fiatal leányhoz. De én már csak egy öreg konzervativ
vagyok, s én nem szeretem azokat a beszédeket, a melyektől a papirok
csak úgy bukfenczeznek lefelé. Én tisztelem a szép beszédet, leveszem
előtte a kalapomat, de legjobban azt a beszédet szeretem, a melyik
hasznos, ha nem is nagyon szép.
Blanka. – A német császár nem tehet róla, hogy a papirok a háborúnak már
a hírére is leesnek.
Berzsenyi papa. – Persze, hogy nem tehet róla. Én se tehetek róla. Senki
se tehet róla. Én csak azt mondom, hogy ha a német császár olyat
tósztozna, a mitől a papirok fölfelé ugrálnának, akkor még nagyobb ember
volna. Nem igaz?
Blanka. – Nekem hiába beszélsz, papa; én szerelmes, igen, szerelmes
vagyok a német császárba.
Berzsenyi papa. – Ne tedd azt, fiam; itt még a morganatikus házasság
lehetősége is ki van zárva. De itt jön jó anyátok. (Berzsenyi mama
megérkezik; Berzsenyi papa feláll és kezet csókol neki.) Szenvedő vagy
még, kedves Elizem?
Berzsenyi mama. – Nem, már könnyebben lélekzem; csak a vasút zakatolása
nem ment ki a fejemből. Az este nem is vettem észre, Jacques, hogy
milyen jó színben vagy!
Berzsenyi papa. – Igyál egy csésze teát, kedvesem. Nem akarsz egy
vánkost?… Garçon, egy vánkost! Meg egy tabouret-t! Egy tabouret-t is,
garçon!
Elza (Blankához sugva.) – Attól félek, a papa rossz fát tett a tűzre.
Blanka (Elzához, épp úgy.) – Ön is megtanulhatná végre: tisztelni a
szülőit. Még nem doktor kegyed, vagy mi?
Berzsenyi mama. – Megint veszekedtek? Az első órában, hogy a papával
vagyunk?
Berzsenyi papa (megpacskolja Berzsenyi mama kezét.) – Kedves, jó Elizem!
Berzsenyi mama. – Milyen rég nem voltunk igy együtt, mindnyájan, s
idegenek nélkül! Miért is, hogy a nyár legnagyobb részét egymástól távol
kell töltenünk, ki erre, ki arra?! Ó Jacques, mostanában gyakran
gondolok rá, hogy szűkebb viszonyok között talán kellemesebben élnénk!
Berzsenyi papa. – Valóban, kedves Elizem, csak a karlsbadi meeting
alkalmával élünk igazi bensőséggel teljes családi életet!… (A
leányokhoz:) – No, gyerekek, a mama most megreggelizik, aztán elmentek
valahová, vagy ujságot olvastok, ha akartok.
Blanka. – Igaz, papa, neked még nem is mondtuk, milyen érdekes utazásunk
volt!
Berzsenyi mama. – Igen, Jacques, képzeld, a vonatot, a melyen jöttünk…
soha se találnád ki, hogy ki vezette?
Berzsenyi papa. – A vonatvezető?
Berzsenyi mama. – De milyen vonatvezető! Lippe-Detmold Henrik, a
mingréliai fejedelem!
Berzsenyi papa. – Hogyan? Tán elűzték trónjáról s most
lokomotiv-vezető?…
Berzsenyi mama. – Nem. Csak műkedvelésből! Meg akarja tanulni ezt a
mesterséget.
Berzsenyi papa. – És rajtatok tanul? Akkor vezeti a vonatot, mikor ti
ültök rajta? Látjátok, mindig szidjátok Pestet, de azt Pesten nem
engedik meg, hogy ilyen gyakorlatlan egyének vezessék azt a vonatot, a
melyen mások is ülnek. Én nem bánom, ha a mingrélai fejedelem
vonatvezetést tanul, de akkor tessék bábokat, viaszfigurákat ültetni a
kocsikba, ne az én családomat!… Mi bajod neked, Elza?
Elza. – Szeretném, ha már kezdődnék a verseny. Olyan régóta ülünk itt.
Berzsenyi papa. – Mért nem olvasol ujságot?
Elza. – Mert nem érdekel. Mert könyv nélkül tudom, hogy mi van benne.
Azaz, hogy mégis…
Berzsenyi papa. – Igen, nézd csak meg, leányom, mit tipel az ujság a
»Sprudel-Handicap«-re?
Elza. – Papa, mondok én neked jobb tipet, csak már menjünk innen.
Berzsenyi papa. – Nos?
Elza (sugva.) – _Czaribrod_. De ne mondd meg Blankának, mert ha mindenki
megrakja: nagyon kevés osztalékot kapunk!
(Fölkelnek, és elmennek valahová; a kik azonban nem akarnak, nem mennek
el, hanem ott maradnak és ebédig átfutják az ujságot.)