– Délután három óra. Berzsenyi mama, Blanka és Elza lakosztályukban
időznek, a _Grand Hôtel Tátragyöngye et Bristol_ban, a hol két szoba
előszobával és cselédszállással naponkint: »jöttünk-mentünk – száz
forint«. Berzsenyi mama a fűtött kályha mellett ül, télibundában; nyakán
indiai sál, lába lópokróczczal betakarva. Blanka és Elza, távolabb,
egy-egy puffon dideregnek. Blanka korcsolyázó öltözetében; egy matráczot
tart az ölében, térdét párnákkal bástyázta körül. Elza magára vette
összes ruháit, meg a szobaleány és a fogadó szakácsnéjának
barhet-alsószoknyáit; feje, válla plaidbe takarva, orra czinkét fogott.
Nyögnek. –
Blanka. – Az orosz czár már a gonosztevőket se küldi Szibériába, és
nekünk itt kell lennünk!
Berzsenyi mama (sír). – A jó isten megbüntet bennünket, hogy magára
hagytuk jó atyátokat!
Blanka. – De hisz a jó papa maga akarta így!
Elza (magában). – A jó papának megérkezett a barátnője. A jó papa
roppant zavarba jött. A _Marienbadi dij_ futásakor egyszerre csak azt
mondja nekem: »Fiam, ne beszéljetek itt magyarul, az nem előkelő.« De a
hölgy azért felfedezett bennünket, s iszonyuan kezdett kaczérkodni
velünk. Szegény papát a hideg lelte, de sehogy se tudott elexpediálni
bennünket. Már közel volt hozzá, hogy nekem, a bizalmasának, elmondjon
mindent, s megkérjen, hogy menjünk már pokolba, de szerencsére én még
idejekorán elértettem őt, és most itt vagyunk!
(Szünet. Odakünn a zene _Sulamith_ból a Jajjajjajj!-t játszsza.)
Berzsenyi mama. – Te, Elza, csengess a főpinczérnek. (Megtörténik; egy
negyed óra mulva a hívott megjelenik.)